Előfizetés

Félszigor

Két hétre lezár az ország! Az eddigi legszigorúbb korlátozást vezették be – olvastam valahol néhány napja, miután Gulyás miniszter bejelentette, mire számíthatunk hétfőtől. A kattintásvadász cím ellenére persze nem kell armageddonra készülnünk: nyitva maradnak az élelmiszerüzletek, szuper- és hipermarketek, lesz vécépapír, liszt, élesztő. Nyitva maradnak a piacok, a posták, az okmányirodák, a bankok, a patikák, a drogériák, a dohányboltok, a lottózók, a mezőgazdasági és kertészeti üzletek, a benzinkutak, az autószerelők, a parkok, a templomok, nem áll le a tömegközlekedés sem. Talán kijelenthetjük, hogy a hatalmas „szigor” sokunk életét nem fogja túlságosan befolyásolni: azokra a helyekre, ahol a legnagyobb eséllyel elkaphatjuk a koronavírust, továbbra is mehetünk. Az ikeázásról mint szokásos vasárnapi nagycsaládi szórakoztató programról ugyan le kell mondanunk, de alternatívaként áttérhetünk például az obizásra. Az egyetlen lényeges döntés a vírus terjedésének lassítása szempontjából az iskolák, óvodák bezárása a tavaszi szünet végéig. Egy olyan lépés, amit ha hetekkel ezelőtt megtesznek, talán a fertőzöttségi adatok sem lennének olyan magasak, mint most: pénteken már az általános iskolák harmadában kellett valamilyen járványügyi intézkedést hozni, és ezek csak azok a hivatalosan rögzített esetek, amiket a döntéshozók már nem tudtak takargatni. Ugyanakkor a teljes iskolazárhoz nem elég kiadni egy rendeletet: komoly szakmai protokoll, logisztikai és támogatási háttér is kellene hozzá, ami sajnos még mindig nincs. Egy éve keseríti meg az életünket a koronavírus, de még mindig vannak olyan iskolák, ahol a digitális „oktatás” kimerül a bemásolt feladatlapok küldözgetésében; még mindig vannak olyan kisgyermekes családok, amelyeknél nemhogy számítógép vagy internet, de még áram sincs. Nincsenek egységes, digitális oktatási módszertanok, a milliárdokból fejlesztett iskolai KRÉTA-rendszer működése is kiszámíthatatlan. Csak Mátyás király csontvázát sikerülne már végre összerakni!  

Zarándok

Hívők és nem hívők féltették a pápát iraki útja miatt. Az egyháztörténetben soha nem fordult még elő, hogy a katolikus egyházfő az életét kockáztatva ilyen veszélyes vizitre vállalkozott volna. Bár az utóbbi években kevesebb szó esik Irakról, sajnos nem azért, mert már annyira jó ott a helyzet, hanem mert a hírközlő eszközök ingerküszöbét nem érik el a véres akciók. A pápát környezete is le akarta beszélni az útról, de hajthatatlan volt. Ragaszkodott ahhoz, hogy zarándokként elvigye a béke üzenetét. Egyrészt azért, mert Iraknak egyszer már megígért a Vatikán egy pápai vizitet, ám az végül elmaradt, másrészt mert Ferenc már fontos csúcstalálkozókon vett részt szunnitákkal, de síitákkal még nem. S utóbbiak teszik ki Irak lakosságának hatvan százalékát. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen fontos gesztust tett a muzulmánoknak, illetve Irak népének a pápa, s biztosak lehetünk abban, hogy az iraki síiták vezetőjével, a kilencvenesztendős Ali al-Szisztáni nagyajatollahhal folytatott, a tervezettnél 20 perccel tovább tartó megbeszélései a történelemkönyvekbe is bekerülnek. Mindazok, akik átélték Szaddám Huszein rémuralmát vagy az Iszlám Állam terrorját, a katolikus egyházfőnek köszönhetően hinni kezdenek abban, hogy egyszer egy normális Irakban élhetnek, ahol – mondjanak bármit az agresszív vallási fanatikusok – a különböző egyházak igenis békében megférnek egymás mellett. A pápa ugyanis nemcsak a 400 ezresre fogyatkozott keresztény közösségnek akart erőt adni, hanem – legutóbbi, „Mindnyájan testérek” kezdetű enciklikája szellemiségének megfelelően – minden jóakaratú embernek. Ferenc nem pusztán a különböző vallásúakat szólítja meg, de mindannyiunkat. Ám sajnos sokan süketnek tettetik magukat a pápa krisztusi szavai hallatán. Reméljük, egyszer mindenkihez eljut a békeüzenete. Még a kevésbé jóakaratúakhoz is. 

Vörös, zöld, sárga

Történt, hogy „A kazár uralkodó (a kagán) – így áll a régi krónikákban – álmot látott, és három bölcset hívatott magához különböző országokból, hogy álmát megfejtsék. Az ügy annyiban volt jelentős a kazár államra nézve, hogy a kagán elhatározta: népével együtt annak a bölcsnek a vallását veszi fel, amelyik a legtalálóbban fejti meg az álmát. (...) Így aztán a kazár nyári szálláshelyére egy iszlám, egy zsidó és egy keresztény igehirdető érkezett: egy dervis, egy rabbi s egy szerzetes. Mindegyikük egy-egy sókristályból készített kést kapott ajándékba a kagántól, és vitába bocsátkoztak. A három bölcs álláspontját, a három különböző vallás alapelveinek kölcsönös megmérettetését, személyiségüket és a »kazár hitvita« kimenetelét nagy érdeklődés övezte, éles megoszlást idézett elő az esemény kimenetele és következményei körül, és az évszázadok folyamán számtalan héber, keresztény és iszlám értekezés feszegette mind a mai napig, amikor kazárok már rég nincsenek.” Hogy, hogy nem: a keresztény források szerint a kazár kagán a vita nyomán a keresztény, az iszlám források szerint a mohamedán, a héber források szerint pedig a zsidó vallást választotta, s vette fel népével együtt. A vita keresztény résztvevője (Szent) Cirill – eredeti nevén Konstantin, (Szent) Metód testvére, a szláv írás megalkotója – volt, az iszlámot Farábi Ibn Kora – más néven al-Fárábi, latinosan Alpharabius, Arisztotelész kommentátora –, a zsidó vallást pedig Szangári Izsák – Yitzhak ha-Sangari, egy először a XIII. században említett rabbi – képviselte. Mindezt nem a magyar őstörténet Kásler-féle átiratából szedtük, hanem a szerb Milorad Pavić Kazár szótár – Százezer szavas lexikonregényében olvastuk. Pavić (1929-2009) zseniális műve 1984-ben jelent meg szerb nyelven (Prosvete, Beograd), de az újvidéki Forum Könyvkiadónak és a fordító Brasnyó Istvánnak köszönhetően már 1987-ben magyarul is olvashatóvá vált. Azóta a budapesti Cartaphilus is megjelentette (2006) a tucatnyi nyelvre lefordított kötetet – nekem mindkét magyar kiadás a birtokomban van, mert az első a sok olvasástól szétesett –, amelynek műfaja, a szótárregény ihlette például Temesi Ferenc Por (1986) című regényét is. A Kazár szótár, a Lexicon Cosri ugyanis egy regény, amely azonban a szótárakhoz/lexikonokhoz hasonlóan különböző szócikkekből áll, lehet lineárisan is olvasni, de „ugrálhatunk” is az egyes szócikkek között. Ráadásul a mű – a „kazár hitvita” forrásainak megfelelően – három könyvre tagolódik: a Vörös könyv tartalmazza a keresztény, a Zöld könyv az iszlám, a Sárga könyv pedig a héber szószedeteket. Történelem és fikció, mítosz és valóság, létező és kitalált dokumentumok szinte szétszálazhatatlanul egybeszőtt textúrája lenyűgöző élményt nyújt az olvasó számára. Mint Pavić írja: „(…) az az olvasó, aki a címszavak sorrendjéből kihámozhatná e könyv rejtett értelmét, rég eltűnt a föld színéről, mivel a mai olvasóközönség úgy tekinti, hogy a képzelet kizárólag az író hatáskörébe tartozik, ahhoz neki semmi köze sincs. Főként egy szótár esetében.”