kórház;Románia;112-es segélyhívó;

2021-03-12 21:34:41

Szürreális jelenetek zajlottak le egy román kórházban

Egy betegnek a segélyhívót kellett tárcsáznia ahhoz, hogy az ápolók segítsenek az ágyáról leesett szomszédjának, míg egy elhunyt beteget órákig a kórteremben hagytak. Arad megyében ez a valóság.

Egészen elképesztő dolgok történnek az Arad megyei kórházban - írja a Főtér, mely lap szerint már korábban is érkeztek olyan panaszok, amik az intézményen belüli problémákra utalnak. A mostani beszámoló szerint az egyik kórteremben egy idős beteg leesett az ágyról, szomszédja pedig nem tudott segíteni neki. Gondolta szól a személyzetnek, de senki sem reagált.

A személyzet végül csak két órával később ment be, mondván, egy toxikus szerrel mosták fel a padlót, ami miatt várniuk kellett. Később az Arad megyei mentőszolgálat megerősítette, hogy valóban érkezett segélyhívás a megyei kórházból, azonban amikor felvették a kapcsolatot az intézménnyel, az ügyeletes asszisztensek már tudtak a problémáról. Azt ígérték, hogy felöltik a védőfelszerelést, és intézik a beteg ellátását.

Mire ez megtörtént, addigra viszont egy másik kórteremben is tennivalójuk akadt, ahol egy másik beteg rosszul lett. Őt megpróbálták újraéleszteni, de sajnos már nem tudták megmenteni az életét.

A kórház vezetősége a sajtó érdeklődésére kijelentette, hogy belső eljárást indítottak, melynek keretében az ügyeletes orvosoknak és asszisztenseknek magyarázattal kell szolgálniuk.