egyház;Ferenc pápa;Eucharisztikus Világkongresszus;

Felkészülés a „boldog örök életre”

Ferenc pápa érkezése nem írja felül a programot. Az eucharisztikus kongresszust mindenképpen megrendezik, elképzelhető azonban, hogy a részvétel feltétele az oltási igazolvány lesz.

Ferenc pápa valószínűleg csak néhány órát tölt majd Budapesten. A zárómise, amelyen a katolikus egyházfő részt vesz, szeptember 12-én, vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődik a Hősök terén. A szertartás körülbelül két órán keresztül tart – nyilatkozta Fábry Kornél katolikus pap, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főtitkára a Népszavának.

Fábry Kornél – aki tisztségénél fogva a rendezvény főszervezője – nem követte, hogy mi hangzott el a legutóbbi Kormányinfón. Lapunktól értesült Gulyás Gergely miniszter bejelentéséről, hogy a pápa Áder János köztársasági elnökkel és Orbán Viktor kormányfővel is találkozni fog. A főtitkár elmondta: a már rögzített menetrendet egyházi részről nem különösebben befolyásolja a pápa érkezése, az egyházfő egyéb programjairól viszont nincsenek ismeretei. (Szombati számunkban arról írtunk, hogy lapunk megkereste a Szentszék sajtóhivatalát, amely egyelőre nem erősítette meg Gulyás Gergely bejelentését. A pápa hivatalos programját majd a Vatikán honlapján teszik közzé – a szerk.)

Az eredetileg tavaly őszre meghirdetett katolikus világtalálkozót a járványhelyzet miatt halasztották el 2021. szeptember 5-12-re. Újabb halasztás nem lesz – mondta Fábry Kornél –, a budapesti kongresszust mindenképpen megrendezik. Csak éppen még nem lehet biztosan tudni, hogy milyen módon. A szervezők rendszeresen tartják a kapcsolatot a koronavírus elleni védekezésért felelős szakemberekkel, igyekeznek minden lehetséges forgatókönyvre felkészülni.

A főtitkár abban bízik, hogy ősszel már nem lesz leküzdhetetlen akadálya a személyes találkozónak. A korábbi hírek szerint 80 ezer – közöttük több tízezer külföldi – zarándokot várnak Budapestre. Elképzelhető, hogy korlátozott létszámban, vagy csak oltási igazolvánnyal lehet majd részt venni a kongresszuson. Végső, nem várt esetben „online” formában szervezik meg a rendezvényt.

A már említett zárómisén kívül a bő egy hétig tartó kongresszus kiemelt eseménye lesz az ünnepélyes megnyitó és „szentmise elsőáldozással” a Hősök terén, valamint a Kossuth téri szentmise, ahonnan eucharisztikus gyertyás körmenet indul ugyancsak a Hősök terére. A hét során a 15 ezer fő befogadására alkalmas Hungexpo lesz a helyszín. A kongresszust különféle kulturális programok kísérik, az Erkel Színházban például a 100 Tagú Cigányzenekar, a Papp László Sportarénában pedig Ákos ad koncertet.

Az eucharisztikus kongresszust a kormány mintegy 30 milliárd forinttal támogatja – közölte Fábry Kornél az anyagiakra vonatkozó kérdésünkre. Hangsúlyozta, hogy csak néhány milliárdot fordítanak az előkészületekre és a rendezésre, a pénz túlnyomó részét – a rendezvényhez kapcsolódva – templomok felújítására vagy közösségi terek kialakítására költik. A templomok között „közös kincsnek” számító műemlék épületek is megújulnak.

A főtitkár tájékoztatása szerint a kongresszusoknak kettős célja van. Egyrészt megerősíteni a katolikus híveket az Eucharisztiába vetett hitükben, abban, hogy Jézus Krisztus valóságosan jelen van az Oltáriszentségben, ma is velünk él. Másrészt reményt adni azok számára, akiknek nincs istenhitük.

– Alapvető kérdés, hogy mi következik a halál után. Az egyház válasza: Jézus Krisztusban örök életünk van. Ha tudjuk, hogy a halállal nem ér véget az életünk, akkor ez mindennél többet ér. Jézus Krisztus pontosan azt ígéri, hogy aki „eszi az én testemet és issza az én véremet” az eucharisztikus színek alatt, annak örök élete van. Azoknak, akik szeretnének örökké boldogan élni, érdemes erről minél többet megtudniuk. Hiszen itt van Jézus ajándéka. Ha valaki megfelelő felkészüléssel szentáldozáshoz járul, annak boldog örök élete van – fogalmazott Fábry Kornél. A főtitkár úgy látja: ha ez az örömhír mindenkihez eljut, akkor már megérte megszervezni a kongresszust.

Állam és egyház: meghívás ÁdertőlÁder János 2020 februárjában kifejezetten azért utazott a Vatikánba, hogy személyesen hívja meg Ferenc pápát a budapesti eucharisztikus világtalálkozóra. „A Szentatya jelezte, hogy nagyon szívesen jönne. Ezt százszázalékos elköteleződésnek nem lehet tekinteni, de több volt ez, mint egyszerű udvarias nyilatkozat a felkérésről” – mondta akkor az államfő. Előzőleg már Erdő Péter bíboros is Magyarországra invitálta a pápát. A bíboros nem sokkal Áder útja után, szintén a pápával történt személyes találkozón erősítette meg a meghívást. Március 8-án vált hivatalossá, hogy Ferenc pápa valóban Budapestre. „Bízunk benne, hogy látogatása nagy bátorítást és lelki megerősítést jelent mindannyiunk, és az Eucharisztikus Kongresszus majdani részvevői számára” – reagált közös közleményében Erdő Péter és Veres András, a püspöki kar elnöke.