szennyezett víz;víz világnapja;

2021-03-22 16:37:04

Naponta 700 gyerek hal meg szennyezett víz miatt

Mintegy hárommilliárd ember nem tud tiszta vízzel és szappannal kezet mosni a világjárvány idején. Ma van a víz világnapja.

A Földön több mint 1,42 milliárd embert, köztük 450 millió gyermeket fenyeget a tiszta víz hiánya. Ez azt jelenti, hogy 5-ből 1 gyermek nem jut annyi vízhez, amennyi fedezné a szükségleteit – írta a víz világnapján nyilvánosságra hozott jelentésében az UNICEF.

Jelenleg naponta 700 gyerek hal meg olyan megelőzhető betegségek miatt, amelyeket a piszkos víz vagy a megfelelő higiéniai feltételek hiánya okoz. A pandémia alatt mintegy 3 milliárd embernek nincs lehetősége szappannal és tiszta vízzel kezet mosni. A jelentés szerint több mint 80 országban kritikus a vízhiány. Kelet- és Dél-Afrika a leginkább veszélyeztetett terület, itt a gyerekek 58 százalékának okoz napi nehézséget, hogy vízhez jusson, de Közép-Afrikában (31%), Dél-Ázsiában (25%) és a Közel-Keleten (23%) is súlyos a helyzet. 

A víz nem luxus: 2010-ben az ENSZ Közgyűlése alapvető emberi joggá nyilvánította az ivóvízhez és a megfelelő tisztálkodási és higiéniai lehetőségekhez való hozzáférést. Egy kisgyermek túléléséhez naponta minimum 4-5 liter víz szükséges, hogy inni, enni, fürödni tudjon. A

gyakran ők azok, akik iskola helyett órákon át, veszélyes terepeken gyalogolva szállítják a vizet a családjaiknak.

Magyarországon átlagosan napi 130 liter vizet használunk, egy csöpögő csap akár napi 40-120 liter víz elfogyasztásáért is felelős lehet.

Az UNICEF több mint 100 országban dolgozik a vízellátás és higiénikus szennyvízelvezetés javításáért iskolákban és közösségekben. 1990 óta a szervezet több mint 2 milliárd ember számára biztosította a tiszta ivóvízhez való stabil hozzáférést. 2021-ben az UNICEF célja, hogy 45 millió embert juttasson egészséges vízhez. A szervezet a világ legeldugottabb pontjain is tartálykocsikkal, víztisztító tablettákkal, víztornyokkal és komplett vízellátó rendszerekkel segíti a családokat. 

A víz világnapján az UNICEF Magyarország saját gyűjtést indít, amelyhez - ide kattintva - bárki csatlakozhat. A segíteni vágyók létrehozhatnak egy saját adománygyűjtő profilt, ahol elmondhatják, miért fontos számukra a víz, az egészség vagy éppen az adományozás a vízszegénységgel küzdők megsegítésére. A következő lépés, hogy egy célösszeg kitűzése után az adománygyűjtő megkérje barátait, családját, de akár ismeretleneket is, hogy támogassák a gyűjtését – minden elfogyasztott pohár víz után 1000 forinttal – ezzel járulva hozzá az egészségéhez és az UNICEF tiszta vízért folytatott munkájához. 12 ezer forintból az UNICEF egy családnak egy hónapra elegendő higiéniás eszközöket tud biztosítani, 18 ezer forintból már egy víztisztításra alkalmas szűrő is kijön, míg egy kéziszivattyú telepítése 40 ezer forintból oldható meg. 

A kezdeményezéshez csatlakozott Jakabos Zsuzsanna is. „A víz a lételemem, azonban tudom, hogy a világ számos részén gyerekek milliói számára mindennapos küzdelmet jelent, hogy hozzáférjenek ehhez az alapvető természeti forráshoz” – idézi a közlemény az Európa-bajnok úszót.

Sokkal több vizet használunk a járvány idején

Sokaknak nőhettek a rezsiköltségei a korlátozások alatt, hiszen a korábban az irodában, edzőteremben, szállodában eloszló víz-, gáz- és áramfogyasztás mind otthonra koncentrálódik. A vízfogyasztás kiugró mértékben növekedett: egy otthon töltött hét alatt akár közel másfélszerese is lehet a pandémia előtti értéknek – olvasható az LG közleményében.

A brit vízvédelmi szervezet, a Waterwise riportja szerint az Egyesült Királyság 35 százalékos növekedést tapasztalt a napi vízfogyasztásban a lezárások idején. Az emelkedés 2020 március negyedik hetében, a teljes bezártság idején néhány háztartásban a 46 százalékot is elérte a járványügyi intézkedések előtti szinthez képest. A vízfogyasztás nagy része a 9-11 óra, illetve a 19-20 óra közötti időszakokra esett.

A Manchesteri Egyetem és az Artesia kutatása[ elsősorban a korlátozások ideje alatti vízhasználati szokásokat vizsgálta. Az eredmények szerint a vízfogyasztás napi csúcsa teljesen eltűnt a rugalmassá váló napirend miatt: a fürdés például reggel helyett a nap teljesen különböző időszakaira esett, viszont hosszabb ideig tartott. A vizsgálat során az is kiderült, hogy sokan a vírusvédelem miatt többször mostak kezet, tisztították a bútorfelületeket, gyakrabban mostak és tisztálkodtak. Ezek a szokások azonban, ahogy elkezdtünk együtt élni a vírussal, fokozatosan eltűntek. Nőtt kültéri vízhasználat is: a bezártság miatt a kertek, teraszok fontos szerepet kaptak, a locsolásukhoz több vizet használtunk.

Kis odafigyeléssel sokat meg lehet takarítani

Az Environment Magazine elemzése alapján a beltéri vízhasználat 19 százalékáért a mellékhelyiség, 15 százalékáért a mosógép, 12 százalékáért a fürdés, 11 százalékáért pedig a csapok felelősek. A vízfogyasztást a túl sok vizet használó berendezések lecserélésével és szokások megváltoztatásával lehet mérsékelni. Az elemzés szerint az alacsony vízhasználatú WC és a víztakarékosabb mosógép használata mellett a zuhanyzás idejének csökkentésével, a teljes adag szennyesek mosásával és a WC-öblítések csökkentésével lehet takarékoskodni a vízzel, de ebben sokat segíthet egy hatékony mosogatógép és egy víztakarékos zuhanyfej is. 

A közlemény szerint meglepő lehet, de sok vizet spórolhatunk a mosogatógép használatával is. Mint írták, ha az egész EU átállna kézi mosogatásról gépire, több mint 6,142 milliárd liter ivóvizet is meg lehetne takarítani - ez a mennyiség 2,5 millió olimpiai úszómedence feltöltéséhez is elegendő lenne.

Takarékos megoldás, ha egy kulacsba vagy üvegbe folyatjuk az iváshoz nem elég hideg vizet, majd a palackot a hűtőszekrénybe helyezzük.

A legtöbb vizet a fürdőszobában használjuk, érdemes takarékosra cserélni a WC-t, a zuhanyfejeket és a  csapokat is. A régebbi toalettek akár 22 liter vizet is felhasználhatnak egy öblítéshez. Sokat spórolhatunk, ha fürdés helyett zuhanyzunk, azt is legfeljebb 5 percen keresztül.   

Mint írták, meglepően sokat számít a vízhasználat szempontjából az is, hogy milyen mosógépet használunk. „A mai átlagos, korszerű készülékek 7 kilogrammos töltet kimosásához 220 mosási ciklust számolva évi 10-12 köbméter vizet használnak fel, míg a régebbi, csupán 4-5 kilogrammos kapacitású gépek kétszer ennyit is fogyaszthatnak. A fejlettebb gépek lemérik a szennyest, és a töltet méretéhez igazítják a vízfelhasználást. Egy új és nagyobb kapacitású mosógépet választva így akár évi 10-12 ezer forintot is megspórolhatunk a víz- és csatornadíjon — mondta Budai Nikoletta, az LG háztartási elektronikai szakértője.