Előfizetés

Megkönnyebbültek

Mind több jel vall arra, hogy mázsás kő esett le az Európa Néppárt illetékeseinek szívéről, amikor a Fidesz elhagyta az EPP-t. S most látni csak igazán, hogy a pártcsaládnak mekkora tehertételt jelentett a magyar kormánypárt jelenléte, s milyen bizarr volt az egész helyzet azzal, hogy egy nyilvánvalóan szélsőjobboldali pártnak kellett falazniuk. Hogy a szakításra csak most került sor, az természetesen az EPP súlyos hibája is volt. Ugyanakkor most már a CDU-nál is kezdik belátni, vétek volt eddig halogatni a dolgot. Amint Orbán Viktor múlt heti rádióinterjújában is elhangzott, a Fidesz többek között az olasz Ligával, illetve a lengyel kormánypárttal, a Jog és Igazságossággal (PiS) akar egy pártcsaládot, egy új „konzervatív” tömböt létrehozni. Hogy miként is értékelik Brüsszelben ezt a formálódó szövetséget, arról sokat elmond annak az uniós diplomatának a véleménye, aki a leginkább Fidesz-barát német napilapnak, a Die Weltnek nyilatkozott név nélkül. Mint fogalmazott, a magyar kormánypárt a „macskaasztalhoz” ül. Hiába alakul egy konzervatív szövetség, a németek jelenléte nélkül esélye sincs arra, hogy beleszóljon az európai irányvonal meghatározásába. Ráadásul ez a szövetség sem tűnik sziklaszilárdnak. Matteo Salvini lelkes ugyan a Fidesszel való együttműködést illetően, ám azután, hogy a jobboldali populista párt csatlakozott Mario Draghi olasz kormányához, amelyben a párt mérsékeltjei jutottak szóhoz, megerősödött az a szárny, amelyik szerint a pártnak az Európai Néppártban lenne a helye. Nincs mit szépíteni: a Fidesz kiírta magát az európai politikából. Még az is teljesen valószínűtlen, hogy a jobboldali populista szlovén kormányfő, Janez Jansa pártja is csatlakozzon egy új „konzervatív” szövetséghez. Ő is tudja: jobb közel lenni a tűzhöz. 

A pátriárka alkonya

A fene se érti, hogy mi baja volt a múlt heti műbalhét kreáló Fidesz fiókszervezetnek a német köztévével. Az ugyanis szerintük azt sugallta, hogy a Kossuth tér II. világháború előtti állapotának helyreállítása és Orbán Várba költöztetése – ahol Horthy is székelt – a II. világháború előtti világot idézi meg. Az ember azt hinné, hogy ezt dicséretnek veszik. Elvégre ez az a szubkultúra, amely alig győz rájátszani a darutollas-kacagányos Horthy-mitológiára, és gőzerővel építi vissza a régmúlt úri világának illúzióját. Ahol egy nő akkor is csak egy „asszonyság” ha kapott egy Széchenyi-díjat, a fiatal, több nyelven beszélő orvos pedig csak egy „inas”, aki a hierarchiában valahol a lakáj és a főlovász között helyezkedik el - de mindenképpen a „gazda” alatt. Akinek viszont akkor is kijár a teljes tisztelet, ha történetesen olyan buta, mint a csizmatalp. A NER-t sokan, sokféleképpen próbálták - javarészt az eszmetörténet irányából - körülírni. Ha azonban a tápanyagfelvétel felől nézzük a dolgot, akkor csak egy hibrid feudalizmust látunk. Külsőségekben ugyan modern, így az úri intéző bikacsöke helyett van ÁSZ, kaloda helyett kormányfinanszírozta revolversajtó, esetleg Kubatov-kopaszok, viszont a lényeg ma is az, ami a XVIII. században: az ország népének két százalékát adó politikai nemesség szívja el az ország 98 százaléka által megtermelt javakat. Az újsütetű NER parazitokrácia nem tehetségének köszönheti a gazdagodást, hanem zsákmányszerző gátlástalanságának és gerinctelenségének, mivel az ilyen gazduram rendszerek ma is abban érdekeltek, hogy minél silányabb, hitványabb végrehajtókat emeljenek a magasba. És abban, hogy elhitessék a néppel: ez a dolgok rendje. Nagyjából úgy, mint az asszonyverő pszichopata, aki előbb földre pofozza a hitvest, majd elmagyarázza, hogy mindez őérte van. Nem is eredménytelenül: még az értelmiségiek között is jócskán akad, aki elhiszi azt a kamut, hogy Magyarországnak akkor jó, ha egy erőskezű vezető, egy „gazda” kezében van az irányítás. Orbán és a sleppje pontosan ezt a komplexust ismerte fel: ezért próbálja nap mint nap elhitetni az országgal, hogy rajtuk kívül mindenki más csak oktalan kisinas meg asszonyság. Nekik viszont a dubajozós luxusjet meg a grófi fácánvadászat nemcsak kiváltság, hanem egyenesen munkaeszköz: ezzel tartják fenn uraságuk látszatát. Azonban a történelmi magyar valóság ennek a tökéletes ellentéte. Látnunk kell: a magyar nép érdekeit soha nem az önjelölt nemzeti messiások, nárcisztikus futóbolondok, hanem a csöndes, szürke, kompromisszumkereső és nem mellesleg puritán életű vezetők szolgálták. Bethlen Gáborok, Deák Ferencek és bizony, tegyük hozzá, ide tartozott Kádár János is, aki minden emberi gyengesége és bűne ellenére nem a saját szobrát építgette a teljhatalmával. Magyarország pedig akkor lesz igazán jó hely, ha felnő végre egy olyan generáció, amely a politikusaiban nem apafigurát, földi messiást vagy gazduramat lát, hanem szimpla, mezei ügyintézőt. És megérti, hogy rajongani legfeljebb csak a popsztárokért érdemes.

Nem más ez, kisajátítás

Attól tartok, hogy az Alkotmánybíróságra ráférne egy kis szeminárium az alkotmánybíráskodás tananyagából. Most éppen nem tartják alkotmányellenesnek a gödi különleges gazdasági övezet kijelölését, de ennek kapcsán nem fogalmaztak meg érdemben semmilyen alkotmányos indokot, pusztán deklarációkat nyilvánítottak ki. Kifejtették, ha az állam az ellátandó közfeladatot átadja egy másik önkormányzatnak – ez esetben a megyei önkormányzatnak -, akkor ez a közfeladat ellátásához kapcsolódó ingatlanok tulajdonának ingyenes átadásával is járhat, ami nem minősül kisajátításnak. Ha az állam hatalmi döntéssel és az erőfölényével visszaélve elveszi az önkormányzat vagyonát, az bizony - akárhogy cizelláljuk is - kisajátítás. Megvalósulásának és a tény megállapításának nem feltétele annak definiálása, hogy a kisajátított vagyon hová, kihez kerül, tehát a tényállást nem a vagyon új tulajdonosának személye határozza meg. Akkor sem, ha a kormány egy másik önkormányzatnak adja azt át. A döntés szerint veszélyhelyzet idején a kormány elvonhatja, csökkentheti az önkormányzatok vagyonát. Valójában a veszélyhelyzet fennállása önmagában alkotmányosan nem alapoz meg semmilyen vagyonelvételt. A vagyon tulajdonjogának államhatalmi beavatkozás általi megváltoztatása semmilyen tekintetben nem befolyásolja a veszélyhelyzet felszámolását. Úgy meg különösen nem, ha ez a vagyonátruházás a veszélyhelyzeten túlnyúlik. Ezen az alapon bárkinek bármilyen vagyonát el lehet venni, és még csak különösebb indok sem kell hozzá. Ráadásul ez - az Alkotmánybíróság döntéséből következően - úgy is megtörténhet, hogy a vagyon eredeti tulajdonosának még csak védekezési, jogorvoslatkeresési joga sincs a vagyona elvétele ellen, nem mehet a döntéssel szemben bíróságra. Már az alkotmányellenes, hogy a döntés jogszabályi formátumú. Az Alkotmánybíróság nem fogalmazott meg semmilyen olyan érdemi és alkotmányos indokot, amely ok-okozati összefüggést tár fel az önkormányzati vagyon kormány általi elvétele, bárki másnak való átadása és a veszélyhelyzet fennállása, ill. annak elhárítása között. Csak deklarálták: a kisajátításnak nem minősülő tulajdoni korlátozás alaptörvényellenessége a vizsgált esetben nem állapítható meg, az szükségesnek és arányosnak minősül. Hangsúlyozták, hogy a tulajdonhoz való jog nem minősül korlátozhatatlan alapjognak: az Alaptörvényben foglalt megfelelő garanciák tiszteletben tartása esetén az állami beavatkozás nem kizárt. Ugyanakkor a döntésből nem derült ki, hogy melyek azok a megfelelő garanciák, és azok teljesültek-e ahhoz, hogy az önkormányzat vagyona pusztán hatalmi szóval elvehető legyen. Ehhez egy deklaráció messze nem elég. Ezt meghaladóan nem látom az Alkotmánybíróság döntésében az általuk hivatkozott szükségességet, sem az arányosságot. Melyek ezeknek a paraméterei? Azért és attól még nem áll meg sem a szükségesség, sem az arányosság, hogy szerintük a kormány által megvalósított kisajátítás nem kisajátítás. Az Alkotmánybíróság a döntésében arra is rámutatott, hogy veszélyhelyzetben azonnali intézkedések szükségesek, amelyekre nem lehet előre felkészülni. A világjárvány gazdasági és társadalmi hatásai pedig túlmutatnak a veszélyhelyzet időtartamán. Ezzel szemben a veszélyhelyzetben szükséges azonnali intézkedések nem teljesedhetnek ki és nem valósulhatnak meg abban és azáltal, hogy egyszerűen elveszik valamely önkormányzat vagyonát, és ezt azzal védik meg, hogy ez nem kisajátítás.  Az Alkotmánybíróság kiemelte, hogy a szabályozás az érintett jogalanyok között semmilyen különbségtételt nem valósít meg; a vizsgált esetben tiltott visszamenőleges hatályú jogalkotás nem állapítható meg. Ez sem igaz. Egyrészt a megyei önkormányzatoknak teljesen más a feladat- és hatásköre, más a funkciója, más a kötelezettsége, mint egy települési önkormányzatnak. Tehát ahhoz, hogy a települési feladatokat a megyei önkormányzatok láthassák el, e tekintetben a törvényi szabályozást is alapjaiban kell átalakítani. Ez pedig nem történt meg. Ezért is: olyan szempontból valóban nem állapítható meg a visszamenőleges hatályú szabályozás tilalma, hogy ezen konkrét jogkérdést illetően mindeddig nem is történt jogszerű és alkotmányos szabályozás. Viszont olyan szempontból megvalósult, hogy a kormány nem a veszélyhelyzet előtt rendelkezett az elvonásról, hanem már a folyamatában. Az pedig egyértelműen alkotmányellenes, hogy a kormány veszélyhelyzetben is csak és kizárólag törvényeket írhat felül, alkotmányos szabályozást, alapvető alkotmányos jogelveket nem. A veszélyhelyzet fennállása az alkotmányos jogok kormányrendeleti szintű elvonására, korlátozására, megváltoztatására nem ad alkotmányos jogalapot. Úgy meg főleg nem, ha sem ok-okozati összefüggést nem igazolnak, sem pedig alkotmányos érvet nem fogalmaznak meg arra tekintettel, hogy a vagyon miért nem maradhat eredeti tulajdonosánál. Ezért sem látom semmilyen alkotmányos indokát, hogy a veszélyhelyzettel szembeni fellépést mennyiben segíti elő az önkormányzati vagyon kormányzati közreműködés általi tulajdonosváltása. Akárhogy is forgatom, az Alkotmánybíróság döntése bizony alkotmányellenes.  
Nem látom semmilyen alkotmányos indokát, hogy a veszélyhelyzettel szembeni fellépést mennyiben segíti elő az önkormányzati vagyon kormányzati közreműködés általi tulajdonosváltása