Búcsú Moldován Domokostól

Életének 78. évében elhunyt Moldován Domokos Nádasdy Kálmán-díjas opera- és filmrendező, etnográfus.

1943-ban született Sajóudvarhelyen erdélyi-örmény családban, mesébe illő körülmények között: a házuk hetedik szobájában, a kert végében egy Árpád-kori templom állt... A mestereként tisztelt Vankóné Dudás Juli naiv festő gyermekszínjátszó csoportjában került közel a népszokásokhoz, táncokhoz és énekhez – a magyar színjátékszerű szokások keltették fel érdeklődését az opera műfaja iránt – később megalapította a kecskeméti Magyar Naiv Művészek Múzeumát.

Elvégezte az ELTE Bölcsészettudományi Kar néprajz szakát és a Színház- és Filmművészeti Egyetemet is. 1966-tól a Magyar Televízióban sorozatot készített a magyar parasztfestőkről, amelyben mestere is szerepelt. Az Egyetemi Színpadon az ő rendezésében – az akkor még főiskolás Csengery Adrienne és Rozsos István főszereplésével – mutatták be Monteverdi madrigáloperáját, a Tankréd és Clorinda párviadalát. Moldován Monteverdi-rajongására jellemző, hogy „kedvéért” növesztett szakállat.

A nagyon régi és az egészen új zene bemutatása egy-egy ismert művésszel és fiatal muzsikusokkal, énekesekkel: ez volt a missziója az általa 1991-ben alapított első magánoperának, a Budapesti Kamaraoperának, amely társulat, segítő személyzet, állandó játszóhely és kiszámítható támogatás nélkül is zenetörténeti fejezetet írt. A Budapesti Kamaraopera mutatta be az első kéziratban fennmaradt operát, Jacopo Peri Euridikéjét, Eötvös Péter több művét is – a kamaraopera repertoárjára néhány év alatt több mint félszáz mű került fel. Ott volt a Vígszínházban, a Várszínházban, a kiscelli templomban, a Covent Garden Actor’s Church-ben is, hívták az angolok, a franciák is. Moldován Domokos maga járt utána a művek forrásai és szinte minden után, ami egy opera-előadáshoz kell, majdhogynem egyszemélyes intézményként – felesége, Csengery Adrienne énekművész alkotó- és segítőtársként volt mellette.

Bár csak tervben maradt, hogy filmre vigye a XVIII. század neves kasztrált énekese, Farinelli életét – ötlete és lemezfelvétele tíz évvel megelőzte Gérard Corbiau sikerművét –, több dokumentumfilmjét, így A halottlátót a szívükbe zárhatták a nézők. Tulajdonképpen ez a film is a színházról – helyzetgyakorlatokról – szólt, amelynek főhőse, Jolánka a gyászolók finom kikérdezésével nyújtott vigaszt. Moldován Domokosról még sok elismerő mondatot lehetne írni.