Az ausztrál parlament nem nőknek való vidék

Másfél hónapja tart a botránylavina, amely szembesítette Ausztráliát a politikai elit mérgező hímsovinizmusával. A miniszterelnök kormányátalakítást hajtott végre, de többre is szükség lenne.

Az ausztrál képviselőnők már hosszú évek óta panaszkodtak a parlamentben uralkodó szexizmusra, ám csak az elmúlt hetek sokkoló botrányai ébresztették rá igazán a közvéleményt arra, milyen súlyos problémáról is van szó. A régóta időszerű felismeréshez először a kormányzó jobbközép Liberálisok egykori politikai tanácsadója, Brittany Higgins bátor kiállására volt szükség: a fiatal nő idén februárban mesélte el a sajtónak, hogy 2019 márciusában egy buli után kollégája megerőszakolta őt a törvényhozás épületében. A férfit ugyan napokon belül kirúgták, ám Higgins - elmondása szerint - úgy érezte, hogy állására nézve negatívan hatna, ha feljelentést tenne, ezért akkor még nem is tett. Már az ex-tanácsadó nyilatkozata is nagy vihart kavart, a kormány reakciója pedig csak fokozta a felháborodást.

A minisztelnöki iroda alkalmazottai informális újságírói eligazításokon azt sugalmazták, hogy Higgins élettársa ellenérzést tanúsít a kormánnyal szemben és ennek is köze lehet a sztorihoz. Scott Morrison kormányfő állítása szerint nem tudott erről, de ő sem volt a helyzet magaslatán; Higgins interjúja után ugyan bocsánatot kért a történtekért, de megjegyezte: a nő “annak ellenére” nem érezte magát biztonságban, hogy “körülötte mindenki támogatni próbálta őt”. E kijelentését sokan áldozathibáztatásnak tartják, beleértve Higginst is. Az ilyen megnyilvánulások is hozzájárultak ahhoz, hogy egy március elején közzétett reprezentatív felmérés szerint az ausztrálok majdnem kétharmada (65 százaléka) egyetértett azzal az állítással, miszerint a kormányt jobban érdekli a saját, mint a szexuális bántalmazások áldozatainak védelme - ezt a véleményt még a jobbközép kormánykoalíció támogatóinak szűk többsége (51 százaléka) is osztotta.

Időközben további botrányok rengették meg a kabinetet: kiderült, hogy egy tavaly júniusban meghalt nő levélben azzal vádolta meg Christian Porter főügyészt, hogy 1988-ban megerőszakolta őt, a média pedig azt is megtudta, hogy Higgins volt főnöke, Linda Reynolds védelmi miniszter “hazug tehénnek” nevezte a nőt. Mindkét kormánytag szabadságot vett ki, Reynolds szívbetegségére hivatkozva függesztette fel a munkavégzést, de bocsánatot kért Higginstől és kártérítésképpen fizetett egy szexuális erőszak áldozatait segítő alapítványnak.

Március közepén országszerte nők tízezrei vonultak az utcákra, a nők helyzetének javítását követelték és igazságot a nemi erőszakok áldozatainak. A canberrai parlament elé szervezett tüntetésre a szervezők a miniszterelnököt is meghívták, ám ő nem csatlakozott a demonstrációhoz, ehelyett folytatta csetlő-botló kommunikációját. Morrison a “demokrácia diadalának” minősítette, hogy hatóságok nem lőttek rá a tüntető nőkre, ahogyan az a “nem túl távoli” országokban elő-előfordul.

Múlt héten egy újabb döbbenetes botrány robbant ki: egy “Tom” álnevű szivárogtató a parlamentben készült pornográf felvételeket juttatott el a sajtóhoz, amelyet állításai szerint férfi kormányalkalmazottak osztottak meg egymás között. Az egyik videón például egy képviselőnő íróasztalára onanizáló stábtag látható. A szivárogtató azt mondta, hogy a személyzet egyes tagjai és képviselők közösülésre használták a törvényhozás imára és meditációra kijelölt szobáját. Azt is állította, hogy politikusok kérésére férfi szexmunkásokat is meghívtak a parlamentbe. “Tom” szerint a törvényhozásban olyan légkör uralkodik, hogy “a férfiak úgy érzik, bármit megtehetnek.” A kormányfő egy sajtótájékoztatón szégyenteljesnek minősítette mindezt és könnyeivel küszködve fogadkozott: rendbe teszi a dolgokat. Morrison azonban pillanatokon belül változtatott hangnemén: az ausztrál Sky News egyik riporterének kérdésére azzal vágott vissza, jobban teszi, ha “vigyáz a kritikájával”, hiszen az ő szerkesztőségében is vizsgálódnak szexuális zaklatás miatt. A miniszterelnök vagdalkozása azonban alaptalan volt, emiatt utólag ismét bocsánatot kellett kérnie.

A kormányzó Liberálisok az utóbbi napokban egyre súlyosabb válságba kerültek, mivel a párt számos tagját nemi erőszakkal vagy zaklatással gyanúsítottak meg, mások pedig Higginsre vagy más nőkre tett degradáló megjegyezések miatt kerültek bajba. Morrison a hét elején kormányátalakítással tett kísérletet a politikai krízis lezárására. Többnyire azonban csak újrakeverte a lapokat, és a női szakminiszterek előtérbe kerültek, fontosabb pozíciókat kaptak, a botrányba keveredett Reynolds kivételével, aki a nemi erőszakkal megvádolt Porterrel együtt háttérbe szorult, ám mindketten a kormány tagjai maradhattak. A miniszterelnök egy nőkből álló munkacsoportot is létrehozott, amely a nők esélyegyenlőségét, biztonságát és gazdasági jólétét hivatott előremozdítani.

Habár a botrányok alapján úgy tűnhet, Ausztráliában szinte kizárólag a jobboldalon jelent problémát a mérgező hímsovinizmus, ám ez korántsem igaz. A helyi közmédia, az ABC hétfőn dokumentumfilmet mutatott be, amelyben a témában könyvet író Kate Ellis, az ellenzéki Munkáspárt egykori minisztere beszélgetett több női politikussal a tapasztalataikról. Az elmondottak alapján általános jelenség a parlamentben, hogy a férfi képviselők a nők kinézetére, öltözködésére vagy szexuális életére tesznek megjegyzéseket. Néhányan arra is panaszkodtak, hogy női mivoltukat fegyverként használták fel ellenük, csapongónak próbálták megállítani őket és nem feltétlenül az ellenoldal tagjai. Ellis például arra gyanakszik, 2009-ben párttársai terjesztették el azt az alaptalan pletykát róla, hogy neki és kabinetfőnökének is viszonya van egy férfi beosztottjukkal. A dokumentumfilm szerint a sajtót is gyakran áthatja a szexizmus. A szélsőjobboldali Egy Nemzet párt vezetője, Pauline Hanson felidézte: egy újság címlapon jelentett meg egy pornográf felvételt, azt állítva, hogy az a politikusnőről készült fiatalkorában, pedig ezt Hanson és ex-férje is határozottan tagadta. Ellis szerint az elmúlt hetek felkavaró botrányai megmutatták, hogy az ausztrál nőknek elegük van és változást követelnek. Az egyelőre viszont kérdéses, hogy mindez elég lesz-e az régóta beidegződött attitűdök megváltoztatására.