Kutakodhatunk, bejárhatjuk az összes csatornát, nézhetünk jobbra-balra, de a táj elég egyhangú. A hazai televíziózás, pontosabban a műsorgyártás alapvetően társalgásra épül: közéleti, ismeretterjesztő és portré beszélgetésekre. Egy igényesebb sorozat vagy bármilyen tévéfilm már ünnepi eseménynek számít, akárcsak a vetélkedők. Riportműsorokból, magazinokból sem állunk túl jól. Így aztán ha nincs a kezünkben majd a szánkban csipsz, pattogatott kukorica, keksz, parány, üdítő, sör, konyak, hamar beletompulunk a sok szövegelésbe. Az ismeretterjesztésre nehéz ráhangolódni, mikor népszerű művészeket faggatnak pályájukról, kezdjük egyformának látni őket. A közéleti duma pedig kiábrándít a közéletből: a politikusok ítélkeznek, a szakértők, publicisták találgatnak, ebben mi sem vagyunk olyan rosszak, be is kiabálunk nekik pár vélt igazságot. Nincs semmiről pontos információ, amit tárgyszerűen elénk tudnak rakni, pár szabadon értelmezhető adat vagy valakinek a kétmondatos kijelentése valamiről. És mivel se idő, se energia naponta minden témához alaposan felkészült szakvélekedőket keresni, kialakul minden csatornánál egy kávéházi törzsgárda.
Ott tartunk, hogy az aktuális eseményeket legátfogóbban követő, legélvezetesebb, legjobban felvillanyozó tévéműsor a sportközvetítés. Akkor is, ha kevésbé népszerű sportágakról van szó. Mindegyiket jobb nézni, mint egy átlagos hírháttér szájtépést. A többség számára persze az igazi öröm, hogy elindult a nemzetközi labdarúgószezon. Irány az M4, a Digi- és a Sport-csatornák! Itt olyan szeánszokba csöppenünk, amelyek teljességében tárnak fel valamit, és egyenrangú társként kezelnek. Az egész a terítéssel, a felvezető műsorral kezdődik. Olykor talán túl sokáig csigázzák az amúgy is meglévő érdeklődést, de istenem, még mindig jobb erre fecsérelni az időt, mint semmitmondó politikai kommentárokra. Információban pedig nincs hiány, szinte mindent megtudhatunk a csapatokról a stúdióban ülő műsorvezetőtől és vendégeitől. Majd jöhet egy kis jóslás, az esélyek latolgatása. Ez a legviccesebb rész, efféle állításokkal: „Nagyon sokat számít majd, ki szerzi az első gólt.” „Ha ki tudják védekezni az első fél órát, és találnak egy gólt, lehet esélyük.” „Sztárjátékosai nélkül nem lesz olyan veszélyes a csapat, de így is nyerhet, ha eredményesen támad.” De ha átkapcsolunk egy közéleti műsorra, mélyebb tippeket hallunk? „Most minden attól függ, hogyan reagál majd erre a kijelentésre az EU.” Na jó, kapcsoljunk vissza! Kezdődik a meccs, maga az esemény, amelyet tucatnyi beállításból, akciók, reakciók ismétlésével, kiemelésével, lassításával követhetünk. Figyelhetjük külső szemmel, átélhetjük személyesen, kedvünkre vetítve-modellálva bele élethelyzetünket, értékrendünket, politikai elkötelezettségünket. Itt nincsenek titkok. És így a félidős, majd az összecsapás utáni levezető értékeléseknél pontosan tudni, miről van szó. A vendégek nem beszélhetnek a levegőbe, mert nem kell a levegőbe beszélniük. Ráadásul általában tartalmat tarkító a kommentáló csapat összetétele: műsorvezető-néző, megfigyelő-szakértő és szakember. Érzelmek, benyomások, elemző megállapítások. Magyar részvételnél az M4 azonnal tud gyors-interjúkat is produkálni. Teljes beavatottság, az eredmény sokszor fájdalmas, de az élmény mindig igaz.
Különleges értéket hordoznak ezekben a közvetítésekben a szakemberek, döntően egykori labdarúgók megszólalásai. Az ő gyakorlati, sportolói tapasztalatuk nagyon sok érdekes részletre tud rávilágítani. Arról, amihez értenek, ugyanolyan mélyen, szabatosan tudnak beszélni, mint Matula bácsi a berekről, művészek, tudósok a saját területükről. Nyilasi Tibor elemzését egy helyzetről ugyanolyan lebilincselő hallgatni, mint egy rendező észrevételeit egy filmjelenetről. Személyes kedvencem Várhidi Péter. Ő tanári módon tud beavatni a foci rejtelmeibe, bárkit meggyőzve arról, hogy a játék messze nem csak labdakergetés, tele van átgondolt elemmel, összetett stratégiai elképzelésekre épül. Mindezt ritka jó hangütéssel, visszafogottan, a helyén kezelve, a sport könnyed, felszabadító, közösségteremtő örömét sugározva.
Az utóbbi év a közéleti műsorokban is hozott áttörést. Ez azonban sajnálatos módon a járványhelyzetnek köszönhető. Olyan veszedelemmel szembesült az emberiség, amellyel szemben csak úgy léphetünk fel eredményesen, ha mindenki minél többet tud róla. Ebben pedig csak szakemberek képesek segíteni a médiát. Szomorú, hogy járványügyi dolgozók, szakértők lepik el a képernyőt, ugyanakkor csak üdvözölni lehet azt felelős szemléletet, segítő tárgyszerűséget képviselő tónust, amelyet behoznak a műsorokba. Elénk tárják a helyzetet összes nehézségével, talányával együtt, megalapozottan érvelve megoldási lehetőségek mellett, ami nyugalomra, együttműködésre ösztönöz. Akadnak mindentudó, bármilyen témában használható publicista celebek, akiknek nem tetszik a virológus szakértelem napi megnyilvánulása, és képviselőit tartják „celebnek”. De kikre bízzuk a járványügy vagy bármely más szakterület alakítását? A politikusokra?
