A keleti úton

Több sebből vérzik a sanghaji Fudan Egyetem budapesti campusterve, mint Tarantino násznépe a Kill Bill nyitójelenetében. Márpedig annak is csúnya vége lett.

Már a kiindulópont is gyászos. Az Orbán-kormány éppen akkor adta áldását a kínai nyomulásra, amikor minden eszközt bevetve kiűzte a magyar fővárosban korábban saját pénzen egyetemi campust építő CEU-t. Miközben páros lábbal rugdosta a nemzetközi oktatási élet elismert intézményét, széles mosollyal tárgyalt a kínai befolyásszerzés eszközeként, a kémjátszmák részeseként emlegetett Fudan Egyetem képviselőivel.

S nem ez az utolsó furcsa egybeesés az időpontok között. Palkovics László innovációs miniszter éppen akkor - 2019 decemberében - írta alá az új campusról szóló megállapodást, amikor a kormány megállapodott a fővárossal egy ferencvárosi és észak-csepeli területen 8-12 ezer egyetemi hallgató kollégiumi elhelyezését biztosító Diákváros építéséről. Tegyük mindjárt hozzá, hogy a megállapodás a kormánynak volt különösen fontos az atlétikai világbajnokság megrendezése miatt. Tepertek is érte rendesen, meg is ígértek mindent. De vélhetőleg már akkor tudták, hogy nem fogják betartani. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban ugyanis már csak annyi szerepelt - így általánosságban -, hogy a kormány elfogadja a Fővárosi Közgyűlés javaslatait.

De még így is több volt ez, mint egy gentlemen’s agreement – úriemberek közötti szóbeli megállapodás -, hiszen írásba foglalták: a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa határozatában nevesítette a kollégium-építést. Az új ellenzéki városvezetés akkor még (meglehetős naivitással) hitt a tárgyalások és a megállapodások erejében. Ma már Karácsony Gergely is legyint a kormányígéretekre, mondván, „akkor hisszük, ha látjuk”.

Bár ne látnánk, hogy a kormány képes belemenni egy olyan alkuba, amely csak a mi bőrünkre, pénzünkre, függetlenségünkre, jövőnkre megy. Orbánék nem csupán 540 milliárd forintot költenének egy budapesti kínai egyetemi bázisra, de a pénz javát ráadásul a kínai állami banktól vennék fel, a campust zömében kínai anyagokból – nem vicc, onnan hoznák a téglát, meg a többit –, kínai munkásokkal építenék fel. S hogy a külföldi partner ne érezze kizsákmányolva magát, a magyar fél adja hozzá a telket is. Azt, amit korábban a fővárosnak ígértek oda, azt, ahol magyar egyetemistáknak épülne diákváros. Jó, értjük, hogy a budapesti olimpia megrendezése - hiszen valójában ahhoz építették volna a szálláshelyeket - a brisbane-i alkuval és a két Korea várható közös nevezésével túl messze került, de azért mégis. Ez már az Orbán-kormánytól is szürreális.

Üljünk már le egy kicsinykét egy Covid-mentes, nyugodt sarokba, és gondoljuk végig, hogy minek ez nekünk. Komolyan, mit nyerünk mi? (A kínai szempontok elég nyilvánvalóak.) S ha már ott kuporgunk, képzeljük el az utat, ahová ezek a döntések visznek. Egy katonákat vakcina-tesztelésre kényszerítő, krumplinemesítő, uniós női vezetőket szófára ültető, kisebbséget munkatáborba küldő világba.

Biztosan végig akarunk menni ezen az úton?