L. Széchényi

Igen, körülbelül már csak ez hiányzott: hogy L. Simon László úgy havi másfél millióért nekifogjon, és kétszáz évvel visszaforgassa az idő kerekét. Meg hát mi is lenne most fontosabb, mint egy miniszteri biztosnak feltárni, hogyan lehet összebútorozni a Nemzeti Múzeumot a Természettudományival, meg esetleg az Iparművészetivel is.

A feladat olyan szép, mintha legalábbis Pest, Buda és Óbuda szétválasztására nevezték volna ki a gazdasági zsenijét is kedvvel megvillantó költőt. Hiszen kezdetben volt a Széchényi Ferenc alapította Nemzeti Múzeum, benne a történeti, képzőművészeti, természettudományos, iparművészeti és népművészeti gyűjtemény, no meg a könyvtár. Aztán eltelt száz-százötven év, közben a kollekciók saját arculatot, saját helyet is kaptak. Az újbóli integrálásra tett kísérletek rendre elhaltak a XX. században, egyszerűen mert a szervezeti önállóság külön gyűjteménypolitikát, kiállítási rendet is szült. Na de majd most.

Persze nem tettetjük hülyének magunkat, hiszen sejtjük, hogy ennek a megbízásnak a múzeumügyhöz valójában kevés köze van. Bizonyára több valami új – a Demeter Szilárdéhoz hasonló –, ideológia vezérelt erőközpont megszervezéséhez, sok ingatlannal, építkezési lehetőséggel a félárnyékban. Éppen ezért szégyelljük is egy kicsit fölemlíteni, hogy tényleg ideje villantani valamit, hiszen az elmúlt tizenegy évben a nevezett területen a NER elsősorban rombolt. Szétverte a Természettudományi Múzeumot csak azért, hogy megszerezze az épületét, sőt képes lenne akár Debrecenbe is költöztetni. A Nemzeti Múzeumnak előbb odaígérte a Rádió egykori területét, majd végül mégis inkább a Pázmány Egyetemnek adta. Az Iparművészeti Múzeum pedig évtizede csonkán, kiürítve, lezárva várja, hogy végre valahára megszülessék a kormánydöntés a felújításáról.

Mi is pontosan a feladata, biztos úr?