“Sokszor mások akarják megmondani, hogy minek érezzük magunkat. Ezzel soha nem értettem egyet. Szabad vagyok, szabadon választok.” - mondja Borbély Alexandra színész abban a kampányvideóban, amely a szlovákiai magyarokat buzdította a népszámláson való részvételre, illetve arra, hogy félelem nélkül, szabadon vállalják nemzetiségüket. A magyar művész, aki 2017-ben, Berlinben elnyerte az Európai Filmakadémia legjobb színésznőnek járó díját, egyike volt azon közismert szereplőknek, akik részt vállaltak a szlovákiai népszámlálás sikerében. Bandor Éva Jászai Mari díjas színész azt emelte ki: “Fontos a múlt, de a jövő fontosabb. Nem nehéz a választás, válaszd önmagad!”.
Hogy miért övezi ekkora érdeklődés a népszámlálást? Azért, mert a környező országokban, így Szlovákiában is, a kisebbségi jogok, mindenekelőtt a nyelvi jogok, a népszámlálási eredményekre épülnek. A magyar nyelvet a magánéletben, nyilvánosan, szóban és írásban is korlátozás nélkül mindenki szabadon használhatja Szlovákia egész területén, de a hivatalos érintkezésben csak azokon a településeken válik kötelezővé, ahol a kisebbség aránya eléri a 15 százalékot. Ettől az aránytól jelennek meg a kétnyelvű feliratok, utcanévtáblák és a kisebbségi kulturális támogatások is nagy mértékben azon múlnak, mekkora az adott nemzeti kisebbség népszámláláson elért országos aránya. Ennek fényében nyer jelentőséget az a kampány, amelyet szlovákiai magyar civil és egyházi szervezetek, politikai pártok és szakmai intézmények, ismert személyiségek indítottak. Ők a részvételre és a szabad identitásvállalásra buzdítás mellett azt próbálták tudatosítani, hogy a népszámlálás tétje az anyanyelv és az anyanyelvi kultúra jövője.
Szlovákia a legtöbb környező országtól eltérően nem halasztotta el a népszámlálást, hanem bevezette a kétlépcsős cenzust, amelynek első, a világhálón tartott fázisa február 25-én kezdődött és március 31-én éjfélkor ért véget. Ősszel, ha a vírushelyzet megengedi, következik a szokásos, kérdezőbiztosos szakasz. A kampány eddig sikeres volt, a lakosság 88 százaléka részt vett az internetes cenzusban.
A magyar lakosságot célzó kampányra többek között azért volt szükség, mert amint azt a szervezők hangsúlyozták, a szlovákiai magyarság legsúlyosabb problémája az elszlovákosodás. Az utóbbi három népszámláláson folyamatosan csökkent a magukat magyarnak vallók száma. Sokak számára nem egyértelmű, hogy a magyar nemzetiség megjelölése a népszámláláson semmilyen hátránnyal nem jár, ugyanakkor közösségi szempontból előnyös, hiszen segít szavatolni a kisebbségi jogokat.
A nemzetiség megvallásától való tartózkodás a kárpát-medencei magyar kisebbségek közül leginkább a szlovákiai magyarságra jellemző, ami részben a második világháború utáni Benes-dekrétumok miatti meghurcoltatás máig kiható eredménye, másrészt viszont az integráció mértékével függ össze. A szlovákiai magyarság talán a leginkább integrálódott magyar kisebbségi közösség, az egyetlen a térségben, amely már próbálkozott a kizárólag etnikai alapú érdekképviselet feladásával és létrehozta a régió első közös többségi-kisebbségi pártját is.
Az idei szlovák népszámlálás nagy újdonsága, hogy lehetőség nyílt kettős nemzetiség vállalására. A látszólag kedvező kitétel azonban óriási vihart kavart és a magyar kisebbséget is megosztotta. Sokan tartanak attól, hogy ha a magyar nemzetiséget nem első, hanem második opcióként tüntetik fel, az hátrányos lehet a kisebbségi jogok szempontjából. Mások úgy vélik, ez egy olyan plusz lehetőség, amely sokakat arra késztet, hogy felvállalják a kisebbséghez való tartozásukat.
A népszámlálás első szakasza ugyan lezárult, az aggodalmak azonban megmaradtak, mert több kérdés egyelőre tisztázatlan. Többek között az, hogy a továbbiakban az első és a második nemzetiséget egyaránt beleszámolják-e a települések nemzetiségi részarányának illetve az ország nemzetiségi megoszlásának meghatározásakor.
Benes árnya a jövőn
74 éve, 1947. április 12-én indult útjára az akkori Csehszlovákiából a Benes-dekrétumok áldozatait, a kitelepített magyarokat szállító első vonatszerelvény. Az 1918-ban létrejött országban mintegy egymillió magyar élt. A második világháború után az Edvard Benes államfő nevével fémjelzett, újjáalakult Csehszlovákia az ország háború alatti szétveréséért a német és magyar kisebbségeit tette felelőssé, az 1945. április 5-i kassai kormányprogram kollektív bűnösként jelölte meg a két népcsoportot.
Az elhíresült dekrétumok 1946-ban emelkedtek törvényerőre. 143 elnöki rendeletről van szó, ebből 33 érintette a magyar és német kisebbséget, mind hátrányosan, és 13 foglalkozott konkrétan a magyar-német kollektív bűnösséggel. De már ezt megelőzően, 1945. augusztus 2-án hatályba lépett a 33. számú dekrétum, amely megfosztotta csehszlovák állampolgárságuktól e két kisebbség tagjait. A 88. számú rendelet is hatályba lépett, ez alapján közmunkaszolgálatra hurcolhatták a kollektív bűnös kisebbség tagjait. A fűtetlen marhavagonok el is indultak, 1945-46 telén mintegy 40 ezer szlovákiai magyart deportáltak a csehországi Szudéta-vidékre úgynevezett köz-, a kollektív emlékezet szerint viszont inkább rabszolgamunkára.
A Benes dekrétumok tették lehetővé a magyarok és németek földjeinek, javainak elkobzását, ez alapján tették ki őket állásaikból, tiltották be kulturális egyesületeiket és hivatalos anyanyelvhasználatukat. A kitelepítés is e dekrétumok következménye volt, és még drasztikusabb lett volna, ha a potsdami konferencián (1945. július 17. - augusztus 2.) a nagyhatalmak rábólintottak volna Benes egyoldalú kitelepítési tervére. Közel 40 ezer magyar állampolgárságú személyt így is azonnal kiutasítottak az országból, megkezdődött a reszlovakizáció és az internálás. Az internáltak javait elkobozták, ezután egyre többen jelentkeztek a „visszaszlovákosításra”. Összesen 423 ezer magyar adta be kérvényét, a csehszlovák hatóságok 327 ezret nyilvánítottak közülük szlováknak.
1946. február 27-én a prágai kormány elérte, hogy Magyarország a Csehszlovákiának fizetendő háborús kártérítése elengedése fejében aláírja a határmódosítás nélküli lakosságcseréről szóló megállapodást. Ennek értelmében a csehszlovák hatóságok annyi magyart telepíthettek át Magyarországra, ahány szlovák önként távozik innen. Csakhogy kevesen akarták elhagyni otthonaikat, feladni életüket, Magyarországon a hatóságok minden igyekezete ellenére mindössze 59774 szlovák nemzetiségű lakos jelentkezett áttelepülésre. Szlovákiából 76 616 magyart tettek át a magyar határon, az ő "önkéntességüket" is kényszer szülte.
A felsorolt retorziók után még mindig maradt Csehszlovákiában 200 ezer, magát magyarnak valló polgár, egyoldalú áttelepítésüket a párizsi békekonferencián az amerikai delegáció vétózta meg.
Enyhülés csak az 1948. februári kommunista hatalomátvétel után, az október 25-i „hűségeskü” törvénnyel kezdődött. Az eskü letétele után a nemzetiségiek visszanyerték állampolgárságukat. A reszlovakizációs nyilatkozatokat viszont csak 1954-ben érvénytelenítették.
A Benes-dekrétumok sorozata máig része mindkét utódállam, Szlovákia és Csehország jogrendjének. A szlovák parlament 2007. szeptember 20-án határozatban szögezte le, hogy a dekrétumokból eredő jogi- és tulajdonviszonyok "megkérdőjelezhetetlenek, érinthetetlenek és megváltoztathatatlanok". Azaz az elkobzott vagyonokat nem kaphatják vissza a tulajdonosok vagy utódaik, sőt az utóbbi időben bírósági ítéletek is születtek a Benes-dekrétumokra hivatkozva, ezen az alapon sajátítottak ki földterületet magyar nemzetiségű szlovák állampolgároktól.
A kérdés idén januárban az Európai Parlament elé került, a Petíciós Bizottság pedig felszólította az Európai Bizottságot, végezzen újabb és mélyrehatóbb vizsgálatot a kérdésben.