Románia;medvetámadás;

2021-04-19 22:00:33

Több mint negyven bárányt és juhot öltek meg medvék Nyikómalomfalván

Tusnádfürdő utcáin is gyakran feltűnnek a nagyvadak.

A tusnádfürdőieknek ismét meggyűlt a bajuk a medvékkel. A nagyvadak már a medvebiztosnak hitt szemeteskonténereket is megtanulták kinyitni, és már napközben is felbukkantak a településen – írja a Székelyhon.

A felszerelt villanypásztorok nem hozták el a várt eredményt. Butyka Zsolt polgármester azt nyilatkozta a portálnak, hogy a tavasz beköszöntével ismét több egyed jár be a fürdővárosba. Elmondása szerint egy másfél-két éves, fiatalabb egyed gyakorlatilag a városban él, napközben is állandóan felbukkan a forgalmasabb városrészeken is, például a központban vagy az iskola udvarán. Emellett egy hárombocsos anyamedve is rendszeres látogatója a városnak. Van még egy példány, amely naponta felbukkan a településen, ez a medve viszont kizárólag a vasútállomás környékét látogatja.

A polgármester beszélt arról is, hogy a környezetvédelmi minisztériummal közösen egy olyan programba kapcsolódnának be, amelynek segítségével lecserélnék a szeméttárolókat a városban. A medvék ugyanis úgy kitanulták a jelenlegiek működését, hogy könnyedén ki tudják már nyitni. Butyka Zsolt szerint ha sikerülne kizárni azt, hogy a medvék a szeméttárolókból élelemhez jussanak, és a lakóházakhoz sem tudnak bejutni, mert szinte mindegyik villanypásztorral van felszerelve, akkor nagy valószínűséggel ritkábban bukkannának fel a településen.

Szintén a Székelyhon számolt be arról, hogy több mint negyven bárányt és juhot pusztított el, illetve sebesített meg halálosan egy anyamedve bocsaival hétfőre virradóra Nyikómalomfalván. Ezzel mintegy 12 ezer lejes kárt okoztak a vadállatok a helyi közbirtokosságnak.

A farkalaki polgármester, Kovács Lehel pedig azt közölte, hogy az elmúlt két hétben legalább húsz portára törtek be a medvék a községben, ebből mintegy tíz-tizenöt alkalommal kárt is okoztak a juhok, tyúkok elpusztításával.