Már egy éve fontolgattam, hogy megszüntetem a Facebook-profilomat, de nem vitt rá a lélek a digitális öngyilkosságra, mert mindig meggyőztem magamat arról, hogy a FB igenis fontos. Több mint egy hete azonban el is követtem a rituális műveletet, és az azóta eltelt időben rájöttem, hogy a FB tényleg fontos, de másképpen az, mint gondoltam. Mindjárt elmesélem, hogy milyen is FB nélkül élni, de előtte elmesélem, hogy mi az, amitől megszabadultam.
Csak most volt időm hosszasabban eltűnődni rajta (korábban nem jutott rá idő a sok fészbukozás miatt), hogy mi volt a legfőbb bajom vele: a hírfolyamban észrevétlenül és veszélyes mértékben összekeveredtek az élet különböző szegmensei, és ezáltal bizonyos értelemben azonos szintre kerültek.
Jöttek sorban a magánéleti, közéleti, családi, hitéleti, pártpolitikai, belföldi, külföldi posztok, és idővel kezdett mindegyik ugyanolyan fontossági szintre emelkedni, ami egyenes út az általános devalválódáshoz.
Itt egy kis politikai hőbörgés, emitt egy uszító cikk miatt felháborodás, ott egy cuki fotó a gyerekről, amott egy még cukibb macis mém Putyinról, aztán jön egy Putyinnál is cukibb kismacska fotója és elviszi a show-t.
Amit az előző mondatban leírtam, a valóságos életben több óráig tartó hülyeség: munkának álcázott és hazudott szórakozás, böngészés, felesleges időtöltés, stressz, feszültség, idegbaj. Mindez azzal tetézve, hogy ezt a hülye világot „nem szabad” otthagyni, mert az ember valamiről „lemarad”.
Persze, most mindenkiben az a kérdés vetődött fel, hogy miképpen végezheti az ember a munkáját FB nélkül, ha egyszer a kollégái is a FB-on lógnak éjjel-nappal?
Ez volt az a dilemma, amin egy éve töprengtem, de csak rájöttem a megoldásra: a személyes FB-oldalamat töröltem, ám létrehoztam egy „munkaprofilt”. Csak olyanok az ismerőseim, akik a mindennapi munkavégzéshez elengedhetetlenek: szűken vett kollégák, tágabb értelemben vett kollégák, továbbá bizonyos szakmai szervezetek, vallási és kulturális intézmények.
Ennek következtében a hírfolyamom letisztult. Nem árasztanak el magánéleti, közéleti, családi, hitéleti, pártpolitikai posztok, kizárólag olyanok, amelyek a munkám szempontjából relevánsak. Sehol egy politikai hőbörgés, uszító cikk miatt felháborodás, cuki fotó a gyerekről, még cukibb macis mém Putyinról, sehol egy Putyinnál is cukibb kismacska.
Elmondhatom magamról, hogy Zsolt vagyok, 49 éves és kilenc napja tiszta. Ha kíváncsiak rá, hogy milyen érzés, akkor elárulom: a fészbuk nélküli élet több időt és kevesebb szorongást jelent. Eddig sem olvastam keveset, ám az elmúlt egy hétben az olvasásra fordított idő megduplázódott, példának okáért most harmadjára is elolvastam az Iliászt.
Persze, most mindenkiben az a kérdés vetődik fel, hogy miért értelmesebb dolog egy ókori szöveget olvasni, mint a FB-on lógni éjjel-nappal? Nagyon egyszerű: egy papír alapú könyv olvasgatása közben senki sem ordít közbe, nem fejezi ki nemtetszését, nem kommentel, nem nyilvánít véleményt, nem trollkodik, hanem békén hagy. Dixi.