Orbán Viktor;kormányhatározat;Palkovics László;Fudan Egyetem;

Stratégiai megállapodást köt a kormány a Fudan Egyetemmel – megjelent a határozat

A döntés felülírhatja Palkovics László kormánybiztos a fővárosnak és a IX. kerületnek tett „ékszerdobozos” ajánlatát.

Gondoskodjon a Magyarország kormánya és a Fudan Egyetem között kötendő stratégiai megállapodás kormány nevében történő aláírásáról – hívta fel Palkovics Lászlót a Magyar Közlönyben szerda éjjel megjelent kormányhatározat. 

Orbán Viktor döntése szerint az innovációs és technológiai miniszternek, egyben a Budapest Diákváros megvalósításáért és a kínai felsőoktatási intézmény „működési környezete kialakításáért” felelős kormánybiztosnak ki kell jelölnie egy személyt a feladatra, azonnali határidővel.

Megírtuk: Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-oldalán azt üzente Palkovics Lászlónak, hogy "a Budapesti Diákváros egyetlen négyzetméterét sem" adják semmiféle ékszerdobozért cserébe.

Előzőleg ugyanis a tárcavezető illetve kormánybiztos azt nyilatkozta az atv.hu-nak, hogy tárgyalni akar a Fudan-Diákvárosról a főpolgármesterrel és a IX. kerület polgármesterével, Baranyi Krisztinával, és olyan ajánlatot tesz nekik, „ami pestiesen szólva, nem lesz semmi”, a beruházás pedig mind Budapestnek, mind Ferencvárosnak „egy ékszerdoboza lesz”.  

  

Korábban egy kiszivárgott minisztériumi előterjesztésből derült ki: a budapesti Fudan Egyetem 540 milliárdosra becsült építése jelentős részben kínai alapanyagokból, kínai munkával, kínai hitelből valósulna meg, amit nagyrészt Magyarország állna. Az építkezéshez 450 milliárd forint értékű hitelt venne fel a magyar állam a Kínai Fejlesztési Banktól 10-15 éves futamidővel. A hitelt teljes egészében a magyar állam fizetné vissza a vagyonkezelő alapítványon keresztül.

Azt pedig a Népszava írta meg, hogy a kormány az új Atlétikai Centrummal átellenben, a Kvassay-híd túloldalán lévő Nagyvásártelep környéki területet, a Budapest Diákváros – Déli Városkapu Fejlesztési Program helyszínét adná át a kínai egyetem budapesti campusának.