Karácsony Gergely;Diákváros;Fudan Egyetem;

Karácsony: A Budapesti Diákváros egyetlen négyzetméterét sem adjuk semmiféle ékszerdobozért cserébe

A főpolgármester visszaszólt a Budapesti Diákváros megvalósításáért felelős kormánybiztosnak, Palkovics Lászlónak.

Palkovics miniszter szerint ékszerdobozt hoznak majd a kínaiak a városba. Azt mondta a miniszter, hogy ez az ékszerdoboz „nem lesz semmi”. Hát az biztos, 500 milliárd a magyar adófizetők pénzéből tényleg nem semmi – reagált Karácsony Gergely Facebook-oldalán Palkovics László interjújára.

Az innovációs és technológiai miniszter, illetve kormánybiztos Palkovics László azt nyilatkozta az atv.hu-nak, hogy tárgyalni akar a Fudan-Diákvárosról a főpolgármesterrel és a IX. kerület polgármesterével, Baranyi Krisztinával, és olyan ajánlatot tesz nekik, „ami pestiesen szólva, nem lesz semmi”, a beruházás pedig mind Budapestnek, mind Ferencvárosnak „egy ékszerdoboza lesz”. 

„Én persze nagy híve vagyok a tárgyalásoknak. De engem a csecsebecséknél jobban érdekel több mint tízezer magyar fiatal megfizethető lakhatása, amit a kínai egyetem nem, csakis a Budapesti Diákváros biztosít. Ezért aztán a Budapesti Diákváros egyetlen négyzetméterét sem adjuk semmiféle ékszerdobozért cserébe”– szögezte le bejegyzésében Karácsony Gergely.

A főpolgármester hozzátette, hogy a kormánnyal diákszállásokról és nem ékszerekről kötöttek megállapodást, ehhez tartják magukat. Posztját azzal zárta, hogy fejezze be a titkolózást a kormány, és hozza nyilvánosságra a kínai egyetemmel kapcsolatos összes eddigi kormánydöntést és szerződést.

Egy kiszivárgott minisztériumi előterjesztés alapján a budapesti Fudan Egyetem 540 milliárdosra becsült építése jelentős részben kínai alapanyagokból, kínai munkával, kínai hitelből valósulna meg, amit nagyrészt Magyarország állna. Az építkezéshez 450 milliárd forint értékű hitelt venne fel a magyar állam a Kínai Fejlesztési Banktól 10-15 éves futamidővel. A hitelt teljes egészében a magyar állam fizetné vissza a vagyonkezelő alapítványon keresztül. Azt pedig a Népszava derítette ki korábban, hogy a kormány az új Atlétikai Centrummal átellenben, a Kvassay-híd túloldalán lévő Nagyvásártelep környéki területet, a Budapest Diákváros – Déli Városkapu Fejlesztési Program helyszínét adná át a kínai egyetem budapesti campusának.