Fekete Péter;Kádár Tamás;zeneipar;Music Hungary Szövetség;

2021-04-22 23:31:39

A nyitás tervezhetőségét kérik a kulturális szereplők

Szerintük nem fiktív dátumokra, hanem objektív mérőszámokhoz kötött mérföldkövekre van szükség.

A Music Hungary Szövetség külföldi minták alapján a kormánytól egy újranyitási vis maior alap létrehozását kéri – olvasható a szervezet csütörtöki közleményében. „Az említett alap célja, hogy a járvány esetleges ismételt felfutásából fakadó kockázatokat mérsékelje, ezáltal hozzájáruljon a gyors kulturális újranyitáshoz. Amennyiben egy meghatározott dátum után az adott rendezvény a járványhelyzet miatt mégis elmarad, a lemondásból és átszervezésből fakadó veszteségeket a vis maior alapból lehetne részben vagy egészben megtéríteni” – írják, megemlítve, 

Kiemelik továbbá, a frissen bejelentett oltási ütemterv apropóján ismét arra kérik a kormányt, hogy segítse a szektort a kulturális áfa bevezetésével, gyors és direkt pénzügyi injekcióval és egy átlátható, tervezhető nyitási programmal is. Hangsúlyozzák, nem fiktív dátumokra, hanem objektív mérőszámokhoz kötött mérföldkövekre van szükség. Mint írják, a Music Hungary Szövetség üdvözli a rendezvények nyitásának gondolatát, hiszen minden eddig elvégzett európai teszt-koncert azt bizonyította, hogy megfelelő intézkedések betartása mellett biztonságosan megtarthatóak különböző méretű kulturális események.

Kádár Tamás, a Sziget ügyvezetője a nyitási tervek kapcsán így nyilatkozott: „Sajnos, ha ma szólnak, hogy holnap nyithatunk, nem lesz mivel kinyitni.” Mivel egy Sziget méretű, ötven-hetvenezer fős fesztivál megszervezését egy-másfél évvel előbb elkezdik, de még egy ötszáz fős szabadtéri koncert megszervezéséhez is legalább egy hónapra van szükség. „Bár a nagy fesztiválok egy részének már így is késő, de a kisebb fesztiválokat és a zenei klubokat, illetve ezeken keresztül az előadókat is nagyban segítené, ha előre tudnának tervezni a nyitási programmal. A főszezonban akár 150.000 ember munkája múlhat ezen” – mondta Weyer Balázs, a szövetség elnöke.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón azt mondta, hogy a jövő hét első felében elérhetjük a négymillió beoltottat - a kormány beoltottnak tekinti azokat is, akik még csak az első oltást kapták meg - (a szerk.), az ehhez kapcsolódó döntésekről Orbán Viktor miniszterelnök néhány napon belül fog tájékoztatást adni.   

- írta meg a hvg.hu. Az államtitkár - aki hangsúlyozta, hogy a döntést Orbán Viktor kormányfő és Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter hozza meg - azt javasolja, hogy négymillió beoltott után indulhassanak újra a zárt térben tartott kulturális rendezvények is azok számára, akiknek van védettségi igazolásuk. Figyelmeztette ugyanakkor a kulturális intézmények vezetőit: a négymilliós átoltottság most már nagyon hamar elérhető, tehát akár napokon belül várható minderről a bejelentés. Azt is elmondta viszont, nincs szó arról, hogy a nyitás azonnal kötelező lenne mindenki számára, azt meg kell, hogy előzze a megfelelő felkészülés.