Fí al-bad khalaka Alláh al-szamavát va al-árd – olvasom az arab Bibliában, azaz „Kezdetben teremtette az Isten az egeket (al-szamavát) és a földet”. Majd pár nappal később és pár sorral lejjebb a Biblia már az első emberpárról ír. Viszont a 2. fejezetben, minden magyarázat és átmenet nélkül, egy újabb teremtéssel találkozunk: „És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából (…)”. Tehát abból az agyagból, amiből az ókori Mezopotámiában építkeztek, és elszállásolta az őseinket az Édenben, aminek határai a Folyamköz két folyója, a Tigris és az Eufrátesz. „Sineár földjén” éltek a sumerek, civilizációjuk egyik leghíresebb városában, a bibliai Erekben (Uruk) állt Istárnak, a szerelem és háború istennőjének a temploma. Majd a sumer városokat I. Sarrukín (Szargon) hódította meg. Sarrukínt születése után az anyja egy kosárban a folyóra tette és a sorsára bízta. De egy „vízmerítő” megtalálta, és felnevelte (i.e. XXIV. vagy XXIII. sz.). Sarrukín története nagyon hasonlít Mózesére, de van egy nagy különbség. Ugyanis az ifjú akkádba beleszeretett Istár, aki lehet, hogy Eszter volt, mert az istennő nevét az „Eszter” szavunk őrzi, Mózest viszont nem vették észre az egyiptomi istennők. Az asszír II. Sarrukín (II. Szargon) Jeruzsálem sikertelen ostroma után zsidókat telepített az Újasszír Birodalomba, amelynek a bukásáról az "elkosi" Náhum kispróféta tudósít. Utóbbi sírja al-Qosban (Irak, Ninive-kormányzóság) zarándokhely. Az Újbabilóniai Birodalmat megalapító káldeusok emlékét őrzi a szintén sumer Ur, a bibliai Ur-Kaszdim neve, innen indult Ábrám, aki a szövetség megkötése után az Ábrahám nevet kapta. A kor világbirodalmának fővárosában, Babilonban népek és nyelvek keveredtek (Bábel tornya); akinek nem volt nyelvérzéke, nehezen boldogult. A babiloni fogság évei alatt sok zsidó beilleszkedett az új környezetbe, és karriert csinált. „Czirus perzsa király” (Kürosz) meghódította Babilont (i.e 539), és bár engedélyezte Izrael fiainak a hazatérést, mégis sokan maradtak, és a Dár al-Jahve helyett a Dál al-Ahura Mazdát választották, ami az i.sz. VII. században Dár al-Iszlámmá lett. A zsidóság mezopotámiai jelenléte több mint két és félezer éve folyamatos, a XIX. századi Bagdad második legnépesebb kisebbsége a zsidóké volt.
Bagdad megér egy misét
A pápák közül elsőként Ferenc látogatott el Irakba, pedig már II. János Pál pápa is tervezett egy utazást, de a Szaddám-rendszerrel folytatott megbeszélések 2000-ben megszakadtak. Új fejezetet nyitott a Vatikán és Irak történetében a Kurdisztáni Régió (KR), aminek a korábbi elnöke, Maszúd Barzáni (2005-17) az elmúlt évtizedek során három pápával is találkozott: II. János Pál (2005), Benedek (2011), Ferenc (2013). A megbeszélések 2014-ben már az Iszlám Államról (IÁ) is szóltak, azért is, mert Szíriából Irak felé megindult egy főleg keresztényekből és jezidikből álló menekültáradat, akik a KR kormánya által felügyelt biztonságos területeken találtak menedéket. A mostani látogatás előzményeként 2018-ban már járt egy vatikáni delegáció Irakban, de akkor még úgy ítélték meg, hogy a belpolitikai helyzet nem alkalmas egy pápai vizitre. Idén a Ferenc látogatása előtti rakétatámadásokat, és a COVID-járványt is sokan rossz ómennek vélték, de tévedtek.
Bagdadban a hivatalos találkozások után Ferenc pápa útja a Szabadító Szűzanya templomába vezetett. Szűz Mária, állította a szír Nesztoriosz (381-451), nem Istenszülő, hanem „csak” ember, azaz Krisztusszülő. Ezért Konstantinápoly püspökét az epheszoszi zsinaton (431) megfosztották a posztjától, és a tanait eretneknek nyilvánították. A nesztoriánusokat Szíriából először Dél-Törökországba, majd onnan Perzsiába száműzték. De a fontosságuk, akárcsak a zsidóknak, a kalifátus világában is megmaradt. A VI. században a nesztoriánusok egyik csoportja elfogadta a miafizita dogmát (jakobiták, szír ortodox egyház), majd egy másik csoport Rómát (szír katolikus egyház). A templom, ahová a pápa látogatott ez utóbbi felekezethez tartozik, és kétszer is (2004, 2010) muszlim terroristák támadásának volt a célpontja. Irakban a 80-as évek végén nagyjából 1,5 millió keresztény élt, de 2003 után megsokasodtak a keresztényeket ért támadások, napjainkban a számuk már csak 400 ezerre tehető.
Nedzsef közelében vannak Babilon romjai, és egy kisváros, Dzu al-Kifl, ahol Ezékiel próféta sírja látható. Nedzsef Mekka és Medina után a síita iszlám harmadik legszentebb városa, itt van eltemetve Ali imám (megh. 661), a negyedik kalifa, aki Mohamed próféta után a síiták legelső, és legnagyobb szentje. Nedzsefben Ferenc pápa találkozott Ali al-Szisztánival, akinek a helyes megnevezése mardzsa, a hibás pedig a „nagy ajatollah”. Ugyanis az ajatollah nem egy titulus, hanem egy, a perzsa nyelvben is meglévő arab birtokos szerkezet: ájatu (jele) Alláh (Isten). Szóval nincs nagy ajatollah, viszont van ájatu Alláh (ajatollah) al-uzmá: Isten leghatalmasabb jele. Ali al-Szisztáni nem csak Irakban népszerű, hanem Iránban is, ugyanis aktívan nem politizál, viszont ha kell, mindig van véleménye politikai kérdésekben is. Kétszer is (2005, 2014) Nobel-békedíjra jelölték, az IÁ megjelenésekor az ő döntése (fatva) által hozták létre az „Al-Hasd al-Saabi honvédalakulatokat”, amelynek az egyik csoportja a keresztény Babilon Zászlóalj (keresztény dzsihád). Nedzseftől nincs messze Ur, Ábrám szülővárosa, ahová a pápa szintén elzarándokolt, és sok vallás képviselőjével találkozott.
„Hass, al-Qos, gyarapíts!”
Az észak-iraki út első állomása a KR fővárosa, Erbil volt, ahol Ferenc pápa a város korábbi, asszír polgármesteréről, Fránszu Haríriről (1937-2001) elnevezett stadionban misét pontifikált. Az asszír kereszténységet nehéz meghatározni, tulajdonképpen egy gyűjtőfogalom, és többek között a már említett közösségeket tartoznak bele. De az iszlám világában örmények is éltek és élnek. Amíg a keresztes hadjáratok korában az asszírok megmaradtak keletinek, addig az örmények a nyugatot támogatták. Ezt nem tudta megbocsátani a kortárs Ibn Tajmíjja (megh. 1328) a dzsihádisták szellemi mestere, és már nem csak a nyugati kereszténységben látott ellenséget, hanem az örményekben is. Ezért lett, és lesz minden keresztény potenciális célpont a terroristák szemében. Világi hódító volt a szunnita Timur Lenk (megh. 1405) katonái rengeteg síitát és keresztényt lemészároltak, az életben maradt keresztények ekkor menekültek a kurdisztáni hegyekbe. A XIX. században az örmények között megjelenő nacionalizmus és függetlenségi törekvések az asszíroknál is követőkre talált, az örmények az oroszokban, az asszírok pedig az angolokban bíztak. De a remények az első világháború éveiben szertefoszlottak, Nesztoriosz követői Észak-Iránba menekültek, majd az angolok a legtöbbjüket Észak-Irakban telepítette le. Az asszírok újabb függetlenségi harcát már Bagdad katonái verték le (1933) a tikriti születésű kurd Bakr Szidki vezetésével. Viszont egy asszír lány, Margaret George Sello (1941-1969) mint pesmerga harcolt az iraki Kurdisztán autonómiájáért. 2017-ben pedig a jezidik, az asszírok, és az Irakban élő törökök kezdeményezték egy fél-autonóm régió kijelölését ami magába foglalná Szindzsárt, és a Ninive-fennsíkot is, aminek a közelben van al-Qos. Természetesen a pápa ide is ellátogatott, akárcsak Moszulba, az ókori Ninivébe. A Biblia szerint Ninive bűnös népe volt az első nem zsidó nép, akiknek Isten megkegyelmezett. A város egyik mecsetében állt Jónás próféta sírja, de az épületet az IÁ 2017-ben lerombolta.
A pápai látogatást mindenki örömmel fogadta, ennek tiszteletére március 6. a békés egymás mellett élés, és a tolerancia ünnepének napja lett Irakban. De minden csoda három napig tart. A látogatás alkalmából a kurdok kiadtak egy olyan bélyeget, amelyiken Ferenc pápa mögött a nem létező Kurdisztán látható, ami csak Irak, Irán, Szíria, és Törökország kurdok lakta területeinek lecsatolásával születhetne meg, sőt a képen látható Kurdisztán magába foglalja a vitatott hovatartozású Kirkuk városát is. Természetesen a bélyeg nem aratott osztatlan sikert.
Nap- és félhold fivérek
Jorge Mario Bergoglio, a pápává választásakor Assisi Szent Ferenc iránti tisztelete jeléül a Ferenc nevet választotta. Assisi Szent Ferenc (1182-1226) még gyermek volt, amikor Szaláh al-Dín (Szaladin) visszafoglalja Jeruzsálemet a keresztesektől (1187), és már ifjú, amikor a IV. keresztes hadjárat során (1202-1204) Krisztus katonái a keresztény Konstantinápolyt foglalják el. Az 1209-ben alapított ferences rendnek is fontos a hittérítés. „A meg nem erősített regula” 16., és „A megerősített regula” 12. pontjának ugyanaz a címe: „Azokról, akik a szaracénok vagy más hitetlenek közé mennek.” Az V. keresztes hadjárat során (1217-1221) Ferenc eljutott a Közel-Keletre, és 1219-ben találkozott az egyiptomi al-Kámil (1180-1238) szultánnal. Két hasonló korú férfi, egyikük világi katona és uralkodó, a nagybátyja pedig Szaláh al-Dín. A másik, akkor már egy Európában ismert misztikus, akit a pápa is támogat, és egy nem létező országról, Isten országáról beszél, ennek a katonája. Két különböző vallású férfi, de mindketten a misztika, arabul a taszavvuf ösvényén járnak. Sokat, és sok mindenről beszélgettek, idővel kölcsönös tiszteletet éreztek egymás iránt. Búcsúzáskor a szultán értékes ajándékokat akart adni Ferencnek, de ő csak egy elefántcsontból készült trombitát fogadott el. Ferenc a térítés helyett azzal a meggyőződéssel ment haza, hogy a hit nem csak a keresztény vallásban létezik, al-Kámil pedig megnyerte az V. keresztes hadjáratot. Majd a VI. hadjárat előkészületei során visszavonult, és megírta „A fölséges Isten dicsérete” című imáját, amiben a Mohamed Prófétától származó „Al-Dzsavsan al-Kabír” ima köszön vissza. A keresztes hadak elindulnak (1228), és a következő évben al-Kámil szultán harc és vér nélkül visszaadta Jeruzsálemet a kereszténységnek. 1986-ban pedig Assisiben megtartották az első világbéke imanapot.
