fesztivál;koncert;A38;kultúrpolitika;Budapest Park;Lobenwein Norbert;Fonó;

2021-04-28 09:30:00

Egy koncert nem kulturális esemény?

Bár a mozik, színházak, múzeumok és könyvtárak kinyithatnak, továbbra is tilos zenés, táncos rendezvényeket tartani. A szervezők kivárnak, de több forgatókönyvvel is készülnek.

Hétfőn a Magyar Közlönyben megjelent a kormányrendelet, amely leírta, hogy a négymillió beoltott elérésekor mely szolgáltatások nyithatnak meg. Bár a mozik, színházak, múzeumok és könyvtárak is kinyithatnak, a rendelet szerint a zenés, táncos rendezvények nem minősülnek kulturális eseménynek, így azokat tilos szervezni, tartani, illetve tilos a zenés, táncos rendezvény helyszínén tartózkodni. Tegnap a Budapest Brand nZrt. online konferenciáján elhangzott: az újranyitást szabályozó kormányrendelet ugyanakkor nem tér ki külön a fesztiválokra, amivel nehéz helyzetbe hozza a rendezvényszervező szakmát, hiszen így nem tudnak tervezni. A beszélgetésen Kádár Tamás, a Sziget Fesztivál cégvezetője elmondta: egy fesztivált nem lehet másnap meghirdetni, ahogy kijön a nyitásról szóló rendelet, hiszen nagyívű rákészülést igényel, ami a rokonszakmákat is érinti, mint a vendéglátást vagy a technikai szolgáltatókat. Márta István, a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke pedig kitért arra: az ültetett kulturális rendezvényeket engedélyezi az új rendelet, tehát elvileg az ilyen módon megrendezett fesztiválok és koncertek is megtarthatók lennének, ám a fesztiválszervezők nem a kiskapukat keresik, ezért jó lenne egy egyértelmű szabályozás. 

A rendelet kapcsán Lobenwein Norbert, többek között a Balaton Sound és a soproni VOLT alapítója és fesztiválszervezője a Népszavának elmondta: az elmúlt időszak az élőzenei szektor munkatársait – zenészeket, szervezőket – is hozzászoktatta ahhoz, hogy több forgatókönyvvel készüljenek, hiszen koncertezés jövője kapcsán semmi sem biztos. – A magam részéről nem sok esélyt látok arra, hogy tömegrendezvényeket lehessen szervezni, az utóbbi napok nyitási törekvései azonban bennem és a szakma szereplőiben is azt a hitet keltették, hogy mégis lehet szó több ezres koncertekről, akár kisebb méretű fesztiválokról a nyár végén – mondja Lobenwein.

A fesztiválszervező kiemelte, hogy ő támogatja a védettségi igazolvány meglétéhez kötött beléptetést, ameddig ez jelenti a megoldást arra, hogy végre biztonságos körülmények között léphessenek fel és dolgozhassanak a zenészek és munkatársaik. – A jelen helyzetben a zenés-táncos események elindítása viszont még nem engedélyezett, így nem várom azt, hogy holnaptól ez rögtön másképp legyen – mondta Lobenwein, kiemelve, hogy rengeteget segítene, ha a beoltottsági szinthez lennének kötve ezek az események, vagy tudnák a koncertszervezők, hogy meddig nem tervezhetnek rendezvényeket. A szervező szerint a színpadok mögött a legtöbben nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy elindulhassanak a programok, amikor már engedélyt kapnak. – Ha tudnák, hogy erre egy darabig ne számítsanak, már az is fontos információ volna – mondta Lobenwein.

A Budapest Park alapító-vezérigazgatóját, Pálffy Andrást is meglepte, hogy a szabályozások szerint a zenés, táncos rendezvényeket védettségi igazolványhoz kötötten is tilos rendezni. – Nagyon reméltük, hogy négymillió beoltottnál a mi szektorunk is végre újjáéledhet – mondta el a Népszavának Pálffy, kiemelve: a Budapest Park elmúlt egy éve arról szól, hogy szinte hétről hétre kellett újraszervezniük a programjaikat, amelyek ráadásul sosem csak egy adott időszakot érintenek, ezért egyetlen koncert időpontjának megváltoztatása további három-négy eseményüket is érintheti.

– Fontos leszögezni, hogy egy szórakozóhelyet – és nem csak egy Budapest Park méretű intézményt, hanem akár sokkal kisebb klubokat is – nem lehet egyik napról a másikra kinyitni, és rendezvényeket lebonyolítani – mutatott rá Pálffy, aki éppen ezért a Budapest Park szervezőivel már hónapok óta dolgozik a szezon előkészítésén. Az alapító szerint ettől függetlenül fontos volna látniuk legalább néhány héttel korábban a koncerthelyszíneket érintő nyitási tervet. – Mi a jelen tudásunk szerint a lehető legjobban felkészülünk technikailag, de amíg a ránk vonatkozó szabályok nem nyilvánosak, addig rengeteg a bizonytalan tényező, például a beléptetéssel kapcsolatban – mondta Pálffy András, hangsúlyozva, hogy utóbbi hiányában meghirdetni sem tudják az eseményeket, így félő, hogy ha meg is tarthatják őket, nem lesz elég idő a jegyek értékesítésére.

– A helyzet egyre sürgetőbb, de nem tudunk mit tenni – vélte Soós Balázs, az A38 programszervezője, aki szerint jelenleg nem lehet semmi mást csinálni, mint jogkövető magatartást tanúsítani, és figyelemmel követni a jogszabályokat, melyek engedik az élőzenés koncert rendezését. A szervező szerint, ha a rendelkezés a jövőben újabb kiegészítéseket kap, ők annak függvényében fognak eljárni, addig is elképzelhető, hogy a bárrészleget újra kinyitják. – Reméljük, e téren részletesebb lesz a szabályozás, így idővel megtudjuk, hogy a hajó teraszán a bárpult mellett előadhat-e valaki egy szál gitáron, vagy zenélhet-e egy lemezlovas – mondta lapunknak Soós.

– Ha idővel kinyithatnánk, nálunk nem lennének tömegjelenetek – nyilatkozta a Népszavának Móra Gabriella, a Fonó Budai Zeneház operatív vezetője, jelezve, hogy az intézmény viszonylag kis területű, miközben vadonatúj légcserélő rendszerük van, nagyszámú embert pedig egyelőre biztosan nem engednének be, így eleinte inkább a teraszon folynának az események. – A népzenei, világzenei és etno-jazz koncertek amúgy sem óriásiak, ezért akár ültetett előadásokat is lehetne szervezni – mondta Móra, hozzátéve: a Fonó bejáratott előadói alig várják, hogy végre hívják őket, és színpadra lépjenek.