Kilépni a ketrecből

Május elseje lesz holnap, a nemzetközi munkásmozgalom ünnepe. 1955 óta katolikus egyházi emléknap is, Munkás Szent József, a munkások védőszentje tiszteletére. Nagyot változott a világ, amióta a II. Internacionálé 1891-ben ünneppé nyilvánította. A munka ünnepe, hallottuk a “létező szocializmusban”. Nem a munka, hanem a munkások ünnepe volt és maradt. Minden dolgozó ember ünnepe.

A szabad munka szabad ünnepe. Pedig olvashattuk volna Marxtól, hogy “az elidegenült munka, végső soron kényszermunka”. Nem olvastuk és nem olvassuk a kiátkozott Marxot. Olvasni őt néhány százezer fiatal hóbortja, tévelygő filozófusok gondolati holtvágánya. Marx a kapitalizmus kritikusa. Nem vulgarizált szentírás. Tárgya, a kapitalizmus, lényegét tekintve nem változott azóta sem.

A csomagolása változott. Sokat. Marx joggal írhatta 1844-ben a Gazdasági-filozófiai kéziratokban, hogy “a munkás annál szegényebb lesz, minél több gazdagságot termel… annál olcsóbb áruvá lesz, minél több árut hoz létre. A dolgok világának értékesedésével egyenes arányban nő az emberek világának elértéktelenedése. A munka nem csak árukat termel; önmagát és a munkást is mint árut termeli, mégpedig abban a viszonyban, amelyben egyáltalában árukat termel… A nemzetgazdaságtan a munka lényegében való elidegenülést elrejti azzal, hogy nem a munkás (a munka) és a termelés közötti közvetlen viszonyt veszi szemügyre... Persze, a munka csodás műveket termel a gazdagoknak, de kifosztottságot termel a munkásnak. Palotákat termel, de a munkásnak odúkat. Szépséget termel, de a munkásnak megnyomorodást. Gépekkel helyettesíti a munkát, de a munkások egy részét barbár munkára veti vissza, másik részét pedig géppé teszi. Szellemet termel, de a munkásnak ostobaságot, kretenizmust termel." Cseréljük a ki a "munkást" tragikus eszmékkel kísért későbbi Föld-lakókra: a munka a hitleri forradalomban “szabaddá tett”, a létező szocializmusban “becsület és dicsőség dolga" volt.

A kapitalizmus sok jót tett az emberiséggel. Felemelte a polgárságot, a burzsoát, lenyomta a citoyent. Más minőségű életmódot teremtett. Az ipari forradalmak hihetetlen technikai fejlődést produkáltak. Ám a társadalmak szociális kettészakadása, a szegénység és gazdagság közötti szakadék beláthatatlan. És lassan eltűnik az ember, a humán lény, aki mind bizonytalanabbul mozog a maga teremtette antihumánus világban.

Történelmi sikerét a kapitalizmus rugalmasságának, alkalmazkodó képességének köszönheti. Képessége a termelés forradalmasítása, de a fogyasztás manipulálása, az ellene fellépők politikai befolyásolása, a kompromisszum-készség is. Németország Szociáldemokrata Pártja 1959-ben Bad Godesbergben fogadta el a demokratikus szocializmus programját: elvetette az osztályharcot, a forradalmat, a marxizmust. Azt mondta: a szocializmus valamennyi társadalmi osztály és réteg demokratikus együttműködése során reformokkal valósul meg. Az SPD a nagytőke számára is kormányképes lett. Alapja a tőke és társadalom közti békének, amely a történelembe tolta Hitlert és Európa vezetőjévé emelte a kapitalista, demokratikus Németországot. Bizonyította, hogy bár a kapitalizmus meg tud élni autoriter rendszerekben is, de kedves ágyasa a polgári parlamentarizmus. E viszonyt csak a nagy világválság rengette meg életveszélyesen, fejlődése azóta töretlennek tűnik. A kapitalizmus Achilles-sarka a kényszeres növekedés. Mára világossá lett: a profithajsza mind gyorsabb ütemben zabálja fel a Földet a pusztulásig.

Létezhet posztkapitalista gazdasági-társadalmi berendezkedés? Vagy örök, ami van? Megoldhatatlannak tűnő kérdés, mert a kiutat keresők maguk is a kapitalizmus termékei. Pedig, hogy kiléphetünk ebből a ketrecből, azt nem vethetjük el.

Az már csak fintora a történelemnek, hogy ma Magyarországon a polgári demokráciáért, a szabad piacgazdaságért kell küzdeni. Ez a közvetlen politikai cél pedig látenssé teszi még a szabad gondolkodást is arról a világról, amelyért annak idején Chicagóban megkezdődött a sok tévutat bejárt küzdelem.