Pintér Sándor;Vadai Ágnes;NB1;járványügyi intézkedések;

Nesze semmi, fogd meg jól - üzente Pintér Sándor a járványelőírásokat megszegő drukkerekről érdeklődő ellenzékinek

Vadai Ágnes vonta kérdőre a belügyminisztert.

"Tájékoztatom, hogy a magyar rendőrség mindenkivel szemben föllép, aki megsérti a törvényt. A hatóság minden lehetséges és szükséges eljárási cselekményt elvégez."

Mindössze ezt a kétsoros választ adta Pintér Sándor belügyminiszter a DK-s Vadai Ágnes kérdésére. Az ellenzéki párt képviselője azután küldött kérdést a tárcának, hogy még áprilisban a Zalaegerszeg-Budafok NB1-es meccsének tévéközvetítésén valaki azt mondta, nem mutatja a lelátó tetejét, mert ott szurkolók vannak.

Lapunk akkor megkereste az érintett klubot is, ahonnan az a válasz érkezett, a drukkerek a kerítésen kívül tartózkodtak, mivel az akkor hatályos előírások értelmében tilos volt meccseket nézők előtt rendezni. A zalaegerszegi rendőrség egyébként a Népszava érdeklődésére azt közölte, közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják a történteket. 

Utóbbi eset nem kerülte el Vadai Ágnes figyelmét sem, aki arra volt kíváncsi írásbeli kérdésében, hogyan állnak az ügyben folyó vizsgálatok. Egyúttal arról is érdeklődött, indul-e vizsgálat az állami sportcsatorna ellen a "hatóság szándékos félrevezetése" miatt.

Erre érkezett meg Pintér Sándor reakciója, ami jó eséllyel indul a kamuválaszok rangsorában a dobogós helyért. 

Időközben meglett a négymillió beoltott, így ismét lehet meccsre menni védettségi igazolvánnyal.