önkormányzatok;törvényjavaslat;Böröcz László;eladások;bérlakások;

2021-05-17 08:19:55

Egész tömböket tudnának szerezni töredékáron a kormánypárti ötlet alapján - a fideszes polgik is dühösek

A hivatalos adatok alapján országosan több mint százezer bérlakás zömét verhetik dobra, jóval áron alul.

A VIII. kerületben legalább 90 milliárdos, országosan pedig sok száz, de akár ezermilliárdos közvagyon töredékáron történő kiárusítását tenné lehetővé a Böröcz László fideszes országgyűlési képviselő által a múlt kedden a parlament elé benyújtott törvényjavaslat – becsülte meg a 24.hu a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján. Mint írták: 

A KSH szerint amíg az önkormányzatoknak 2014-ben 17 milliárd 982 millió forint bevételük volt bérleti díjból, ez 2019-re 20 milliárd 316 millióra nőtt. Azaz miközben az önkormányzatok eladogatják a lakásaikat, a bérleti díjat összességében mégis növelni tudták.

Kiemelték, azért jórészt, mert a Böröcz-féle javaslatban vannak kivételek: nem vásárolhatók meg például azok, amelyek bontásra vagy felújításra váró épületben vannak, a műteremlakások, a nyugdíjasházban lévők, illetve az elidegenítési tilalommal terhelt ingatlanok.

Pikó András, Józsefváros ellenzéki polgármestere kiemelte:

"Egy egész tömböt töredékáron tudnak majd megszerezni úgy, hogy megveszik a lakások egy részét, és elég különböző közgyűlési döntésekkel szép lassan kiszorítaniuk a többi lakót, hogy végül az övék az egész ház, hogy lebonthassák, és új társasházat építhessenek helyette. Ez is komoly kockázat.", hívta fel az ötlet egy újabb árnyoldalára a figyelmet Pikó.

Ahogyan azt a Népszava is megírta, a kormánypárton belül is hatalmas vitákat kavart a törvényjavaslat. Szombaton 25 szakmai szervezet jelezte, hogy elfogadhatatlan ez a terv, mert az önkormányzati bérlakások kiárusítása „szétszaggatja a szociális védőhálót.”

Ugyancsak beszámoltunk arról, hogy Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke is tiltakozott a bérlakások áron aluli kötelező kiárusításáról szóló javaslattal kapcsolatban. Gémesi György színvonal alatti tákolmányként tekint az indítványra, amely még a piaci és a szociális bérlakások között sem tesz különbséget, mindent eladna. Szerinte a javaslat alkotmányos aggályokat is felvet.