atomerőmű;Nemzetközi Energiaügynökség;

2021-06-01 06:21:13

Uránérzés

Orbán hablatyolhat bármit klímaügyben, de a Nemzetközi Energia Ügynökségre oda kell figyelni. Különösen, ha a világ legelfogadottabb szakmai szervezetének vezető közgazdásza - gyakorlatilag második embere - hazánkfia, Varró László, aki rendszeresen "le is hozza" az általa látott nagyképet.

A Másfélfok nevű környezetvédelmi oldal néhány héttel ezelőtti online eseményén Varró László feltűnű színeváltozásának lehettem tanúja. A szakember atomellenesből mostanra lényegében atompártivá vált. Persze tudom, korábban is és most sem, de tény: míg Fukusima után hosszú évekig inkább a nukleáris technológia hátrányait sorolta, addig most már inkább az "előnyöket" domborítja ki, nyilván szervezete álláspontját lekövetve. Újsütetű, elsősorban az EU-nak címzett bírálata szerint: ha egy politika, amely fő célként a szén-dioxid-kibocsátás megszüntetését hirdeti, nem veszi figyelembe, hogy az atomreaktor nem bocsát ki szén-dioxidot, az nem áll tudományos alapokon.

Tény: maga a reaktor konkrétan szén-dioxidot tényleg nem bocsát ki. Pontosabban, hál' istennek, mást se. Működés közben a fél periódusos rendszer ott fortyog, száguld, ütközik és hasad a magban. Erre ígéri mérnök, igazgató, politikus vállvetve, hogy mindez ott is marad. Csak épp ha a halálos főzet valamely okból mégis kiszabadul, az eddigi tapasztalatok szerint az egész brigád fülét-farkát behúzva elsunnyog. Az elszabadult mérgezés feletti teljes ellenőrzést eddig sem Csernobilban, sem Fukusimában nem sikerült visszaszerezni. De "normál" üzem mellett sem megoldott a több millió évig sugárzó hulladékok végleges elhelyezése. Elvben sem értem, hogy adhatja mérnök a nevét ilyen üzemhez. Harmadrészt az építés és a lebontás igenis jár tetemes szén-dioxid-kibocsátással.

Ezek jó részét magától Varró Lászlótól tudjuk. Mi állhat mégis a pálfordulás mögött?

Az ok számomra világos. Ez egy jajkiáltás. Az ideák és a valóság közötti, egyre feszítőbb ellentétre figyelmeztető vészjelzés. A választóik előtt tetszelgő politikusok körében jelenleg inkább csak kellően távoli időkre szokás "bátor" környezetvédelmi vállalásokat tenni. Ezek közül most a legfontosabb, hogy 2050-re-2060-ra (hol mikor) teljesen megszüntetik a társadalmi tevékenységből származó szén-dioxid-kibocsátást. Varróék ügynöksége nem csinál mást, mint (eléggé el nem ítélhető módon) számol. Hogy ez, az ipar mostani állapotából, ismert eljárásokkal miként valósítható meg. Finoman figyelmeztetve, hogy az óra ketyeg, és szépelgésből nem lesz villany, fűtés, autó, Lego, Barbie, stb. Az ügynökség azóta megjelent, friss jelentése a cél elérése érdekében egyenesen olaj- és gázlelőhely-nyitási stopot javasol, de 2025-től betiltatnák a gázkészülék-forgalmazást is.

Bár az ügynökségi javaslatok részben igazolni látszanak Orbánék klímapolitikáját, utóbbiak leginkább abba vágnak bele, amiben pénzt látnak. Így még mindkét irányba okozhatnak meglepetéseket. A Fidesz-KDNP-kurzus számára az éghajlatváltozás elleni küzdelem valójában sokadlagos kérdés.