milliárdok;Miniszterelnöki Kabinetiroda;Batthyány Lajos Alapítvány;

2021-06-06 10:32:07

Közpénzek útja egy alapítványtól a kormánynak kedves cégekig

Mire fordítják a bőkezű Miniszterelnöki Kabinetiroda milliárdjait? Egy „konzervatív kávézónak” például 600 millió forint jutott.

Az élet körforgása: a Rogán-féle Kabinetiroda több, mint 3 milliárdot ad egy alapítványnak, akik aztán továbbosztanak több, mint 700 milliót az Alapjogokért Központ mögött álló Kft.-nek. Akik aztán elmondják a TV-ben, hogy mennyire jó munkát végez a Kormány. Mindezt az adónkból – írja Facebook-oldalán a korrupció visszaszorításáért küzdő K-Monitor.

A civil szervezet a közhasznúként feltüntetett Batthyány Lajos Alapítvány 2020-as beszámolójában bukkant rá, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda támogatásának jelentős részét: 720 millió forintot miként kapott meg a kormányoldalhoz egyértelműen kötődő Alapjogokért Központot működtető Jogállam és Igazság Nonprofit Kft.

Arról, hogy a közpénzt folyamatosan „öntik” alapítványi közvetítéssel az Alapjogokért Központba, és miként működik ez a hálózat, még márciusban közölt részletes tényfeltáró írást az Átlátszó. A K-Monitor most egy másik jelentős tételre is felhívta a figyelmet, ugyancsak a Batthyány Lajos Alapítvány beszámolójára hivatkozva:

„A másik nagy támogatott (Apriori Cultura NKft.) a konzervatív Scruton kávézó mögötti vállalkozás. 600 milliót kapott a konzervatív kávézó, amit több kormánytag is reklámozott a közösségi oldalán.”

A Telex az ügyben azt is megírta: a Scruton tulajdonosa és ügyvezetője az Opten cégjegyzék szerint pedig az a Szalai Zoltán, aki a Mathias Corvinus Collegium főigazgatója. – Az MCC a közelmúltban több százmilliárd forintnyi állami vagyont kapott, összeszedni is nehéz, hogy mennyi támogatást és ingatlant juttatott a kormány kedvenc tehetséggondozójának – jegyezték meg.

(Képünkön az állami pénzből támogatott „konzervatív kávézó”