Bronxi mese

Különös pályája lehet egy-egy dalnak, tűnődtem el, amikor egy elektronikai világcég 2020-as reklámjában először meghallottam Shirley Ellis számát. A hirdetők olyannyira beleszerettek az előadóba, hogy az idén egy további nótájával is hírverést csaptak a globális vállalatnak. Ám a differencia nem csekély: az első kiválasztott, a The Name Game harmadik volt az amerikai listán 1965-ben, a másik felfedezett, az I See It, I Like It, I Want It viszont csak a hetvennyolcadik helyet érdemelte ki 1964-ben.

Ahhoz képest egészen jól szól.

Igaz, hatvannégy meglehetősen gazdag esztendő volt a rock történetében. A népszerűsítők abból az esztendőből elővehették volna az A Hard Day's Nightot, a Can't Buy Me Love-ot, az I Feel Fine-t a Beatlestől, az A World Without Love-ot a Peter és Gordon duótól, a Blue Christmast, a Kiss Me Quicket Elvis Presley-től, a Dancing in the Streetet Marthától és a Vandellastól, a Downtownt Petula Clarktól, a Hippy Hippy Shake-et a Swinging Blue Jeanstől, az I Get Aroundot a Beach Boystól, az I'm into Something Goodot a Herman's Hermitstől, az It's All Over Now-t, a Little Red Roostert a Rolling Stonestól, a Just One Lookot, a Here I Go Againt a Holliestól, a Little Childrent Billy J. Kramertől, a My Boy Lollipopot Millie Smalltól, a Needles and Pinst, a When You Walk in the Roomot a Searcherstől, az Oh Pretty Womant Roy Orbisontól, a The House of the Rising Sunt az Animalstől, a Tobacco Roadot a Nashville Teenstől, az Under the Boardwalkot a Drifterstől, a Where Did Our Love Go-t a Supremestől, a You Really Got Me-t a Kinkstől, hogy csak néhány klasszikust említsek.

Ám ők igazán mélyre ástak.

Igaz, a szövegíró-énekes Shirley Ellis sem volt akárki, három számával került be az amerikai Top Tenbe, és a tengerentúlon a nyolcadik helyig jutó The Clapping Song Nagy-Britanniában felkapaszkodott hatodiknak. Az A oldalán ezt tartalmazó kislemezből több mint egymillió példány kelt el 1965-ben... Aztán mintha elvágták volna. A bronxi előadó nagyjából tizennyolc hónapig hódított, majd az élvonal közelébe sem került. De nemcsak a propagandisták, hanem a zenei szerkesztők sem felejtették el, bérelt helye volt a Rock 'N' Roll Women típusú albumokon, CD-ken, amelyeken a hatvanas évek megannyi női énekegyüttese, előadója, a többi közt a Cookies, a Dixie Cups, Betty Everett, Leslie Gore, Carole King, Brenda Lee, a Shangri-Las, a Shirelles, Dusty Springfield vagy az a Doris Troy domborít, aki a Just One Lookot dalolta eredetiben, mielőtt a Hollies feldolgozta volna.

Magyarországi bemutatókon más volt a kínálat. A Tessék választani! elnevezésű slágerszemlét 1964-ben Dobos–S. Nagy Egy emberöltő oly kevés című dala nyerte Vámosi János meghitt tolmácsolásában – a táncdalról ma kevesen mondanák, hogy „egy emberöltő oly kevés feledni téged” –, holtversenyben Zakariás–ifj. Kalmár Sirályával, amelyet Szántó Erzsi adott elő. A régóta Németországban élő énekesnő száma sokaknak ma is ismerős, mert egy budai bárban gyakran hangzik fel, ha a művésznő hazalátogat. Ambrus Kyri, Aradszky László és Záray Márta viszont korántsem tudta örökzölddé tenni a korabeli negédanyagot, Majláth–Harsányi Hippidiéjét, Behár–Szedő Még jaj, de jóját, Balassa P.–Fülöp Most élsz velemjét. A fiatalok körében nagyobb érdeklődés fogadta volna a Csodálatos élet című filmet, amelyben Cliff Richard és a Shadows prezentált tizennégy számot, ám a Magyar Televízió csak 1978 szilveszterén tűzte műsorára a hatvannégyes mozit. Ennek oka talán a Minden kikötőben egy lány című dal volt, amely a szövegében emlékeztetett Ricky Nelson 1961-es Utazójára, mert abban is szoros volt a kapcsolat a mólók, a hajósok, illetve a hölgyek között.

Shirley Ellis a slágerszövegeket Lincoln Chase muzsikájára írta. A zeneszerző alighanem leghíresebb száma Elvis Such A Nightja, de – mint évtizedek elteltével is látható-hallható – a bahamai anyukától és montserrat-i apukától származó hölgynek komponált darabokkal sem vallott szégyent.

Azt pedig tán hangsúlyozni sem kell, ez itt nem a reklám helye.