Budapest;közétkeztetés;

2021-06-17 18:41:49

Jogtalanul kapott bírságot az ellenzéki Józsefváros

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében megsemmisítette a Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottságának korábbi rendelkezéseit.

Jogtalan volt a józsefvárosi önkormányzatra kirótt 50 millió forintos bírság a közétkeztetés ügyében. A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében megsemmisítette a Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottságának korábbi rendelkezéseit, amelyekben egyrészt semmisnek mondta ki a kerületvezetés által 2020. május 26-án megkötött új közétkeztetési szerződést, illetve bírságot szabott ki.

Mint arról korábban a Népszava is beszámolt, Józsefváros új ellenzéki városvezetése nem volt elégedett a Klassz Menza Kft. által biztosított közétkeztetés minőségével, így a járvány idején kapott áremelési kérelmet nem fogadta el. (Eredetileg is túlárazottnak tartották a szerződést.) De végül hivatalosan azért érvénytelenítették a cég szerződését, mert az önkormányzat szerint a Klassz Menza Kft. 2019-ben jogsértő módon vásárolta fel a korábbi szolgáltató Pensio Kft. közétkeztetési üzletágát. A Pikó András polgármester vezette önkormányzat a feladatot egy másik cégre, az Eurest Kft.-re bízta.

A cég lecserélése miatt az Orbán-család ügyvédje, Bajkai István mellett is feltűnő Lukács Rudolf főként vidékről verbuvált tüntetőkkel tiltakozást szervezett, majd a józsefvárosi Fidesz a Közbeszerzési Hatósághoz fordult 2020 májusában a került új közétkeztetési tendere miatt. A Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette a kerület döntését, és pénzbüntetést szabott ki. Ezt a döntést támadták meg Pikóék a bíróságon. Az ítélet kapcsán az önkormányzat hangsúlyozza: az új közétkeztetési szerződések megkötésével 350 millió forintot takarított meg a kerület, most pedig visszakapják a bírságra befizetett 50 millió forintot is. Szalai Anna