Ahogyan arról lapunkban is írtunk, a 2019 őszén indult, 2020 októberéig tartó Mosaic-expedíció kutatói a napokban az Északi-sarki jég soha nem tapasztalt tempójú zsugorodásáról számoltak be. Ami a jégtakaróval történik, az „kicsiben” mintha a földi klímát modellezné: láncreakció-szerű, egymást erősítő, egyre gyorsuló és emiatt visszafordíthatatlannak tűnő változások zajlanak, részben ijesztően kiszámíthatatlan, részben nagyon is kiszámítható és emiatt félelmetes konzekvenciákkal. A kiindulópont az emberi tevékenység éghajlatmódosító hatása, a következmények pedig egészen szélsőségesek lehetnek, beleértve akár – paradox módon, de a legkevésbé sem tudománytalan kalkulációk szerint – egy kisebb jégkorszakot is Európa északi felén.
Hogy fordulóponthoz érkeztünk, azt a Mosaic-expedíció által gyűjtött adatok egyértelműen mutatják. Néhány évtized alatt a tengeri jég kiterjedése a felére zsugorodott. Nincs olyan élőlény a térségben – a plaktonszerű szervezetektől a jegesmedvéken és a bálnákon át az emberig –, aki/amely számára ez ne lenne tragikusan rossz hír. A jégtakaró vastagsága is a felére csökkent, miközben az átlaghőmérséklet 10 Celsius fokkal nőtt. Hogy az utóbbi milyen drasztikus változás, azt jól érzékelteti, hogy a 2015-ös párizsi klímaegyezmény nyomán a világ most a globális átlaghőmérséklet-emelkedés 1,5 Celsius fok alatt tartásáért küzd – ennek a hatszorosa következett be az Északi-sarkvidéken.
Egy, a Nature Climate Change szaklapban megjelent tanulmány azt írja, hogy a tengeri jég kiterjedése átlagosan évi 14 százalékkal csökken. A publikáció úgy számol, hogy a Jeges-tengeren 2035-ben érkezhet el az első jégmentes nyár, felborítva az egész régió ökológiai egyensúlyát. Ha kevesebb a jég, akkor kevésbé hűti a környezetét, de ez csak az egyik legkézenfekvőbb, és messze nem a legerősebb klimatikus hatás. A jégtakaró többféle módon is hűt a nyári időszakban. Egyrészt azáltal, hogy maga is hideg – a felszíne, ahol olvad, 0 Celsius fokos, a belseje hidegebb –, másrészt az olvadás, ahogyan fizikából tanultuk, hőelvonással jár: azt az energiát, ami ahhoz kell, hogy a víz szilárdból folyékony halmazállapotúvá váljon, a jég a környezetből, jellemzően a levegőből vonja ki.
Fizikailag is másképp viselkedik a felszín, ha nem jég borítja. A sarki jég az összetételére nézve csapadék-eredetű édesvíz, valójában az ott lehullott, összetömörödött és összefagyott hó. Ez a fehér jég képes akár a felületére jutó napfény 80 százalékát is visszaverni, de ha a helyén csak vízfelület vagy esetleg szárazföld marad, akkor a fénnyel érkező energiát nagyrészt elnyeli, és további melegítő hatást fejt ki. Az elmúlt három évtizedben az északi és a déli jégtakaró átlagos kiterjedéséből annyi tűnt el, mint Franciaország, Németország és Spanyolország együttes területének a duplája (nagyjából 3 millió négyzetkilométer), ami hatalmas energiatöbbletet jelent a korábbi, jóval nagyobb jégborítású időkhöz képest. Ebből is adódik, hogy az Északi-sarkvidéken a felmelegedés lényegesen nagyobb mértékű és gyorsabb a globális átlagnál – de még mindig nem olyan gyors, hogy önmagában meg tudná magyarázni a jégolvadás egyre gyorsuló tempóját.
Az egyik addicionális magyarázat a jégen élő algák és egyéb apró élő szervezetek megváltozott viselkedése. A meleg miatt annyival több van belőlük, hogy miattuk is változik a jég pigmentációja: tovább sötétül a felszín, ami szintén fokozza a fény- és hőelnyelő képességét. Az olvadó jégben vízzel telt medencék képződnek, amelyekben ugyancsak elszaporodnak az algák, sötétebbé és „fagyállóbbá” téve a vizet, ez a folyamat is erősíti a jégolvadást. Az algáknak muszáj pigmentácóval védekezniük az erős UV-sugárzás ellen, de minél több van a sötét színű algákból, annál melegebb a víz is, és annál inkább olvad a jég. A „dark ice”-nak (sötét jég) nevezett jelenségért nem csak a mikrobák felelősek: a sarkvidékre eljutott por és korom elraktározódik a hóban, de nem olvad el, így amikor a jég kiolvad alóla, ott marad a felszínen, egyre sötétebbé téve azt. Ez szintén egy önmagát erősítő folyamat része: a civilizációs eredetű porszennyezés talán valamelyest csökkent az elmúlt években, ugyanakkor a klímaváltozás nyomán elszabaduló erdőtüzek miatt mégis több szennyező részecske kerül a levegőbe. Hasonló hatása van a nagyobb nappali felmelegedésnek is: azáltal, hogy a jég rendszeresen felolvad és visszafagy, megváltozik a struktúrája, kevésbé lesz „kristályszerű”, tüskés a felszín, ami csökkenti a fényvisszaverés hatékonyságát.
A jégolvadási trend aligha fog magától lelassulni vagy megállni, a következő években inkább a gyorsulása várható. Mint fentebb jeleztük, a sarki jég elolvadása során édesvíz keletkezik, amely az északi tengerekbe jutva csökkenti annak sókoncentrációját, befolyásolva a tengeráramlások rendszerét, az úgynevezett óceáni szállítószalagot. Annak, hogy a Föld klímája viszonylag kiegyensúlyozott (Európáé pedig különösen az, lehetővé téve az európai civilizáció kifejlődését), az északi és a déli területek közötti hőkülönbséget kiegyenlítő áramlásrendszer az egyik oka. Miközben a meleg víz a pólusok felé áramlik, csökken a hőmérséklete, nő a sűrűsége (részben a lehűlés, részben a párolgás miatt). A sarkokhoz érve a sósabb, nehezebb víz lesüllyed, majd a mélyben visszaáramlik az Egyenlítő felé, ahol fölmelegedve ismét felemelkedik, kitágul, a trópusi csapadék tovább hígítja, majd ismét elindul Észak felé. Az áramlásrendszer egyik meleg ágának, a Golf-áramlatnak köszönhető, hogy Nyugat- és Észak-Európa éghajlata sokkal enyhébb, mint Kanadáé. Ha a jég nagy része – elsősorban Grönland környékén – elolvad, a sarki tengerek vize olyan híggá válhat, ami lefékezheti vagy leállíthatja a Golf-áramlatot, (földtörténeti ártelemben) átmenetileg sokkal hidegebbé téve Európát. Hasonló jelenség egyszer már bekövetkezett egy észak-amerikai gleccsergát átszakadását követő felgyorsult jégolvadás miatt. Ez persze egyelőre csupán egy távlati lehetőség, az viszont bizonyos, hogy a jégolvadás drámaian negatív hatással lesz az Északi-sarkvidék mai élővilágára, a mikroorganizmusoktól az apró rákokon át a csúcsragadozókig. Felmelegedés ide vagy oda, Európa lehűlésével sem járnánk jól, radikálisan csökkentené ugyanis a vegetációs időszakot, a termőterületeket és a terméshozamokat.
