A szülő joga

A gyerek a szülőké, tehát ők döntenek a sorsáról - hallhattuk Orbán Viktor miniszterelnök szokásos pénteki rádiómeséjében, ahol megpróbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Vagyis azt, miért volt szükség arra, hogy az ún. pedofiltörvényt homofób, a szexuális kisebbségek ellen irányuló jogszabállyá változtassák, amelynek így szinte semmi köze a gyermekáldozatok védelméhez. (Megelőzésről, áldozatsegítésről egyébként sincs szó benne, ahogy az egyik legsúlyosabb bűnt, az egyházi pedofíliát is meghagyja a papok magánügyének.)

A kormányfői mese szinte azonnal önellentmondásba torkollott. Miután arról beszélt, a gyerekek sorsáról a szülők döntenek, kijelentette: meg kell védeni a gyerekeket az olyan "tartalmaktól", amelyek ellentétesek a szülők elképzeléseivel. Vagyis a szülő valójában nem dönthet, mi ellentétes az ő elképzeléseivel, ő nem szabályozhatja, miket nézhet, hallgathat a gyereke az interneten, tévében. Nem dönthet arról sem, gyermeke az iskolákban milyen felvilágosító órákon vehet részt. A kormány dönt helyette. Törvénnyel, tiltással. Már megint.

Jól tudjuk, Orbán mit gondol valójában a gyerekekről: ők csak "közjószágok", így az állam - pontosabban az aktuális kormányzó hatalom - igényt tart rá, hogy beleszóljon a nevelésükbe. Ez történt, amikor a tankötelezettség korhatárát lecsökkentették 16 évre. Amikor az egyházi iskolák számát (és állami támogatását) megsokszorozták. Amikor bevezették a hatéves kortól kötelező beiskolázást. Amikor a minőségi tankönyveket összecsapott, "hazafias, nemzeti-keresztény" és kötelezően "választható" egyentankönyvekre cserélték. Amikor az internetes gyermekműsorok reklámblokkjaiban is Fidesz-propaganda megy.

Ezek után a szülőknek szinte már ahhoz sincs joguk, hogy eldöntsék, akarják-e, hogy az iskolákban gyermekeiket szeretetre, elfogadásra, megértésre neveljék, vagy inkább azt támogatják, hogy avítt, korlátolt szellemiségben neveljék őket. Tudjuk, ki dönt. Azt is sejthetjük, melyik változatot tartja kívánatosnak.