Táj és lélek szimbiózisa - Solastalgia tárlat a Knoll Galériában

A solastalgia kora című tárlat a természet pusztulásának az emberi pszichére mért hatását járja körül.

Az ökológiai válság témája egyre jelentősebb a kortárs művészetben: a jelenség nemcsak inspiratív, de számos, az emberiséget érintő kérdést vet fel. Ezt teszi a Knoll Galéria A solastalgia kora című tárlata is, mely nyolc művész munkáin keresztül járja körül a környezeti pusztulás emberi pszichére mért hatását.

Erre a folyamatra utal a kiállítás címében a solastalgia kifejezés is, melyet Glenn Albrecht környezetvédelmi filozófus alkotott meg 2005-ben. A gondolkodó először ausztrál farmerek és őslakosok körében, majd bányavidékeken és erőművek közelében tapasztalta, hogy a környezeti átalakulás hatására az emberek melankóliába süllyednek, mely lélekállapot kihat a testükre is. Albrecht a solastalgia fogalmat így a görög eredetű nosztalgia szó ihletésére alkotta meg, mely a nostos és az algia, vagyis az otthon és a fájdalom szavakból épül fel. – A nosztalgia régen halálos betegséget jelentett, mely a XVII. században például a külföldre kényszerített svájci katonáknál jelentkezett – mondja Pilinger Erzsébet, a kiállítás kurátora. Glenn Albrecht tehát a solastalgia fogalmat előbbi analógiájára a latin solari- (naphoz, földhöz kapcsolódó), a solacium (enyhülés, vigasz, menedék) és az ógörög algia (fájdalom) szavak összevonásával alkotta meg.

A tárlat témáját különösen két festőművész, Nemes Csaba és a 2018-ban elhunyt Birkás Ákos vásznai teszik átélhetővé. Nemes több képén is a környezeti pusztulás veszi uralma alá a tájat: az egyiken árvíz, a másikon erdőtűz, míg a legújabb képén már a pandémia sújtja a környezetet. Mindegyik kapcsán feltehető az a kérdés, melyet Nemes a tárlat fő képén intéz a befogadóhoz. Ezen egy baljós árnyalatú tavat látunk, rajta egy csónakban pár embert, körülöttük fákat, felettük az égen pedig kék betűkkel a What will be here? (Mi lesz itt?) feliratot. A környezet Nemes képein tehát egyfolytában változik, a kérdés csak az, mi épül éppen a kivágott fák és a lecsapolt tavak helyén.

Birkás Ákos nagy méretű, 2011-es Identitás című tájképén a természeti környezetet szinte bekebelezi az urbanitás. A mű jobb oldalát lakóházak tarkítják, a közepét átszelő úton gépjárművek haladnak el, míg a bal oldalán egy fal keríti el a települést, oldalában egy fotellel és egy kör alakú asztallal. A képen emellett három léttel kapcsolatos szövegblokk olvasható Alain Badiou francia filozófustól, akinek Birkás festette feltételezhető portréja szintén látható a kiállításon.

A táj átalakulására konkrét példát is hoz a tárlat. Fercsik Mariann etnográfus-fotóművész Kézi beporzók Kínában című fényképein ugyanis Jiuxiang (Csiuhsziang), a Szecsuan tartomány délkeleti részén fekvő város megváltozott képe tárul elénk. Az itt élő földművesek az 1980-as években a politikai változások hatására elhagyták korábbi rizstermelő életmódjukat, és körtét kezdtek termeszteni, melyhez permetezőszerre volt szükségük. A levegőbe kerülő anyag miatt azonban a helyi méhek elpusztultak, így azok gazdái elköltöztették a kaptárjaikat, a magukra maradt munkások ezért egy bambuszrúddal és a ráerősített csirketollal porozzák be a körtefa virágait.

A tárlat egyes művei már a valóságtól elszakadva dolgozzák fel a klímaválság problémáját. Látványos installáció W. Horváth Tibor Bouy Voyage című munkája, melynek láncra kötött piros-fehér bójái víz helyett a levegőben lebegnek – így jelezve, hogy a klímaválság hatására akár a tavaink is kiapadhatnak. Két alkotáson azonban a természet áll bosszút az emberen: Paul Horn osztrák művész Járdasziget installációján játékautók zuhannak bele egy árokba, míg a köztük kinövő növényzet visszahódítja a környezetet, a lengyel Kokosinski Bartosz a „Festmény felfalja a vidéki tájképet” című műve pedig egy magába csavarodó festővásznat ábrázol, mely nemcsak a termőtalajt, de az ember építette házakat is elpusztítja. Horváth Gideon plasztikáin szintén a természeti erő jelenik meg, konkrétan faun elvont alakjában, akinek ezúttal csak a nyelve és a szarvai utalnak a mitológiai lényre.

A bolgár művész, Kamen Stoyanov videójában pedig újra visszakerülünk a valóságba, igaz, csak fél lábbal. Az „Új Isztambul álom” című 2017-es munkában Erdoğan megaprojektje, az Új Isztambul Repülőtér épül, miközben megtudjuk a helyiektől, hogy a tervekről velük senki sem egyeztetett. A lakosokkal készült interjúk alatt a rendező sem a megszólalókat mutatja be, hanem bábokkal játssza el őket.

Infó:

A solastalgia kora

Knoll Galéria

(Budapest, VI. kerület, Liszt Ferenc tér 10.)

Látogatható július 24-ig