Tudomány;Kína;ősember;lelet;koponya;

Új emberfaj koponyáját találhatták meg Kínában

A „sárkányember” 146 ezer éves lelete átírhatja az emberi evolúció történetét.

A mintegy 146 ezer éves emberi koponya kínai tudósok feltételezése szerint egy olyan, teljesen új emberfajé lehet, amely a legközelebbi evolúciós rokona lehet a modern embernek az eddig ismert ősemberek közül, mint a neandervölgyi vagy a Homo erectus – olvasható a BBC News honlapján.

A Homo nem eddig fellelt koponyafosszíliái között ez a legnagyobb koponya, amelynek a kutatók a Homo longi, azaz sárkányember nevet adták. Ez a csoport mintegy 146 ezer éve élt Kelet-Ázsiában.

A leletre még 1933-ban egy híd építésekor bukkant egy építőmunkás az észak-kínai Hejlungcsiang tartományban lévő Harbinban, ám kútjában elrejtette, és csak halála előtt árulta el létét hozzátartozóinak. Ők hívták fel a tudósok figyelmét a fosszíliára.

A The Innovation című folyóiratban publikált tanulmányok egyik szerzője Chris Stringer professzor, a londoni Természettudományi Múzeum munkatársa, az emberi evolúció egy vezető szakértője elmondta: ez az egyik legfontosabb felfedezés az emberi fosszíliák tekintetében. Ez az emberiség egy különálló ága, amely nem a modern emberré válás útján volt, hanem egy hosszú, különálló ágat képviselt, amely abban a térségben fejlődött több százezer évig, majd kihalt – magyarázta.

A kutatók szerint a felfedezés átírhatja az emberi evolúció történetet. Elemzésük szerint a faj jóval szorosabb rokonságban állt a Homo sapiensszel, mint a neandervölgyi ember. „Rég elveszett testvérvonalunkat találtuk meg” – mondta Ni Hszi-jün, a Kínai Tudományos Akadémia professzora.

A koponya lényegesen nagyobb az emberi fajokhoz tartozó átlagos méretű koponyákhoz képest, agya viszont nagyjából hasonló nagyságú. A sárkányembernek nagy, szinte négyzetalakú szemgödre volt, sűrű szemöldöke, széles szája és hatalmas fogai. Ez az egyik legteljesebb ősember fosszília, amelyet valaha találtak – tette hozzá.

A kutatók szerint 50 év körüli férfié lehetett, aki erőteljes testalkatú és kemény ember lehetett. Életmódja nem ismert, mivel a koponyát elhozták megtalálási helyéről.