Az orosz történelem olyan, mint a székely medve – mindenki tudja róla, hogy „nem játék”. De hogy mennyire nem az, az törvény is bizonyítja, amit Putyin csütörtökön írt alá. Ezzel a jogszabállyal az orosz elnök újfent a szovjet birodalmi nagyságban keres és talál menedéket, a múlttal feledtetné a jelen problémáit.
A most módosított törvény megtiltja, hogy a korabeli szovjet vezetésnek, katonai parancsnokainak és katonáinak céljait, döntéseit és tetteit bárki nyilvánosan a náci Németországnak és európai szövetségeseinek a nürnbergi nemzetközi törvényszék és más korabeli bíróságok által leírt céljaival, döntéseivel és tetteivel egy lapon emlegesse. Tilos továbbá a szovjet népnek a náci Németország legyőzésében játszott döntő szerepének, valamint a Szovjetuniónak az európai országok felszabadítása révén teljesített „humanitárius küldetésének” a nyilvános tagadása. Akik megsértik a törvény rendelkezéseit, azok pénzbírsággal, sőt letartóztatással és egyéb retorziókkal is sújthatók.
Tény, hogy manapság - gondolom Oroszországban is - járványhoz, focihoz, politikához és történelemhez mindenki kiválóan ért. Mégsem büntetik sehol, ha valaki marhaságot állít egy történelmi esemény kapcsán. Igaz, sehol máshol nem épít ennyire szilárdan az emlékezetpolitikára egyetlen kormányzat sem, mert bár ilyen irányú törekvések helyenként előfordulnak, annyira egységes lakossági múltnosztalgia, mint Oroszországban, sehol sincs.
Putyin „történelem-törvénye” azonban több, mint a múlt rózsaszínűvé festése vagy az emlékezetpolitika alárendelése a hatalmi céloknak – valójában az orosz társadalom leigázásának újabb fejezete, kísérlet a a szabadság maradványainak végleges felszámolására. A tilalom mindenre kitejed - a nyilvános beszédekre, a nyilvánosan bemutatott művekre, minden, a médiában és az interneten ezzel kapcsolatosan megjelent anyagra.
Putyin birodalmában nincs megállás. Amint a törvényt bíráló történészek egy csoportja fogalmazott, a Kreml „az igazság fölötti monopóliumot is magának követeli”.