Budapest utcái számos történetet rejtenek, de mi a helyzet azokkal a helyekkel, amelyek napjainkra teljesen eltűntek? A másodszor megrendezett Séták Éjszakáján erre is lehetőség nyílt, a résztvevők szombat délutántól késő éjszakáig fedezhették fel a főváros rejtett oldalát, úgymint az egykori kocsmák, vendéglők vagy világjárványok helyszíneit.
A Talpig feketében című program keretében a budapesti kávéházak történetét ismerhette meg a közönség Saly Noémi irodalom- és Budapest-történész előadásában, aki nem a legnépszerűbb helyeket, hanem a már elfeledett – sőt teljesen eltűnt – kávéházakat mutatta be. – Téves azt hinni, hogy a fővárosban csak irodalmi kávéházak léteztek. Száz helyből egy volt ilyen – mondta a történész, hozzátéve, hogy egy-egy író, költő természetesen növelte a látogatottságot és persze a bevételt.
De miért is jártak kávéházakba az emberek? Saly Noémi szerint nem elsősorban a kávéért, hiszen azt számos helyen fogyaszthatták, hanem az információért, amely e helyszínek legfontosabb szolgáltatása volt. – Amikor 1900-ban Harsányi-fivérek átvették a New York Kávéházat, négyszázféle újságot járattak, beleértve az összes fontos európai lapot Szentpétervártól Londonig – mondta a történész, hozzátéve, hogy a korabeli hölgyek előszeretettel tépték ki a divatlapokból az új modelleket, és futottak velük a varrónőjükhöz. A szóbeli információk – köztük a pletykák – szintén izgalmasak voltak, de egy jól elkapott füles egy aktuális aszályról bárkit gazdaggá tehetett, ha gyorsan vásárolt fel gabonát, amit hamarosan nagy haszonnal továbbadhatott.
A régvolt kávéházak többségére már semmi nem emlékeztet. Erre világított rá Saly Noémi, amikor megmutatta a Vásárcsarnok mögötti Csarnok Kávéház hűlt helyét. Ez is, ahogy szinte mindegyik, éjjel-nappal nyitva állt, és hajnalonta halasok, zöldségesek, baromfisok látogatták – itt dőltek el a termékek aznapi árai. A Fővám téri Burger King helyén a Nádor Kávéház működött, ahol a kofák miatt az első világháborúban, a szesztilalom idején is mérhettek alkoholt, így az úri társaságok köztük folytatták az éjszakai dorbézolást. Nem messze, a Széna téren (a mai Kálvinon) három kultikus hely állt: a Magyar Nemzeti Múzeum szomszédságában a Két Pisztoly – az ivóban tényleg két pisztoly kellett a személyes biztonsághoz –, a Két Oroszlán – amely lófogadóként is funkcionált –, valamint a Bátori Kávéház – amelyet sokáig Bajor Gizi édesapja vezetett.
Vannak persze helyek, amelyek még ma is működnek. Ilyen a Bródy Sándor utca sarkán a Múzeum Kávéház, amelyet a bölcsészektől kezdve a műegyetemistákon át mindenki látogatott, de leghíresebb törzsvendége Réthy László numizmatikus volt, aki itt olvasta fel legújabb obszcén verseit, melyeket Lőwy Árpád néven jegyzett. A hely megőrizte régi fényét, csempével borított falait, amelyeket könnyű volt megtisztítani a lerakódott nikotintól. Apropó nikotin: Saly Noémi felhozta, hogy a Népszava egy 1913-as lapszáma szerint a korabeli pincér átlagos várható életideje huszonnyolc év volt.
A túra utolsó helyszíne a Centrál, amely 1905-től Mészáros Győző vezetésével virágzott fel, aki banktisztviselői állását hagyta ott a családi üzlet kedvéért. – Mészáros tudatosan építette a vendégkört – mondta Saly Noémi, kihangsúlyozva, hogy a költő Kiss József innen irányította A Hét folyóiratot, majd az abból kivált „kemény mag” Ignotussal az élen 1907-től itt kezdi el szerkeszteni a Nyugatot, nem beszélve arról, hogy a hely több irodalmi és tudományos áramlat központja volt. – A kávéházakat nem is szereti a hatalom – mondja a történész –, mert tart attól, hogy a vendégek gondolkodnak benne.
