Emmi;megújítás;érettségi követelmények;

2021-07-16 13:53:50

Digitális kultúra és projektfeladatok az új érettségi vizsgakövetelményekben

Három év múlva vonható majd mérleg a jelenlegi kormányzat által bevezetett, az Új NAT-hoz igazított változásokról.

Elkészültek a 2020-ban módosult Nemzeti alaptanterv (NAT) és a kerettantervek tartalmához illeszkedő részletes érettségi vizsgakövetelmények. Ezek alapján először a 2023/2024. tanév május-júniusi érettségik alkalmával adnak számot tudásukról a vizsgázók – közölte a kormány hivatalos oldalán az Emberi erőforrások Minisztériuma (Emmi). Szerintük ez „a köznevelés tartalmi megújulásának következő lépése”.

Azt a Népszava már februárban megírta, hogy a kormányzat utólag igazítja a NAT-hoz az érettségit. A tárcánál most kifejtették: a részletes vizsgakövetelmények egyrészt a megújult NAT-hoz illeszkedve meghatározzák az új, vagy megváltozott fókuszú tantárgyak – mint a digitális kultúra vagy az állampolgári ismeretek – vizsgaelvárásait, másrészt korszerű értékelési módszerek beépítésével „széles teret adnak a tanulók önálló problémamegoldásának és kreativitásának”.

Az Emmi szerint fontos elem, hogy valamennyi tárgy esetében egyértelműen elhatárolják a középszinthez képest az emelt szintű vizsgán elvárható többlet ismeretanyagot. A sikeres és eredményes felkészülést szolgálják az intézményekben a fakultációk, valamint a jelentős számú, a 11. és 12. évfolyamon érettségi felkészítésre felhasználható, illetve szabadon tervezhető órakeret. Megjegyezték:

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a miniszteri rendeletként kihirdetett részletes érettségi vizsgakövetelmények mostantól kezdve tárcadokumentumként jelennek meg. A megújított részletes követelményekhez az Oktatási Hivatal honlapján minta feladatsorok is elérhetők lesznek a közeljövőben.