Szépművészeti Múzeum;Orbán Viktor;Áder János;Ferenc pápa;Eucharisztikus Világkongresszus;

2021-07-21 15:56:05

Ferenc pápa a Szépművészetiben találkozik majd Orbánnal és Áderrel

A katolikus egyházfő fél órát adott, hogy beszélhessen vele a magyar miniszterelnök és a köztársasági elnök.

Ferenc pápa 2021. szeptember 12-én, vasárnap reggel 6 órakor indul el Rómából, majd háromnegyed 8-kor landol a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol hivatalos köszöntőt tartanak – írja a hvg.hu a Szentatya magyarországi látogatásának programjáról. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus titkárságának hivatalos kommünikéje alapján kiemelték: 

A pápa ezután a Szépművészeti Múzeumba megy, ahol háromnegyed 9-kor találkozik Áder János köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel, akik „fél órát kaptak” a katolikus egyházfőtől.

A program szerint a fél órás találkozó ténye a lap szerint azért is hangsúlyos, mert korábban arról jelentek meg hírek, hogy a pápa a közelgő választások miatt nem erőltetné azt, illetve állítólag az is hátráltatta a szervezkedést, hogy a pápának nem tetszik a kormány, illetve Orbán menekültpolitikája.

Ferenc pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) keretében érkezik a magyar fővárosba, ahol majd zárómisét koncelebrál. A katolikus egyházfő ugyanezen a napon, 14 óra 40 perckor indul majd tovább Pozsonyba.