Orbán esélyt szimatol a maga számára a Brüsszellel kialakult LMBT-vitában. Azt reméli ugyanis, mozgósítani tudja híveit, ha úgy tünteti fel, hogy az ország az új keletű ellentétek miatt nem jut hozzá a gazdasági segítséghez. Saját magát pedig a magyar értékek védelmezőjének állítja be. Közben azonban szép csendben engedhet Brüsszelnek a korrupció ügyében, és megkaphatja a pénzt, miközben a látszat az, hogy szembeszállt az EU-val.
Megfigyelők szerint a politikus számára ily módon nagy lehetőség nyílt a választások előtt. Egyik jó ismerője névtelenül úgy nyilatkozott, hogy minél nagyobb a brüsszeli nyomás, Orbán annál inkább fel tudja tüzelni a saját táborát és jelenhet meg a magyar érdekek védelmezőjeként.
Ez a lehetőség nem szerepelt a tervei között, amikor előterjesztette a meleg- és transzellenes jogszabályt, de amikor látta, hogy az mekkora felháborodást vált ki az unióban, ráérzett a lehetőségre. És neki áll a zászló.
A Verisk Maplecroft brüsszeli kockázatelemző cég egyik szakértője azt várja, hogy a politikus beássa magát LMBT-ügyben, mert különben sokat ártana a saját szavahihetőségének. Ugyanakkor az EU még egyetlen tagját sem marasztalta el, amiért az visszalépett társadalmi kérdésekben. A pénz visszatartásának is az az oka inkább, hogy biztosítékokat akar: ne szivárogjon el az alapok egy része ilyen-olyan csatornákon. És erre valószínűleg hajlandó is Orbán.
Az viszont nem világos, hogy miből akarja fedezni a gazdaságélénkítést, amíg nem fut be az uniós támogatás. Ugyanakkor megfigyelők arra figyelmeztetnek, hogy a miniszterelnök hazai politikai előnyök megszerzésére használja a feszültséget, ám közben égeti az európai partnerekhez vezető hidakat. Krekó Péter szerint Orbán megnyerheti a mostani csatát, de még a választásokat is, ám elveszti a külső támogatás javarészét és ily módon azt igazolja, milyen ingatag a helyzete.
A sokszínű magyar ellenzéknek hatalmas akadályokat kell vennie, hogy megbuktassa Orbánt, de a választás sorsdöntő lesz számára. A felmérések azt támasztják alá, hogy a hat pártnak van esélye véget vetni a kormányfő uralmának, ami egyébként az illiberális demokrácia bajnoka. Ám mivel sokféle erők fogtak össze, a szövetség kétélű kardnak bizonyulhat. A választási aritmetika alapján csakis közös erőfeszítéssel tudnak elég szavazót mozgósítani, hogy megküzdjenek a miniszterelnökkel. Egy ekkora koalíció azonban óhatatlanul azzal jár, hogy feszültségek és rivalizálások bukkannak a felszínre.
De a választásnak hatalmas a tétje mind Magyarország, mind Európa számára. Ha megint Orbán nyer, még nagyobb próbatétel elé kerül Budapest és a magyar-EU viszony is. A nacionalista Fidesz veresége viszont esélyt nyújtana a kapcsolatok rendezésére, de hogy miként, az bizonytalan, mert az ellenzéken belül igen sokrétűek a nézetek.
Tamás Gáspár Miklós azt mondja, az összefogást a kétségbeesés szülte, tagjai a legkülönfélébb véleményeket képviselik. Meg kell küzdeniük a hatalom propaganda gépezetével és üzeneteiket csak nagy nehezen tudják célba juttatni a hazai sajtóviszonyok közepette. De vezetőik abban bíznak, hogy a szavazók egyre jobban aggódnak a demokrácia állapota miatt. Emellett remélik, hogy sokan megcsömörlöttek a korrupciótól illetve a gazdasági gondoktól és ez mozgósítja a szavazókat. Ezért az egyik legfőbb feladat az lesz, hogy minél több embert beszéljenek rá: menjen el voksolni.
De nem könnyű a helyzet a Jobbik miatt sem, bár a párt igyekszik túljutni antiszemita és romaellenes múltján. Jakab Péter szerint ha valakit aggaszt a régi Jobbik, akkor most sokkal több oka van megrémülni a jelenlegi Fidesztől. Az ideológiai megosztottság mindenesetre megmutatkozott, amikor a párt megszavazta az LMBT-törvényt.
Kifelé a Fidesz igyekszik magabiztosságot árasztani, de közben azon dolgozik, hogy már most kicsinálja az ellenzéket. Próbálja lejáratni Karácsonyt és Jakabot, miközben az ellenzék arra panaszkodik, hogy hirdetéseinek még pénzzel sem tud helyet vásárolni. Ezért kénytelen erősen támaszkodni a közösségi médiára, illetve az utcai kampányra.
De ha sikerül is felülkerekednie, akkor utána további jelentős gátakkal kell megküzdenie, hogy rendesen tudjon kormányozni. Orbán ugyanis telerakta a saját híveivel az államapparátus kulcsposztjait és ezen csak kétharmaddal lehetne változtatni. Azon felül a kormány folyamatosan kiszervezi az állami vagyont.
A vendégkommentár szerzője először azt hitte, amikor meglátta Orbán Viktor egész oldalas hirdetését a múltkorában a Bild Zeitungban, hogy ez az ember megőrült, de azután rájött, hogy nem, csak be van rezelve. Mindenesetre a miniszterelnök és lengyel szellemi ikertestvére, Kaczynski már odáig jutott, hogy Brüsszel maga az ördög számukra. Úgy hogy nyugodtan lehet mondani: nagy-nagy melléfogás volt csaknem 20 éve a keleti nyitás.
Hosszan lehetne sorolni, milyen alapvető területeken bontakozott ki ellentét Budapest és Varsó, illetve az EU között, és hogy ezért mennyire hülyének nézi az uniót a két tagország. Mégis szinte elképzelhetetlen, hogy a szervezet leállítja a támogatást, amelynek eredményeként évente nettó 20 milliárd euró landol a két kormány számláján. Miközben azokban már oly mértékben leépítették a fékeket és ellensúlyokat, hogy manapság egyiküket sem fogadnák be új tagként az unióban.
Ám nincs helyük az integrációban, mivel a magyar völkisch populizmus és a lengyel nacionalista katolicizmus szorgosan vágja a fát a demokratikus intézmények alatt, szorítja vissza a polgári jogokat. A vállalt kötelezettségek teljesítése és a bíróságok függetlensége az az alap, amire az EU épül. Na, pont ennek a kettőnek rontott neki Orbán az említett hirdetésben, ami még tőle is meglehetősen váratlan húzás volt. Az illiberális demokrácia felkent híveként mindkettőt felelőssé teszi a nyugati rendszer kudarcáért.
Nem zavarta közben, hogy amit kifogásolt, azt ő vagy valamelyik korábbi magyar miniszterelnök mind-mind elfogadta. De alighanem azért vetemedett erre a lépésre, mert nagyon fél. Viszont – kérdezi az elemzés szerzője – mi lenne, ha a tervezett népszavazáson kikérnék a nép véleményét az uniós tagságról. A válasz aligha kétséges, a demagógok viszont nem mondhatnának nemet a tömegakaratra. Hacsak nem szeretnék elveszíteni az arcukat, márpedig számukra az a legfőbb testrész. Viszont ha a köz beint nekik, akkor Orbán szíveskedjen feladni az akadékoskodást és eltűnni az útból.
Magyarország hadat üzent Brüsszelnek, mondván, hogy jár neki a pénz az újjáépítési alapból. A Bizottság sorra hagyja jóvá a nemzeti terveket a 750 milliárdos forrás felhasználására, ám Budapest és Varsó kapcsán aggályai vannak. A hangulat kiélezett, mert az EU számára sokkal nagyobb a tét, mint pár milliárd. A magyar kormány esetében ily módon egyre távolabbinak tűnik az eshetőség, hogy egyhamar felveheti a 7,2 milliárd euró első részletét jelentő egymilliárdot. Brüsszel ugyanis garanciákat akar, hogy a támogatás ne juthasson illetéktelen zsebekbe.
A magyar ellenőrzési rendszer kapcsán igen nagyok a kételyek. Bírálók azt vetik a hatalom szemére, hogy az olyan rendszert hozott létre, amelyben egyes intézmények nem függetlenek, így elősegítik a korrupciót. Orbán azonban azt közölte, hogy nem minden körülmények között tart igényt a segítségre. Mert ha az ár az LMBT-törvény visszavonása, akkor inkább nem is kell.
Formálisan a segélycsomag és a magyar jogszabály nem függ össze, de az alapjogokat tartalmazó 2. paragrafus alapján fel lehet állítani ilyen összefüggést. Viszont be lehet vetni a jogállami mechanizmust is. A Bizottságra egyre keményebb nyomás nehezedik, hogy válaszoljon a magyar és a lengyel állam átalakítására. Merthogy az eddigi figyelmeztetések hiábavalónak bizonyultak.
De az európai közvélemény is mind kevésbé érti meg, miért kell támogatni két olyan országot, amely alapvetően szembemegy a közös értékekkel és jogi normákkal. Ez is szerepet játszhat abban, hogy a magyar és lengyel pénzügyi javaslat mindezidáig nem ment át Brüsszelben.
Válság robbant ki Magyarországgal és Lengyelországgal a gazdaságélénkítő alap felhasználása ügyében. A Bizottság biztosítékokat igényel a jogállam kapcsán a közösségi támogatás odaítélése fejében. Egy európai diplomata úgy fogalmazott, hogy vita támadt az LMBT-közösség ügyében, amire Brüsszel a bíróságok függetlenségére, illetve a korrupció elleni harcra hivatkozva próbál reagálni. De még ha sikerre is jut, sokan így is elégtelennek fogják tartani, amit el tud érni.
A vonatkozó magyar törvény arról győzte meg az EU-t, hogy jobb kivárni, annál is inkább mert a közvélemény és az Európai Parlament jelentős nyomást gyakorol rá. Közben Orbán bejelentette a népszavazást és süket fülekkel reagál a brüsszeli noszogatásra. Egy brüsszeli forrás közölte: az unió tudja, hogy a pénz fejében nem kényszeríthet ki svéd típusú demokráciát Magyarországon, marad a szerződésszegési eljárás. Ezzel együtt a jogszabály keményebb hangra hangolta a Bizottságot más témákkal kapcsolatban és ehhez jól jön neki újjáépítési alap.
Most azt sürgeti, hogy Magyarország adjon nagyobb függetlenséget az igazságszolgáltatásnak és lépjen fel hatékonyabban a közpénzek elsikkasztása ellen. Hasonlóak a követelések a lengyelekkel szemben is, bár náluk a korrupció nem olyan járványszerű, mint a magyaroknál. E pillanatban azonban nem látszik, hogy akár Budapest, akár Varsó hajlandó volna engedményekre. Pl. hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez.
Egy diplomata úgy ítéli meg: ha még szeptemberben is fennáll a blokád, miközben már minden más kormány megkapta a zöld jelzést Brüsszeltől, akkor a labda a politikához kerül. Az állam- és kormányfők, főként Merkel és Macron mondják majd meg a tuttit, ami jó esetben néhány vaskos nyilatkozatot von magával, rossz esetben viszont súlyos válságot idéz elő.
Válaszút elé került Európa és Lengyelország, mert ha Varsó még tovább rombolja a jogállamot, akkor nem maradhat az EU tagja, ám a kilépés történelmi szerencsétlenséget jelentene. A viszály régóta parázslott a demokrácia és a jog értelmezése ügyében, de most az a veszély fenyeget, hogy teljesen kicsúszik az ellenőrzés alól. Kacyinski folytatja az igazságszolgáltatás bedarálását, holott az Európai Bíróság már többször szólt, hogy ne tegye.
A Bizottság most pénzbüntetéssel fenyegetőzik, ám azt a PiS aligha fogadhatja el úgy, hogy ne érezze megadásnak. Egyik fél sem akar engedni, egyik sem nyerhet. Ily módon mindkettő nagyon rossz választás elé kerül, mert egyfelől az egyesült Európa nem tűrhet meg olyan tagot, amely nem ismeri el a jog uralmát. Ha a lengyelek körében elveszti a többség támogatását a demokrácia, akkor az országnak nincs jövője a szervezeten belül.
Másfelől ugyanakkor a kötelékeiről leszakadt, ide-oda hányódó Lengyelország geopolitikai rémálom volna Közép-Európa és az orosz befolyási övezet között. Megindulna érte a harc Moszkva és az EU aktuális vezető hatalma között. Ez a vetélkedés mindig is katasztrófához vezetett a történelem során. A Kreml ismét terjeszkedni igyekszik, és miért nem bukkanhatna fel Európában ismét egy agresszív, hatalomvágyó politikus.
Ha kitart a mostani irányvonal mellett, Lengyelország nem maradhat az unióban. Viszont szörnyű volna, ha kiválna. Még van esély, hogy a józan ész kerekedjen felül, de az idő egyre fogy.
A szász miniszterelnök hibának tartja, hogy a Bizottság fokozza a Magyarországra és Lengyelországra nehezedő nyomást. Kretschmer, akit a CDU színeiben választottak nemrégiben újjá, azt mondja, igen nehéz megtalálni a megfelelő mértéket a jelenlegi vitákban. Mert természetesen széleskörű támogatásra van szükségük azoknak a magyaroknak és lengyeleknek, akik liberális jogállamot akarnak. Az is rendben van, hogy az EU folytatja a tárgyszerű párbeszédet a demokrácia helyzetéről.
Ám sok mindenre csak a tagországok polgárai adhatják meg a választ. A kölcsönös vádaskodások csak kiélezik a viszályt, ezért ragaszkodni kell ahhoz, hogy ahol az európai jog sérül, ott közbe kell avatkozni. De egyébként a Nyugatnak abba kell hagynia a nevelési célzatú próbálkozásokat.
A vendégkommentár szerzője úgy ítéli meg, hogy az EU tévúton jár az egyik alapító atya Schuman elképzeléseihez képest, amikor igyekszik visszaszorítani a nemzetállamokat, mert azok nem adhatják fel a saját identitásukat. Egykoron azért léptek be, hogy megvédjék a saját szuverenitásukat, részben a közösség intézményeivel szemben, amint az Közép-Európával kialakult vita bizonyítja. A szerző, Hans Winkler, a Kleine Zeitung regionális lap bécsi irodájának volt vezetője, aki már többször kiállt az orbáni rendszer mellett, azt hangsúlyozza, hogy az uniónak nem lehet célja az uniformizálás, mert ily módon feleslegessé válnak a tagállamok.
Az integráció kezdetén elképzelhetetlen lett volna, hogy egyes tagokat kizárással fenyegessenek. Az ilyesfajta kezdeményezések mindig a Benelux-államoktól indulnak ki Magyarország és Lengyelország ellen. Az osztrák külügyminiszter a közösség szempontjából a lehető legnagyobb veszélynek tekinti az egyre mélyülő kelet-nyugati szakadékot.
Orbán Viktor már hozzászokott és belpolitikában a maga javára aknázza ki az ellene irányuló támadásokat. Mindig rugalmasan és engedékenyen reagál a végén. Csakhogy Brüsszel már ott tart, hogy az értékközösség nevében jogot formál a beavatkozásra a tagállami illetékességbe tartozó törvények ügyében is. De hogy ki határozza meg az „értékeket”, az nem világos. Hogy az EU teljesen elvesztette a mértéket, ezt tanúsítja a Budapesttel kirobbant LMBT-vita.
Az ír főváros tanácsa előtt van az a javaslat, amely egyrészt elítéli a magyar és a lengyel kormányt a melegek és transz neműek jogainak korlátozásáért, másrészt pedig az LMBT-emberek számára „szabad övezetté” nyilvánítja Dublint. Egyben előírná, hogy a szivárvány színű zászlót fel kell vonni a Városházára egy héten át, a jövő júniusban a Büszkeség havában.
Az alapot az Európai Parlament döntése adja, amely márciusban kimondta: az egész EU a szabadság zónájának számít a nemi kisebbségek tagjai számára, amivel arra válaszolt, hogy Magyarországon és Lengyelországban mind jobban megvonják ezeknek az embereknek a jogait, biztonságuk pedig veszélybe kerül. Az ír tervezet kiemeli, hogy a két országban hozott intézkedések diszkriminatívak és hatásukra elszaporodnak az erőszakcselekmények, fokozódik a türelmetlenség, egyre többször lehet gyűlöletbeszédet tapasztalni. Amint azt az EU Alapvető Jogok Ügynöksége is megállapította.
Arra is kitér, hogy Budapest és Varsó megszegi mind az unió idevágó rendelkezéseit, mind az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.
