Mostanra nagyjából mindenki minden kósza nyilvántartás alapján megállapíthatta, hogy a benzinár megdöntötte kilenc éves csúcsát. Ez az autózókat - panaszaik ellenére, de a várakozásoknak megfelelően - kevéssé hatotta meg: a forgalom a tavalyi visszaesés után ismét nő. Persze jogos a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkárának felvetése, miszerint a 454 forintos tarifa 2012-ben mást jelentett, mint ma. De azért azt se feledjük, hogy míg a gazdasági válság végén még 120 dolláros, rekordközeli olajár hozott nálunk árcsúcsot, addig a mostani tőzsdei kurzus alig haladja meg a 70 dollárt. Az olajkartell világszintű mesterkedései helyett tehát inkább a hazai fizetőeszköz folyamatos értékvesztése hozhat nálunk 500-600 forintos, immár vásárlóerő szerint is csúcsdöntő tarifát. Ez aztán az általános inflációt is az egekbe lövi.
Ki lehet-e lépni az ördögi körből? Fenntartható-e megszokott életszínvonalunk, akár olcsóbban, hagyományos, saját autó nélkül? Ebben borúlátó vagyok. A hajtás-rendszerváltás - az elektromos- és hibrid-divat ellenére - még várat magára. Az EU egyelőre, több-kevesebb sikerrel, az autó- és üzemanyag-gyárakat szorongatja. Az iszonyatos ellenerőt példázza az Orbán-kormány Karácsonyék kétségkívül húsbavágó, bár mélyzöldnek sem nevezhető forgalomkorlátozásai ellen bevetett, teljes propaganda-sortüze. De Orbánék éppígy rezsiharcot hirdettek ama uniós törekvések ellen, hogy az autós legalább részben fizesse meg a pöfögésével okozott társadalmi-természeti kárt.
A saját szemükben persze megint ott az az észrevétlen gerenda. Hisz ki emlékszik már arra, amikor Orbán Viktor, Varga Mihály, Áder János, Rogán Antal vagy épp Szijjártó Péter nap mint nap verte az akkori szociálliberális kormányok asztalát az üzemanyagok jövedéki adójának és áfájának csökkentéséért...