Iványi Gábor;keresztényüldözés;Magyar Evangéliumi Testvérközösség;

2021-08-12 15:20:40

Iványi: mindez Orbán Viktor személyes bosszúja

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) ellen folytatott állami fellépés egyik legutolsó fejezete az volt, hogy az adóhivatal munkatársai megjelentek szegedi intézményükben.

Az egyház járuléktartozásai miatt lép fel a MET intézményeivel szemben az adóhatóság - mondta el Iványi Gábor a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában. Azért nem tudnak fizetni, mivel az állam nem adja nekik a megállapodás szerinti támogatásukat, "ami nélkül a működés elképzelhetetlen". Hiányzik a költségvetésükből 95 millió forint, amit az Emberi Erőforrások Minisztérium (Emmi) a vett el tőlük arra hivatkozva, hogy a szegény gyerekek támogatása nem megtérülő befektetés. 

Jelezte, nem abban látja a megoldást, hogy az államtól anno átvett feladatokat visszaadják. Ráadásul annak idején bíztak abban, korrekt lesz velük az állam és nem számítottak arra, hogy 

Ez a sóval behintés időszaka, ám reményét fejezte ki, hogy a "gonosz hatalom" meggondolja magát, és rájön, nem éri ez meg neki. 

Iványi Gábor úgy látja, a Fidesz egy olyan egyházi törvénymódosítást hozott, amivel ők soha nem fogják visszaszerezni  jogaikat. "Ez egy gonosz ördögi játék, amiben a Fidesz gyötör bennünket. Nincs másról szó, mint vallásüldözésről, miközben képmutató módon a vallások védelmezőjeként illegeti magát. Hangsúlyozta, mindez Orbán Viktor személyes bosszúja, nem pedig Maruzsa Zoltánnak (az Emmi köznevelésért felelős államtitkárának - a szerk.) antipatikusak. 

- fogalmazott, majd hozzátette: abban reménykedik, hogy a következő választásokon megbukik a jelenlegi "rezsim". 

Az Iványi Gáborék ellen folytatott állami fellépés egyik legutolsó fejezete az volt, hogy az adóhivatal munkatársai megjelentek szegedi intézményükben. Mint lapunk is megírta, a végrehajtók csak a táblákat és a padokat tudták volna elvinni, de azokat nem találták értékesíthetőnek.