szabadságharc;Hír TV;Bencsik András;tálib lázadók;

2021-08-17 20:05:45

Bencsik András: A tálibok olyanok, mint az '56-os pesti srácok (videó)

A Demokrata főszerkesztője nem először tesz több, mint „érdekes” kijelentéseket. Ezúttal az afganisztáni helyzetet szakértette meg.

A tálibok nem elfoglalták, hanem három nap alatt visszafoglalták Afganisztánt, és ezt sokkal inkább szabadságharcnak kell nevezni – idézte a Magyar Hang  Bencsik Andrásnak, a Hír Tv Sajtóklub című hétfő esti műsorában elhangzott legújabb meghökkentő kijelentését. 

Demokrata című kormánypárti hetilap főszerkesztője folytatta hasonló eszmefuttatását a nemzetközi csapatok kivonulását követő Afganisztáni hatalomátvételről. Szerinte ugyanis „az afgánok örültek ennek a felszabadításnak” és most, hogy „visszatértek a húsz évvel ezelőtti létállapotukhoz”, az a jelek szerint az afgán népnek „nagyon tetszik”. 

Bencsik Andrást elmondása szerint felbosszantja, hogy a tálibokat a magyar médiában sokszor lázadónak nevezik:

A főszerkesztő megállapította azt is, hogy lassan eljön az ideje annak, hogy ki merjék mondani, hogy nem csak a liberális demokrácia létezik. Keményen „megkapta” Amerika is a magáét:

 A több, mint „érdekes” kijelentéseiről elhíresült Bencsik András legutóbb Norvégiát bírálta azért, hogy a magyar kormány lemondott a skandináv ország 77 milliárdos támogatásáról, így: „Fizessenek minden sz*rért a norvégok és húzzanak a büdös francba, ha nem adják oda a magyaroknak járó pénzt!” A főszerkesztő korábban Ferenc pápáról is becsmérlő kijelentéseket tett, keresztényellenesnek nevezve a Szentatyát, de arról is beszélt, a Sátán átvette az irányítást Nyugat-Európában.

Bencsik András okfejtése a videó elején, 2:55-től kezdődik.