Személyes történetet megfilmesíteni talán a legkockázatosabb vállalás. A Külön falkát tekintve, úgy tűnik, ez önnek nem jelentett problémát.
A filmben csak elemek sejlenek fel a múltamból. Semmi sincs egy az egyben átemelve az életemből. A forgatókönyvet Szántó Fannival közösen írtuk, és csak inspirációként beszéltünk saját élményeimről a karakterek kapcsán. Ahhoz, hogy valami inspirációként hasson, szükség van az érzelmi eltávolodásra. Talán még nem is láttam jó példát arra, amikor valaki egy az egyben szeretett volna filmre vinni egy teljes életélményt, így a „copy-paste” metodikája eszembe sem jutott.
Mi volt a konkrét kiindulópont?
Az anyagban, amit beadtunk az Inkubátor pályázatra, már egyértelmű volt, hogy egy bonyolult, sok szinten terhelt apa-lánya kapcsolatról szóló, a két ember különbözőségéből fakadó vívódásra koncentráló történetet mesélünk el. Egy nehézkes szülő-gyermek viszonyt, amely a végére mindkettő figura számára tanulságossá válik. Hiszem, hogy egy igazi családban mindannyian tanulunk egymástól, ám mindenki hordoz magában mindeközben valamilyen sérülést. Nem ismerek olyan embert, aki gyermekkorából ne őrizne valamilyen fájdalommal teli lelki folyamatot. Kérdés: felnőtt korunkban képesek vagyunk-e ezzel szembenézni? Vagy esetleg gyűjtjük magunkban a fájdalomcsomókat tovább? Utóbbi esetében felszíni dolgokban csattannak a viták – jelesül, hogy odakozmált-e a hús vagy sem – miközben a legmélyebb traumáinkkal való szembesüléstől félünk. Így nem lehet feloldani semmit. A mi történetünkben mindkét szereplőnek vállalnia kell a tetteit. Enélkül nem jöhet létre a megbocsátás.
Rettenetes szülők, borzalmas közállapotok és egy normális kislány, aki nem adja fel és fellázad a világ ellen. Nikit tekinthetjük az ön kivetülésének, mint Antoine Doinelt Truffaut filmjeiben?
Nagyon meghat, hogy Nikire a normális jelzőt használta. Eddig mindenki az ő problematikusságát emelte ki. Abból a szempontból rokon velem a karakter, hogy én is úgy látom: bár komisz, füllent, és semmit sem csinál úgy, ahogy azt a környezete elvárja tőle, rendszerhibának tűnhet. Én is ilyen voltam, már a történelem és hittan órák elején is kiküldtek, nehogy túl sokat kérdezzek, szülőiket kellett miattam összehívni, szégyellni kellett magamat. Sokáig gondoltam azt, hogy gond van velem. De zseniálisan torzít az agyunk, olyannyira, hogy ezek immár csak homályos emlékképek.
A Külön falkán keresztül végig vonul egyfajta, a modern társadalmunkat átható agresszió.
Fontos volt, hogy Tibor esetében az agresszió a karakteréből fakad: olyasvalaki, aki nem tudja kezelni az indulatait és még meg kell tanulnia kontrollálni az ösztöneit. Nekem a történet miatt volt ez fontos, de tény, hogy sokan vágynak arra, hogy adott szituációban kitörjenek. Manapság, mondjuk a Balatonon az árnyékben hekkért sorban állva vérre menően össze tudnak veszni azon, ki mikor kerül sorra. Ez nagyon hasonló, mint amikor a családi konfliktusokról beszéltem: nem az az egy percnyi különbség a probléma, hanem valami egészen más.
Gondolom a producerek nagyon örültek, amikor vázolta: két amatőr főszereplővel szeretne egy elsőfilmet leforgatni.
Titkon reméltem, hogy fogok hivatásos színészt találni a főszerepre. Barna Sámuel casting director rengeteget segített a szereplők kiválasztásában. Mi tényleg elmentünk Kistarcsára is, éjszakai klubokba, biztonsági cégekhez – beszélgettünk velük, és kitartóan kerestünk. Mindeközben az összes vidéki és pesti színház társulatát is átnéztük. Akiről úgy gondoltuk, hogy szóba jöhet, behívtuk. A nehézség az volt, hogy Tibor karaktere nem csak egy szubkultúra része, hanem alkatilag is behatárolja a lehetőségeket. Sok mindent el lehet csalni, lásd Tom Cruise, így nem zártam ki annak a lehetőségét, hogy valakit maximálisan átalakítsunk: az utolsó körben három amatőr került be és Bodó Viktor, aki az elszántságával nagyon közel került, hogy megkapja a szerepet. Előbbiek között volt egy biztonsági őr, és a Vígszínháznak az egyik technikusa és Dietz Gusztáv MMA harcos-sportoló. A sérülések, melyeket Gusztáv hozott a múltjából, –- ahogy ő fogalmaz, nem volt biztos abban, hogy ilyen sokáig fog élni –, nagyon sok szempontból rezonált a főszereplő karakterrel és ez megmutatkozott a kamerán keresztül is. Úgy éreztem, ez megkerülhetetlen, pedig tudtam, hogy nagyon rizikós lesz őt vállalni.
Rizikós miben?
Eleinte egy mondatot sem tudott megjegyezni, és teljesen feszült lett attól, hogy ráfordítottuk a kamerát. Annyira izzadt, hogy még le is vetkőzött. Előfordult, hogy felállt, elment és visszajött a legjobb haverjával, hogy inkább játssza ő a szerepet. Őrültségnek tűnt ragaszkodni hozzá, de aztán elkezdtünk vele foglalkozni: bevontunk drámapedagógus tanárokat, akik szöveget tanultak vele. Végül sikerült memorizálni a szöveget, és fokozatosan nagyon meggyőzővé vált. De még a casting utolsó napján sem voltam teljesen biztos abban, hogy vele nem egy katasztrófa elé állítom magam. Sok szempontból nagyon megbízható, csupa szív emberről van szó, de ha valamiből elege van, akkor abba bele tud állni.
Végül ez nem történt meg.
Nem. Voltak nehezebb napok, amikor rájött, nem tudja, hogy pontosan mit vállalt, mondjuk egy hatodik éjszakai forgatási napon, fogalmazzunk úgy, hogy megszólította az otthon, de végül maradt.
A Külön falka egyik jelenetében Tibor, mint security-s megver egy részegen bulizó vendéget. Ez igen érzékeny pontokra tapinthat.
Az alkohol az emberekből gyakran kihozza a legrosszabbat, és olykor a biztonsági őrnek ezzel szembe kell néznie. Van egy ismert szórakozóhely a Gozsdu udvarban, amelynek a felső részén rengeteg turista iszik és bulizik. Itt sűrűn fordul elő verekedés – rendszerint egymás között -–, míg a lenti részen, ahol elektronikus zene szól és mást fogyasztanak, ott nincs ilyesmi. Hogy egy security-s hogyan lép fel valaki ellen, az igen komplex kérdés, mi pedig igyekeztünk kerülni a sztereotípiákat. Ami a filmben látható, az Tibor története, aki az adott jelentben idegileg „gatya”, egy ember akinek összeomlott az élete.
