rendőrség;munkásszálló;

2021-08-31 08:30:00

Munkásszállásokat bérel a rendőrség

A szálláshelyek egy részén azon hivatásos vagy civil alkalmazottait kívánja elhelyezni a BRFK, akik nem rendelkeznek budapesti lakhellyel.

Háromszáz főnek akar állandó munkásszállást biztosítani a fővárosban a rendőrség azzal a közbeszerzéssel, amellyel több százezer vendégéjszakát kötnének le. A Népszava érdeklődésére válaszolva a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hangsúlyozta, abban, hogy szálláshelyeket kötnek le, nincs új, korábban is volt már ilyen szerződésük, amit akkor négy évre kötöttek, s most azért írták ki a pályázatot, mert ez a korábbi kontraktus lejárt.

Elsősorban a nagy számok miatt meglepő közbeszerzés híre végigfutott a magyar sajtón, miután az Mfor.hu kiszúrta a kiírást. A rendőrségnek 438.300 vendégéjszakára van szüksége, ráadásul kikötik, hogy ez a keret akár 30 százalékkal is bővíthető, ami további 132 ezer vendégéjszakát jelent - a BRFK ugyanis arra törekszik, hogy egyszerre akár 700 főt is el tudjon szállásolni. Ezért megkérdeztük a főkapitányságot, mire készülnek, amikor azzal számolnak, hogy egyszerre ennyi rendőr érkezik majd a többi kapitányságról Budapestre.

A BRFK közölte, a szálláshelyek egy részén azon hivatásos vagy civil alkalmazottait kívánja elhelyezni, akik nem rendelkeznek budapesti lakhellyel, és a munkába járásuk más módon nem megoldható. A férőhelyek másik részét meg akkor veszik igénybe, amikor „valamely jelentős humánerőforrást igénylő, egyedi szolgálati feladat ellátása céljából más rendőri szerv állományát kell Budapesten elszállásolni”. Ugyanakkor úgy számolnak – eltekintve az ilyen rendkívüli helyzetektől –, átlagosan 300 főt kell majd elhelyezniük, márpedig ha ezt a számot a négy év 1460 vendégéjszakájával felszorozzuk, megkapjuk 438 ezres számot.

A foglaláshoz az anyagi fedezetet a BRFK büdzséje biztosítja, a kiírás szerint a fő elbírálási szempont az olcsóság. Elvárás ugyanakkor a szállásadókkal kapcsolatban, hogy biztosítsák az internetet, az elszállásolt rendőrök ne keveredjenek civilekkel, illetve a szállás jól megközelíthető legyen tömegközlekedéssel. Arra a kérdésünkre viszont lapzártánkig nem kaptunk választ, hogy a korábbi szerződés keretében mennyi vendégéjszakát foglaltak.