Európai Unió;Orbán Viktor;Janez Jansa;kerekasztal-beszélgetés;Charles Michel;

Míg Orbán Viktor a muszlimokat állítaná meg, addig az Európai Tanács elnöke még nagyobb döntési autonómiát akar az EU-nak

A szlovén miniszterelnök pedig a „gyökerekhez” való visszatérést szorgalmazza.

Az Európai Unióban az egyetlen megoldás a migráció kezelésére, ha visszaadjuk ezt a jogot a tagországoknak – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a szlovéniai Bledben, az úgynevezett nemzetközi stratégiai fórum (BSF) csúcsszintű kerekasztal-beszélgetésén, amelyet megelőzően találkozott Janez Jansa szlovén kormányfővel. Orbán a tanácskozáson sokadjára leszögezte:

„Nem fogadható el a migráció megoldásként a demográfiai problémákra sem, mert a főként muszlim bevándorlók megváltoztatnák a hagyományos európai kultúrát.”

Orbán szerint a 2015-ös válság idején elsőként hívta fel a figyelmet arra, hogy a migráció uniós megközelítése tönkre teheti az európai kultúrát. Mint mondta, már akkor az volt az álláspontja, hogy az ellenőrizetlen bevándorlás terrorizmushoz és társadalmi nehézségekhez vezethet, és az EU nincs felkészülve erre, nincsenek válaszai. Úgy vélte, ezen a területen azoknak az országoknak a tapasztalata, amelyek történelmük során voltak már muszlimok megszállása alatt, például Magyarországé, relevánsabb, mint azoké, akik nem. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az afganisztáni történések újabb migrációs válsággal fenyegetnek.

„A most érkező migránsok ugyanis valamennyien muszlimok. (...) A migrációt meg kell állítani. (...) Nincs szükségünk kívülről jövőkre, mert ők megváltoztatják az európai társadalmak összetételét, Európa kulturális arculatát, a keresztényi, a családokra épülő berendezkedést.”– szögezte le.

 A bledi stratégiai fórumon Janez Jansa szlovén kormányfő arról beszélt, hogy szerinte „az Európai Uniónak vissza kell térnie a gyökerekhez, az alapító atyák által lefektetett alapelvekhez.” Szerinte ez azt jelenti, hogy „az irányelveknek egységeseknek kell lenniük, amikor stratégiai döntésekről van szó, minden más a szabadságról” szól. Jansa négy fő mechanizmust emlegetett ezzel kapcsolatban:

„a konszenzust, a kölcsönös tiszteletet, a szubszidiaritást és a szolidaritást”.

A tanácskozáson, amelyen a térség számos – nem csak uniós – országának állam- vagy kormányfője is részt vett, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke lényegében egyetértett Orbán Viktorral az EU bővítését illetően. A magyar miniszterelnök ugyanis Szerbiát nevezte meg kulcsországként, amelynek uniós tagsága pusztán geopolitikai, biztonsági szempontból is nélkülözhetetlen. Az uniós vezető szerint pedig Európa jövője elképzelhetetlen a Nyugat-Balkán nélkül. Mint mondta, minden bővítéssel gazdagodott az unió.

Ugyanakkor Charles Michel az afganisztáni tragédiára utalva világossá tette, hogy miben gondolkodik másként, mint Orbán vagy Jansa:

„Nincs szükségünk újabb ilyen geopolitikai eseményekre annak megértéséhez, hogy az EU-nak nagyobb döntési autonómiára és nagyobb cselekvőképességre kell törekednie a világban.”