Kentaurbeszéd;Iványi Gábor;szeptember 11;válság;

2021-09-11 19:00:00

Lengyel László: Az életünk lassan már kicsordul

Iványi Gábornak ajánlom.

Ha emberek közt élsz, vedd ki a magad részét minden igaz, becsületes, jogos küzdelemből. Állj a védtelenek, gyengék közé; az erősek, hatalmasok oldalán harcolni nem virtus - írta Benedek Elek Testamentumában.

Jézus tanítványa

A védtelenek és gyengék oltalmazója, Iványi Gábor mellé állni, igaz, becsületes és jogos küzdelem. A szegények Jézusának tanítványa, követője ő, aki egész életét szánta a megalázottak és megszomorítottak felemelésére. S mindig sikerül kivívnia ebben a harcában a hatalmasok haragját, üldözését. Üldözik, mert hatalmasokká és gazdagokká lettek, miközben ő és az övéi hatalom nélküliek és szegények. Az állam ellenségének kiáltják ki, mert nemzetüket kirabolták, mert saját maguk, fiatal eszméik Júdásai lettek, s erre fennszóval figyelmeztet. Ráküldik szolgáikat, kik a hatalmasok rablott vagyona előtt reszketve hajlonganak, de a szegények menedékeiben nem restellik kioltani a fényt. Kinek ne jutna eszébe Arany János keserű átka: „Apadjon el a szem, mely célba vevé, / Száradjon el a kar, mely őt lefejezte; / Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé, / Ki miatt lőn ily kora veszte.”

Szeptember 11: húszéves zsákutca

Húsz évvel ezelőtt csapódtak repülőgépek az ikertornyokba New Yorkban, s mintha réges-régen lett volna, annyira megváltozott a világ. A világ legerősebb nemzete és nyomán az egész nyugati világ akkor és ott azt hitte, hogy ennél súlyosabb katasztrófa nem érheti. Ki gondolt akkor a világ jövendő nagy katasztrófáival: a brutális társadalmi egyenlőtlenség következményeivel, a klíma-katasztrófával, a menekültválságokkal a világjárvánnyal? Amerika és a Nyugat politikai, katonai és gazdasági hatalma megkérdőjelezhetetlen volt, s Amerika volt a világ naprendszerének egyetlen napja.

Ma már, az iraki, szíriai és az afgán háborús összeomlások és a Nagy Recesszió után világosan látjuk, hogy Amerika és részben az egész Nyugat, húsz év alatt eljátszotta esélyét, hogy a világot szabadabbá és egyenlőbbé, demokratikusabbá és biztosabbá tegye. Ez Amerika és Európa hatalmasainak igazi történelmi felelőssége népeik és a világ népei előtt. Ehhez képest másodlagos, hogy a Nyugat versenyelőnyét is elvesztette Kínával szemben. (Ugyan kit érdekel, hogy kinek volt versenyelőnye vagy hátránya a harmincas években, ha az egész világfolyamat a szörnyű háborúhoz és népirtáshoz vezetett?) Az Egyesült Államok 2300 milliárd dollárt költött el az afgán és 1000 milliárd dollárt az iraki háborúra. Mindennek a társadalmi haszna: a 38 milliós afgán nép 90 százaléka ma is a szegénységi küszöb alatt él, országa lerombolva, akár Irak és Szíria. És halottak és halottak, sebesültek és sebesültek, menekülők és menekültek. Ugyan mi lesz ezekből az országokból? Mi mindenre lehetett volna hasznosabban felhasználni a 3300 milliárd dollárt, mint a terrorizmus elleni elhibázott háborúra?

Szeptember 11-e a gyász és az emlékezés napja, de ugyanakkor a szembenézésé is. Felelőtlen és alkalmatlan politikusok – gazdasági, szellemi és média-elitek által támogatva – Amerikát, s vele a világot húszéves zsákutcába vezették. Nem a liberális demokrácia bukása ez, hanem tévúton járó politikusoké. A kivonulás Irakból, Szíriából, Afganisztánból egy zsákutcából való kihátrálást jelent, de hasonló felelőtlenség jellemzi, mint a bevonulást: káosz, cserbenhagyás, árulás. De lássuk be, hogy a kivonulás Trumplandból, a trumpi Amerikából nem megy se könnyebben, se szebben: a Capitolium elfoglalása, káosz, napi kínlódás. Az európai kivonulás Orbán, Kaczyński, Fico, Salvini, Le Pen és társaik világából, a magyar, lengyel, szlovák stb. zsákutcákból pokolian nehéz, szinte lehetetlen: s káosz, félelem, reménytelenség követi.

Újra főúton?

A reményt az adja, hogy Amerika, Európa és az ázsiai demokráciák visszatértek a történelmi főútra. Tetszik, nem tetszik, ez mindenekelőtt a béke útja. A béke nem kivonulás és bezárkózás. Amerika Vietnám után is pontosan meghúzta befolyásának határait, ahogy most is megteszi. Biden ígérete Európának, hogy a NATO-n keresztül megvédi Európát, nem üres szó. Ugyanígy világossá tette Oroszországnak és Kínának, hogy Ukrajna és Tajvan bírja Amerika biztonsági garanciáját. S Amerikának szüksége van Európára, Japánra, Indiára, az ázsiai demokráciákra a Kínával folytatott békés versenyben.

Kína pragmatikus és cinikus nagyhatalmi magatartása az 1979-es vietnámi kaland óta, hogy soha sehol nem háborúzik. A két harcias világhatalom – Szovjetunió/Oroszország és Amerika – bukásából megtapasztalta, hogy a háború veszteség, a békés fejlődés nyereség. Kína Amerikával szemben megnyerte a békés versenyt. Anélkül hatolt be a világba kereskedelem, fejlesztés révén, hogy egyetlen katonát kellett volna küldenie. Ma Kína több országnak a legnagyobb kereskedelmi partnere, mint az Egyesült Államok.

Az új hidegháború zsákutca. Trump hagyatéka és a kínai „harcosfarkas”- politikusok zsákmánya. A világ rosszul jár vele. Kína nem a Szovjetunió. Diktatúra, de nem katonai-ipari állam. Nem fog fegyverkezési versenybe és nem száll meg senkit. Kínát nemzetközileg nemigen lehet megszorítani. Saját belső problémáinak a foglya, igazán ezzel van elfoglalva. De Amerika se győzhető le egy új hidegháborúban. Ugyanakkor kijózanodva mindkét nagyhatalom tudja, hogy az igazi verseny már nem ez, a múlt háborúját vívják. A jövő versenye környezeti verseny, ki és mikor tudja élhetővé tenni nemcsak magát, hanem a bolygót. Az új közjavak a zöld, az egészségügyi védekezési-megelőzési programok, az oktatási, a kutatási-fejlesztési rendszerek versenyéből, illetve az új globális és regionális környezeti, egészségügyi, kereskedelmi, fejlesztési, menekültügyi szerződésekből adódnak. Ki és hogyan reagál a Kínában és Európában beköszöntő demográfiai télre, milyen menekült-befogadási, -integrálási programot talál ki?

Nemcsak Amerika, de Európa és Kína hatalmasai egyaránt felfogták, hogy a társadalmi egyenlőtlenség minden veszélynél nagyobb veszélyt jelent, hogy a szélsőséges jövedelmi, vagyoni, illetve egészségügyi, oktatási, környezeti, infrastrukturális és háló szolgáltatási egyenlőtlenség új állami és nemzetközi intézményi rendszert kíván. Ki, milyen gyorsan tudja átalakítani katonai-ipari vagy kereskedő-fejlesztő államát szolgáltató-fejlesztő állammá, föderációvá, amely vezérelni képes a szolgáltatások fejlesztését egy területileg és rétegződésileg egyenlőbb és igazságosabb társadalmi szerkezet felé? A Biden-csomagok és az európai újjáépítési program, akár Hszi próbálkozásai mind-mind ebbe az irányba mutatnak. A kérdés az: mikor, milyen feltételekkel lesznek képesek egymással hiteles megállapodásokat kötni.

Az elmúlt húsz év nagy tanulsága, hogy nemzetet és nemzetállamot, demokráciát és jogállamot minden nemzet csak maga építhet. Ez az építés a mi felelősségünk és feladatunk, akik újra meg újra másoktól ránk kényszerített vagy magunk alkalmazta diktatúrákban találjuk magunkat. Demokráciát nem lehet demokraták nélkül csinálni. A nagy demokráciáknak példát és segítséget kell nyújtaniuk: a szabad sajtó, a szabad szellem működéséhez. De az nyújtaniuk kell. Nem helyettünk, nem nélkülünk építeni intézményeket, amelyeket nem tudunk belakni, hanem velünk közös intézményeket.

Az Európai Unió válaszúton áll. Az elmúlt negyedszázad hozott gazdasági felzárkózást Kelet-Európában a Nyugathoz, de nem társadalmi és politikai konvergenciát. Az egységesülő Európának vagy sikerül elősegítenie, hogy a kelet-európai tekintélyelvűen kormányzott – magyar, lengyel –, és kaotikus kormányozatlan – román, bolgár, cseh, szlovák, szlovén – rendszerek európai liberális demokrata és kormányzóképes irányba fejlődjenek, vagy meg kell tőlünk szabadulniuk. A német, közös Nagy-Európa politika bent tartana minket, a francia, holland, fejlett Mag-Európa elképzelés kiejtene. Esterházy Péter írta valahol, hogy Kelet-Európa rozsdás fürdőkádjából kihúzták a dugót és most bugyborékolva lefolyunk. Adja Isten, hogy ne így legyen!