Országgyűlés;COVID-19;Bányai Gábor;

2021-09-21 12:10:00

"Negyvenből ketten éltük túl" – fideszes képviselő drámai vallomása a Parlamentben

A veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló vitában Bányai Gábor is felszólalt, akinek a Covid-fertőzés következtében kétszer állt meg a szíve az intenzív osztályon.

Drámai perceknek volt tanúja az Országgyűlés délelőtt, amikor a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló vitában felszólalt Bányai Gábor is. A Fidesz képviselője korábban 85 napig volt kómában a Covid-fertőzés következtében, eközben kétszer is megállt a szíve, és – ahogy ő fogalmazott – „meghalt”. Végül szerencsésen felépült a betegségből. Bányai Gábor most Dúró Dóra a Mi Hazánk képviselőjének oltásszkeptikus felszólalására reagált. Mint mondta, két nappal később oltották volna be, mint ahogy kórházba került. Ezután arról beszélt, a kórteremben, ahol a Covid-intenzív osztályon feküdt, negyvenből ketten élték túl a betegséget, ő maga sem tudja, mi lehetett ennek az oka. A képviselő sokáig volt intenzív lélegeztetésen, mint elmondta, hat szakember kell a lélegeztetőgéphez, többek között érsebész, szívsebész, belgyógyász, kardiológus. – Ebből a gépből kevés volt az országban, nekem azért volt szerencsém, mert Szegeden éppen felszabadult egy – fogalmazott. A kórházban vérplazmából sem volt elég, órákon múlt ekkor is az élete. Ezért nagyon fontos lenne szerinte, hogy mindenki – az ellenzék is – népszerűsítse, hogy a Covidon átesettek vérplazma adását.

Bányai Gábor szerint tény, hogy megugrott az öngyilkosok száma a lezárások, a járvány alatt, „de mi lett volna, ha jobban bezárjuk az embereket”? - Én is rettegve mentem el az éjféli misére, és féltem attól, mi lesz, ha a kormány lazít. De nem volt más lehetőség, mint a lezárás, az iskolabezárás - mondta. Úgy folytatta, sajnálja azt a több mint 30 ezer embert, aki meghalt, de ezt a számot nagyrészt az indokolja, hogy „a magyarok egészségügyi állapota sokkal rosszabb, nem lehet összevetni ezt Ausztriával vagy Németországgal. Töredékét fogyasztjuk zöldségből, mint egy német vagy osztrák, ezért is van sokkal több elhunyt”.

A betegség utóhatásairól úgy fogalmazott, „sánta vagyok, hullik a hajam – tizenkétféle poszt-covid-tünetem van, és rengeteg embert ismerek, aki nem tud újra elhelyezkedni a szakmájában. Például katona, aki a betegségben elveszítette az izmait és nem bír futni azóta”.

Az oltások fontosságára visszatérve kitért arra, hogy „a pálinka sem jó a fertőzés ellen, mert ma már székelyek között is nagy számban terjed a fertőzés” – korábban az oltás-szkeptikusok egyik „érve” volt, hogy az erős székelyföldi pálinka úgymond „kiöli a vírust a szervezetből”. Bányai Gábor szerint a vírus egy „mesterségesen összerakott cucc, ennyire nem lehet kegyetlen a természet”. Kiállt az egészségügyi dolgozók kötelező védőoltása mellett is: „ha nem oltatja be magát egy egészségügyis, ki ápolja majd a betegeket?”.

– zárta felszólalását.