De jure valóban van vétójoga a Költségvetési Tanácsnak az Országgyűlés felett. De vajon lehetne-e? - vetődik fel a kérdés Dávid Ferenc és Bak Mihály véleménycikke kapcsán, amelyek nemrégiben jelentek meg a Népszavában.
A Költségvetési Tanács (KT) a központi költségvetés megalapozottságát vizsgálja. Közreműködik a róla szóló törvény előkészítésében, véleményt nyilvánít a törvény tervezetéről, és dönt az elfogadásához szükséges hozzájárulásról.
A KT lényegében előírja az Országgyűlésnek, hogy a költségvetés mit tartalmazzon. És ezt az Országgyűlésnek úgy kell megjelenítenie a törvényben, mintha a saját döntése lenne. Vagyis az Országgyűlésnek a Költségvetési Tanács szájíze szerint kell eljárnia. Majd ugyanez a KT úgymond felügyeletet gyakorol afelett, amit az Országgyűlésen keresztül valójában saját maga csinált.
A kormánypártokhoz köthető személyekből álló testület tehát - garanciák hiányában - közpolitikai jellegű döntéseket hozhat, visszaélésszerűen korlátozva a mindenkori kormánytöbbség költségvetés-formálási jogát. Ilyen jogosultságot még az Alkotmánybíróságnak sem adtak. Az Alkotmánybíróság nem bírálhatja felül az Országgyűlést. És a Költségvetési Tanács?
Az az abszurd helyzet áll fenn, hogy a költségvetésre vonatkozó rendelkezések őre nem az Alkotmánybíróság, hanem a Költségvetési Tanács. Amely kifejezett felhatalmazást kapott a költségvetés alkotmányjogi érvényesülésének kikényszerítésére. Az egyébként közjogilag alkotmányellenes alaptörvény úgy rendelkezik, hogy mindaddig, amíg az államadósság mértéke meghaladja a GDP felét, az Alkotmánybíróság a költségvetési és egyéb pénzügyi tárgyú törvények Alaptörvénybe ütközését nem is vizsgálhatja, kivéve az élethez és az emberi méltósághoz való joggal, a személyes adatok védelméhez való joggal, a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához való joggal vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó jogokkal összefüggésben.
Ez a fajta alkotmányos szabályozás a klasszikus alkotmánybírósági kompetenciába való illetéktelen beavatkozás. Hiszen míg az Alkotmánybíróság a pénzügyi, gazdasági tárgyú szabályozásokat nem vizsgálhatja alkotmányjogi szempontból, addig a Költségvetési Tanács kifejezetten bele is avatkozhat mindebbe. Eközben a pénzügyi, gazdasági tárgyú törvények nagyon sok alkotmányos alapjogot sértenek, többek között pl. a tulajdonhoz való jogot is. Az Alkotmánybíróság normakontrollra való jogosultságának korlátozása olyan, mintha mondjuk a lelkiismereti szabadság aránytalan korlátozására való hivatkozással helyeznének hatályon kívül mondjuk egy adótörvényt.
Az, hogy a Költségvetési Tanácsnak joga és hatásköre mindaz, ami az Alkotmánybíróságnak nem, az államhatalmi szervek nyílt rivalizálásához vezet. Pedig a hatáskörök átruházása nem terjeszkedhet túl a jogállamiságon.
Ha a Költségvetési Tanács jogosult hátráltatni a törvényalkotást, és ennél fogva az Országgyűlés feloszlatását is elérheti, akkor nagyon erős alkotmányos helyzettel és jogállással rendelkezik. Erősebbel, mint az Alkotmánybíróság. Amelynek normális és alkotmányos működése mellett (amikor az állam működésének kontrollálását végzi) több tapasztalattal, hagyománnyal, legitimációval és szabályozási környezettel kell bírnia ahhoz, hogy ilyen hatalom birtokosa legyen. Jelen helyzetben mindegyik vitatható és kétséges.
Különösen úgy, hogy a KT tagjai politikai kinevezettek. Ugyanakkor a tanács tagjai más alkotmányos szervek vezetői, ezért értelemszerűen felveti a két külön szervezetben való közreműködésük a különböző hatáskörök közötti interferenciát. A stabilitási törvény szerint „az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank elnökének a Tanács munkájában végzett tevékenysége nem érinti e szervezetek törvényben meghatározott feladatait. A Tanács és annak tagjaként eljáró személy által képviselt álláspont, meghozott döntés az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank elnökét elnöki feladatainak ellátása során nem köti.” Ez a szabály alapvetően elhatárolja az MNB, az ÁSZ és a KT hatásköreit. Feltételezhetjük-e, hogy a jegybank vagy az ÁSZ elnöke más-más megfontolások alapján is tud döntést hozni két különböző testületben?
Ugyanis lényegében e három személy felülbírálhatja az Országgyűlés döntését. Ami azért is különösen érdekes, mert a(z esetleges) felülbírálat tartalma tekintetében bár gazdasági kérdésekben történik a kontroll, de maga a felülbírálat joga (tehát a felülbírálhatóság jogalapja) viszont alkotmányjogi kérdés. Olyan alkotmányjogi kérdés, amelyet az Alkotmánybíróságtól viszont elvontak.
Az pedig egészen abszurd, hogy míg a választópolgárok népszavazás keretében nem vonhatják el az adott Országgyűléstől a választáson kapott felhatalmazását, ezt három ember megteheti. Ez esetben az az alapdilemma, hogy milyen alkotmányos felhatalmazás alapján és milyen mértékben bírálhatja felül egy nem népképviseleti szerv a közvetlen legitimációval rendelkező parlament döntéseit. A népképviseleti elvre épülő parlamenti szupremácia vagy az alapjogok védelmét biztosító alkotmányos kontroll kell legyen a meghatározó rendező elve a közjogi viszonyoknak?
Úgy is megfogalmazhatom: alkotmányjogi szempontból mennyivel van nagyobb joga az Országgyűlést felülbírálnia három politikai kinevezettnek, mint pl. az Alkotmánybíróságnak, vagy akár a választópolgárok összességének?