Románia;segítségkérés;koronavírus;

2021-10-13 18:34:19

Magyarország is segít a bajba jutott Romániának

Romániában egyre súlyosabb a járványhelyzet. A nem sürgősségi egészségügyi ellátást 30 napra leállították, az intenzív ágyak számát emelték, ennek ellenére szerdán a válságstáb közölte, a bővítések dacára egyetlen szabad ágy sincs a romániai intenzív osztályokon.

Magyarország 50 koronavírussal fertőzött, intenzív terápiás ellátásra szoruló beteget vesz át Romániától, akiket a határmenti kórházakban, Szegeden és Debrecenben fognak kezelni, jelentette be szerdán délután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A hírt megerősítette Kelemen Hunor a román kormány miniszterelnök-helyettese és Cseke Attila román egészségügyi miniszter is, akik megköszönték a koronavírus legyőzéséhez nyújtott segítséget. Magyarország múlt héten már ezer doboz Faripiravir gyógyszert is küldött Romániának, valamint öt szállítható lélegeztető gépet a Hargita megyei sürgősségi kórháznak.

Románia múlt héten kért segítséget az európai uniós polgári védelmi mechanizmuson keresztül, első körben gyógyszereket és hordozható lélegeztető gépeket, oxigénkoncentrátorokat, de azt is jelezték, vélhetően egészségügyi személyzetre is szükség lesz valamint arra, hogy a szomszédos országok átvegyenek betegeket.

Romániában egyre súlyosabb a járványhelyzet. A nem sürgősségi egészségügyi ellátást 30 napra leállították, az intenzív ágyak számát emelték, ennek ellenére szerdán a válságstáb közölte, a bővítések dacára egyetlen szabad ágy sincs a romániai intenzív osztályokon. A legfrissebb adatok szerint 17432 koronavírus fertőzöttet kezelnek kórházban, közülük 1676-an szorul intenzív ellátásra, de az alerte.ms applikáció nyilvános adatai szerint Romániában 1566 intenzív ágy áll rendelkezésre. A helyzet pedig napról napra romlik, a fertőzöttek között egyre több a kiskorú, jelenleg 486 gyereket kezelnek kórházban, 35-t intenzív osztályon. A hatóságok már múlt héten bejelentették, hogy újraindul a Iasi megyei Letcani településen a 13 millió euróból felállított, a téli-tavaszi hullámok idején működött katonai vezetésű mobilkórház, de azt végül csak szerdán sikerült beüzemelni, mert gondok voltak az oxigénellátás biztosításával. A mobilkórház üzembehelyezéséhez segített Lengyelország is, Varsó ugyanis 50 oxigénkoncentrátort küldött, amit Letcanira szállítottak. A létesítmény egyelőre 24 ággyal működik, fokozatosan 48-ra bővíthető.

A mobilkórház azonban az ország keleti részén van, a magyar határ melletti nyugati országrészből oda szállítani súlyos állapotú betegeket gyakorlatilag lehetetlen. A járványügyi mutatók alakulása pedig azt jelzi, minden bizonnyal gyorsan betelnek ott is a helyek.

Múlt héten szerdán csúcsot döntött mind a fertőzésszám, mind a halálesetek száma, ezt követően némileg javulni látszott a helyzet. Szerdán azonban újra ijesztően romlottak a mutatók - 15733 új koronavírusos megbetegedést igazoltak, emellett 1419 személynek ismét pozitív lett a koronavírustesztje. Romániában naponta 69-80 ezer között mozog az elvégzett tesztek száma. Az országban 118 216 igazoltan koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 15824 intézményi elkülönítésben, ami azt vetíti előre, hogy a kórházakra nehezedő nyomás az elkövetkező hetekben aligha fog csökkenni.

Szerdán 382 koronavírussal diagnosztizált személy halt meg, de volt már olyan nap is, amikor négyszáz fölé emelkedett az elhunytak száma. Ezzel a gyászos statisztikával Románia vezeti az európai lakosságarányos elhalálozási sorrendet, és világszinten is dobogós helyen van.

A járvány ilyen méretű romániai fellángolásának oka, szakemberek szerint, vélhetően az alacsony átoltottság (28 százalék, amit csak Bulgária tudott alulmúlni az uniós tagállamok közül). Az oltásellenességet azonban alig érezhetően csökkentette a pandémia tombolása, az utóbbi hetekben emelkedni kezdett a vakcinát igénylők száma, napi 50-60 ezerre, de ebben benne vannak a harmadik oltásra jelentkezők is.

A hatóságok minden eszközzel, oltáslottóval is próbálják ösztönözni a lakosságot, a szakemberek egyre elkeseredettebben könyörögnek az oltást elutasítók felé.