Háborús állapotok uralkodnak a koronavírusos betegek által megrohamozott romániai kórházakban: a betegségben elhunytak már nem férnek el a halottasházban, a folyósokon fekete zsákokba helyezett holttestek sorakoznak, a temetkezési vállalatok járművei pedig sorban állnak a kórházak udvarán – jelentette kedden a Digi24 hírtelevízió.
A csatorna által megszólaltatott Emilian Popovici, a román járványügyi társaság alelnöke felhívta a figyelmet, hogy egy hét alatt többen vesztették életüket a betegség szövődményeiben, mint ahányan az 1989-es forradalomban, vagy az 1977-es földrengésben haltak meg. Szerinte a döntéshozóknak ilyen körülmények között már rég szigorítaniuk kellett volna a járványügyi korlátozásokat.
A stratégiai kommunikációs törzs keddi jelentése szerint Romániában ismét megdőlt a fertőzési és halálozási rekord: az utóbbi 24 órában 18 863 embernél diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést, ami 40 százalékkal haladja meg az elmúlt két hét átlagát. Az utóbbi 24 órában 561 koronavírusos beteg halt meg, ami több mint 80 százalékkal haladja meg a kéthetes mozgóátlagot. A kórházakban már csaknem húszezer koronavírusos beteget kezelnek, közülük 1805-nek jutott hely az intenzív terápián.