Ez nem hidegháború, ez már a jégkorszak. Az utóbbi meghatározást Heiko Maas német külügyminiszter alkalmazta a NATO és Oroszország viszonyára, miután Moszkva beszüntette az észak-atlanti szövetséghez rendelt kapcsolattartó irodájának működését és bezáratta a NATO oroszországi képviseletét. A lépés válasz volt arra, hogy Brüsszel visszavonta nyolc orosz diplomata akkreditációját és tízre csökkentette a kapcsolattartó iroda keretlétszámát. Az indoklás szerint a hazaküldött oroszok valójában diplomáciai fedésben működő kémek voltak.
Az orosz verzió szerint a vád nevetséges, csak arra szolgál, hogy a külső fenyegetés hangsúlyozásával a NATO megpróbálja erősíteni belső egységét és bizonyítani létjogosultságát az új geopolitikai korszakban. Ez utóbbi kapcsán Vlagyimir Putyin a múlt héten ismét leszögezte, hogy a Nyugat hanyatlik és elveszítette lehetőségét az események irányítására. Az elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov pedig „aktív ellenlépéseket” – vagyis akár háborút – helyezett kilátásba arra az esetre, ha tovább mélyülne Ukrajna NATO-integrációja. (Ebben a kontextusban különösen felértékelődik a magyar diplomácia több éves kitartó erőfeszítése a NATO és Ukrajna együttműködésének akadályozására a Kijev által elfogadott, a nemzeti kisebbségekre nézve kétségtelenül hátrányos nyelvi törvény ürügyén.)
Brüsszelből nézve viszont a Kreml idegeskedik a rezsim jövője miatt és az orosz vezetés nyúl a történelemből jól ismert módszerhez: konfliktust kreál, hogy a külső fenyegetésre hivatkozva növelje támogatottságát. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár mindenesetre a további párbeszéd fontosságát hangoztatta, miközben a Krím 2014-es elfoglalása óta csak hébe-hóba ült össze a dialógusra létrehozott NATO-Oroszország tanács. A védelmi miniszterek múlt heti tanácskozásán döntöttek a szövetség légvédelmének és rakéta-elhárító képességének növeléséről. Ez utóbbi már csak azért is kiemelt figyelmet kapott, mert korábban Oroszország, a napokban pedig állítólag Kína is új típusú, „hiperszónikus” rakétákat tesztelt, amelyeket az eddigieknél sokkal nehezebb lelőni. A NATO amerikai és európai fejlesztésű rakétaelhárító rendszereket is telepít, miközben növeli modern nehézfegyverzettel ellátott erőit és felkészül az új módszerekkel és technológiákkal elkövetett támadások elhárítására. Az új, több ezer fejlesztési célt megfogalmazó „mesterterv” középpontjában kétségtelenül az orosz katonai fenyegetés áll, mint ahogyan Moszkva is Brüsszelben látja a fő katonai kihívást. A helyzetet azonban bonyolítja, hogy sem az amerikaiak, sem az oroszok nem téveszthetik szem elől a gigantikus katonai fejlesztésbe kezdett Kínát, amelytől mindkettőnek jócskán van féltenivalója.
