Die Presse
1956 tanulságai a máig érnek és nem szabad róluk megfeledkezni – írja a 65. évfordulóra megjelent megemlékezésében Gudula Walterskirchen történész, a St. Pölteni katolikus sajtószövetség elnöke. Merthogy ideológiai irányultságtól függetlenül napjainkban is ott vannak a falon a totalitárius irányzatok figyelmeztető jelzései: az ellenségképek gyártása, emberek, illetve társadalmi csoportok kirekesztése, egyesek nyilvános kipellengérezése, a besúgások ösztökélése, megfigyelési adatok gyűjtése a polgárokról, a fiatalság befolyásolása, a szólásszabadság elnyomása, a bírálók üldöztetése, illetve eltávolítása és az ellenfelek bűnözőkké nyilvánítása.
Továbbá az is fontos lecke, hogy a szabadság drága kincs. Ha elvész, csak nehezen lehet visszaszerezni. Magyarországon 1945 után 45 évig tartott, amíg megtarthatták az első szabad választásokat. 56 éppen a szabadság értékére tanít, miután a totalitárius rendszer leverte a népfelkelést.
A megtorlás rettenetes volt, sok ezer áldozatot követelt. Előtte, a forradalom nem egészen két hete alatt a külföldre küldött segélykiáltások eredmény nélkül maradtak. A nemzetközi államközösség ugyan tiltakozott, de nem avatkozott be, mert a szuezi válság kötötte le. Így győzött a túlerő. Az akkori rendszert sokan gulyás-kommunizmusnak nevezik, de ily módon elmossák, hogy az államvédelem hasonló módszereket alkalmazott, mint a Gestapo. Brutálisan elnyomta az „állam ellenségeit”.
Így a történteken már csak azért sem szabad elfelejteni, mert a magyarok már 1945 után mást akartak. Csak éppen jött a szalámi taktika, vagyis az a módszer, amit ma is szívesen alkalmaznak.
Der Standard
Orbán Viktor után ma felkeresi Boszniát az amerikai kormányzat különmegbízottja is, mert az Egyesült Államokat fölöttébb nyugtalanítja a szerb tagköztársaság destabilizációs kísérlete. A radikális nacionalista Dodik konkrét lépéseket jelentett be az általa irányított országrész elszakadására: eszerint a Republika Srpska visszavesz jogköröket a köztársaságtól olyan területeken, mint az igazságszolgáltatás, a hadsereg, az adó, a határőrizet, valamint a személyi okmányok kiállítása. Összesen 128 törvényről, illetve 114 rendeletről van szó, és nagyon sok közülük sérti az ország alkotmányát.
Diplomaták szerint az eljárás nyilvánvalóan arra irányul, hogy Bosznia-Hercegovina kormányozhatatlanná váljon, meggyengüljön a jogállam, amit azután Dodik autokrata rendszere arra használna fel, hogy kibújjon a felelősségre vonás alól. A fő célpont eközben az éppen az igazságszolgáltatás. Politikusok a lehető legélesebben visszautasították ezeket a terveket, ám pont ilyen kiélezett helyzetben tárgyalt a boszniai szerbek első emberével Orbán Viktor, aki támogatásáról biztosította Dodikot, miközben az a végletekig kiélezi az ellentéteket.
Az egyik uniós tagállam magas rangú illetékese úgy értékelte, hogy az illiberális Visegrádi Csoport a jelek szerint bővülni igyekszik a Nyugat-Balkánon. Ezt tanúsítja Orbán útja, de a nyilatkozó emlékeztetett arra is, hogy Magyarország menedéket nyújt a jogerős börtönbüntetés elől megszöktetett volt észak-macedón miniszterelnöknek is.
Az EU idáig nem sokat tett érdemben Dodik elszakadási próbálkozásainak megállítására. Ugyanakkor az USA a térségért felelős különleges megbízott útján kívül azzal is segíteni akar, hogy olyan nagykövetet küld Szarajevóba, aki jártas a régió dolgaiban. Belgrádba pedig azt a szakértőt kívánja kinevezni, akinek kiemelkedő szerepe volt a 90-es évek végén a Szerbia és Koszovó közti béketárgyalásokon.
Die Welt
Hogy Orbán Viktor két napja meglátogatta a boszniai szerbek szakadár vezetőjét, abban az a különösem fura, hogy nem ment el a háromnemzetiségű ország fővárosába és Dodikon kívül az állam egyetlen más vezetőjével sem találkozott. Az utazást pont akkorra időzítették, amikor a a nacionalista szerb politikus megpróbálja leválasztani Boszniáról a Republika Srpskát. Legutóbb azzal fenyegetőzött, hogy saját országrészében külön hadsereget hoz létre. A nemzetközi közösség képviselője válaszul arra figyelmeztetett, hogy Dodik politikája új viszályokat gerjeszthet.
Süddeutsche Zeitung
Európa válságban van, a viszály igen veszélyes szakaszba lépett Lengyelországgal, ezért jó volna, ha a tagállamok nem hagynák magára a Bizottságot, hanem maguk is beszállnának panaszos félként az Európai Bíróságon folyó eljárásba – hangsúlyozza a kommentár. Merthogy az unió nem csupán Brüsszellel egyenlő és a jogállamiság nem nemzeti ügy.
Függetlenül attól, hogy a szervezet végrehajtó testülete hosszas vonakodás után élesebb hangra váltott és a támogatások visszatartását helyezte kilátásba, ha Varsó nem hajlandó feloszlatni a bírák megregulázására kitalált Fegyelmi Kamarát. Ám a hatalom irányítása alatt álló lengyel Alkotmánybíróság a további konfrontációt keresi, amikor azt állítja, hogy a közösségi jog nem élvez elsőbbséget a nemzeti szabályozással szemben.
A Bizottság ebben a viszályban egyedül nem boldogul, kell neki a lengyel civil társadalom és azoknak a bíráknak a segítsége, akik a függetlenségüket védik a kormány nyomásával szemben, és ily módon a saját állásukat kockáztatják. De ez nem egyszerűen lengyel, hanem elsősorban európai probléma, mégpedig óriási jelentőségű. Az EU-nak minden erejével meg kell akadályoznia, hogy szétessen.
Diplomáciai szempontból persze kényes, hogy a tagállamok az EUB-nál szemtől szembe kiálljanak Varsóval szemben, még az a vád is felmerülhet, hogy beleavatkoznak annak belügyeibe. De itt az egész közösség jövőjéről van szó, hiszen az az összes tagállamra tartozik, hogy jogállamok közössége marad-e az unió. Az egész szervezet működése múlik rajta.
Ugyanakkor Európának azért is résen kell lennie, mert Lengyelország az illiberális demokrácia útjára tért rá, márpedig ez a vulgárdemokratikus modell a többségi akaratot az elemi jogállami garanciák elé helyezi. És ebben a független igazságszolgáltatás akadályozza leginkább. Ily módon aki aggódik a jobboldali-populista törekvések miatt, annak rá kell jönnie, hogy az efajta próbálkozások ellen az önálló bíróságok jelentik a legfőbb védőbástyát.
Ám ilyen támadásokat nem csupán a lengyeleknél és magyaroknál tapasztalni. A bukott osztrák kancellár is valami hasonlóval próbálkozott, de lepattant. Egyszóval nem szabad, hogy Lengyelország iskolát teremtsen.
Die Welt
A jogállamiságot tekinti a lap az egyik fő ütközési pontnak abban az összeállításban, amely sorra veszi, hogy hol mindenütt vár különösen nehéz feladat az új német kormányra (pénzügypolitika, közös európai védelem, környezetvédelem és energia, továbbá migráció). A demokratikus normák érvényesítéséről azt írja, hogy itt főleg Lengyelországgal zajlik kemény ütközet, miután az EU alapjairól van szó. Ám Varsó mögött felsorakozik Magyarország és Szlovénia is, de szintén támogatja Le Pen.
Az új berlini vezetés nem fogja megúszni, hogy ne kelljen viszonylag hamar állást foglalnia a kérdésben. Az Európai Külkapcsolati Tanács egyik szakértője úgy ítéli meg, hogy Scholz várhatóan a merkeli kompromisszumok irányvonalát követi. Csak éppen nem látni, miként jöhetne létre megegyezés, amikor a PiS kifejezetten keresi az összecsapást.
Annál is inkább fel van adva ugyanakkor a lecke, mert a három lehetséges német szövetséges egyáltalán nem egységes ebben a kérdésben. A zöldek számára a jogállamiság saját identitásuk szerves része, ezért itt sokkal kevésbé rugalmasak, mint a leendő kancellár, aki elődjéhez hasonlóan leginkább a boltot igyekszik egyben tartani. Csak éppen azzal a Varsóval szemben, amely mind jobban radikalizálódik.
Le Figaro
A jobboldali lap úgy értékeli, hogy Lengyelország veszélyes játékot űz és így mára a keleti nyitás egykori mintadiákjából fekete bárány lett. A jogállam körüli ellentétek már olyan szintre jutottak, hogy a PiS egyes vezetői a kilépés mellett agitálnak. De hát idáig még egyetlen tagállam sem ment el odáig, hogy kétségbe vonja az uniós jog elsőbbségét.
Jacques Rupnik, a párizsi Science Po cseh származású tanszékvezető professzora, Havel egykori tanácsadója azt mondja: igen súlyos problémákat vet fel, ha valamely tagállamban elveszti függetlenségét az igazságszolgáltatás, amely éppen a tagok közötti vitákban hivatott pártatlan módon dönteni.
De hát mostanra Varsó az egyik fő lázadó lett az EU-val szemben. Az ottani Alkotmánybíróságot a PiS semlegesítette, a Legfelsőbb Bíróságon tisztogatásokat hajtott végre. A hivatalos érvek azonban egyre kevésbé képesek eltakarni, hogy a cél a bíróságok önállóságának felszámolása. Ám a vita már ott tart az európai intézményekkel, hogy komolyan szóba kerül a Polexit, noha az idáig tabunak számított. Az ultrakonzervatív és nacionalista Ziobro-féle párt egyes képviselői megkérdőjelezik még a tagság anyagi előnyeit is.
Rupnik arra figyelmeztet, hogy akárcsak a britek, a lengyelek is követelésekkel álltak elő, belekezdtek egy olyan folyamatba, amelyről azt gondolják, hogy képesek kézben tartani. Csakhogy Cameron is elvesztette Brexit-ügyben az ellenőrzést és ilyesmi most is könnyen bekövetkezhet. Varsó egyre harciasabb hangot üt meg, ami azért újdonság. A szakértő hatalmas kockázatot lát benne.
A vitát lengyel részről csak felerősíti, hogy az ottani jobboldal az unió liberális értékeit veszélynek tekinti a keresztény és konzervatív hagyományok szemszögéből. Ugyanakkor a brüsszeli támogatásról Varsó úgy véli, hogy az jár neki, mert Európa az ország adósa. E logika szerint a Szolidaritás nélkül még ma is állna a Berlini fal, nem lehetett volna legyűrni a szocializmust.
Vagyis amit a lengyelek kapnak, az kompenzálás, mert az országot előbb két totalitárius hatalom rohanta le 1939-ben, majd Jalta is odadobta. Ezek a történelmi előzmények magyarázzák, hogy a lengyel politika számára miért ennyire súlyos kérdés a szuverenitás.
Newsweek
A posztkeresztény jobboldaliság erősödik Közép- és Kelet-Európában – írja vendégkommentárjában a Budapesten dolgozó amerikai vendégtanár, Will Collins, aki több-kevesebb rendszerességgel be szokott számolni a hetilapban magyarországi élményeiről. Mint rámutat, a jobbratolódást világi és nem egyházi tényezők magyarázzák, mindenesetre az ország kivívta az amerikai konzervatívok figyelmét. Ez részben köszönhető a nyíltan jobbos Orbán Viktornak, részben pedig a politikájának, amibe beletartozik a születések számának ösztönzése adókedvezmények segítségével, valamint az egyházi iskolák nagyvonalú állami támogatása.
Az biztos azonban, hogy a régió világiasodik. A Vasfüggöny mögött évtizeden át üldözték a híveket, a mostani fiatal nemzedékek ugyanakkor közönyösek a vallás iránt. Ez a kettő megfosztja az egyházakat politikai életerejüktől. Ugyanakkor a nyugati liberalizmus ezen az égtájon (is) vesztett a vonzásából, és az ideológiai űrt a konzervatív és nacionalista politika töltötte be. Ez pedig újjáélesztette a jelképes kereszténységet.
A jobboldal nem keresztény szimbólumokkal és hagyományokkal kacérkodik, ami arra utal, hogy kész bármilyen romantikus narratívát beállítani a nemzeti-hazafias célok mögé. A Kurultáj pl. a magyarok kereszténység előtti történelmét ünnepli. Nem véletlen, hogy a Fidesz ilyen lelkesen támogatja.
Ellenpontként a liberális Budapest tele van az új kor szellemiségével. A társadalom minden rétege spirituális és ideológiai támaszt keres. A szabadelvűek számára ez megjelenhet a meleg jogok hirdetésében, aki viszont a hagyományok, a jobboldaliság, a nacionalizmus híve, az inkább fordul az új pogányság felé.
Orbán igencsak általánosságokban szokott beszélni a magyar hagyományokról, vagy Európa keresztény örökségéről, ám ez a retorikai bűvészmutatvány a szervezett kereszténység gyengeségének beismerése. De zajlik a kulturális háború, és a keresztény megnyilvánulások leginkább arra hivatottak, hogy megfelelő ruhába öltöztessék a világias, jobboldali politikát.
