Új szemlélettel és tömött pénztárcákkal új vevők jelentek meg a műtárgypiacon; kripto- és hagyományos befektetők is szépen halmoztak fel a járvány alatt elkölteni való muníciót. Két és fél milliárd dollárt hagytak a novemberi New York-i művészeti árveréseken, ahol minden várakozást felülmúlt az érdeklődés. Rekordok dőltek mind a Christie’s, mind a Sotheby’s rendezvényein, de eddig soha nem látott összbevételről számolt be a Phillips is. Kalapács alá került két kivételes gyűjtemény; a Christie’s a tavaly 99 esztendősen elhunyt texasi olajmágnás, Ed Cox impresszionista kincseivel lépett porondra, míg a Sotheby’s a Macklowe házaspár szaftos válásának gyümölcseivel kápráztatta el a közönséget.
A világot két éve nyomasztó pandémia után megtelt az árverőterem a Rockefeller Centerben, fogyott bőven a pezsgőből is, az alkukedv pedig a régi szép időkre emlékeztetett. A két szűk esztendőre inkább csak a technikai újítások emlékeztettek, így az online licit lehetőségének profi ötvözése a „fehérkesztyűs” árveréssel (white glove sale). Londonból, Hongkongból óriás képernyőkön jelentkeztek be a helyi alkuszok, és izzó telefonvonalakon kapcsolódtak be a licitbe a potenciális vevők megbízottai a világ minden tájáról. A Christie’snél kilenc különböző platform, a saját oldaltól kezdve a YouTube-on át a Facebook és a WeChat is szerepet kapott az értékesítésben, az aukciós ház szerint 1 millió 200 ezren csatlakoztak ily módon az eseményekhez. Úgy tűnt, a távolról licitálók többször jártak sikerrel, mint a teremben ülők. Hogy a végső összesítésben valóban ez tükröződött-e, nem tudni, de az biztos, hogy a sztárdarabok zöméről Keleten mondták ki a végső szót.
A „táncot” a Christie’s nyitotta, az első tétel egy kínai művész, Xinyi Cheng figuratív alkotása volt, amelyet becsértékének közel tízszeresénél, 300 ezer dollárnál ütöttek le, de ezt hamar feledtette az utána következő rekordeső. XX-XXI. századi művek kerültek a kínálatba, az első este sztárja, egy monumentális, Jean-Michel Basquiat mű, az 1982-es dátumozású The Guilt of Gold Teeth 40 millió dollárt ért, de egy másik kép is elkelt az 1988-ban 27 esztendősen elhunyt alkotó műveiből közel 20 millióért. A skót Peter Doig Swamped (1990) című vászna 39,8 millióval csatlakozott az élcsapathoz, és bekerült a krónikákba az utcafestő Banksy is, az igazi XXI. századi alkotó Sunflowers from Petrol Station című 2005-ben készült alkotásáért 14,5 millió dollárt adtak. Az est végén 220 millió dollárt jelzett a mérleg. A jól sikerült bemelegítés után másnap került sor a Cox-gyűjteményre.
Az impresszionizmus története – ezzel a címmel bocsátotta áruba a Christie’s Edwin L. Cox fél évszázad alatt összeszedett műtárgyait, benne három kivételes van Gogh művel. A 2020-ban 99 évesen elhunyt texasi olajmágnás mind a 23 képe elkelt, kalapácsáron 286, a jutalékokkal együtt 332 millió dollárt fialva. Az első tétel Claude Monet Nymphéas című 1912-es töredék-képe volt, amelyet 700 ezres becsértékét jócskán megfejelve 5,2 millión ütöttek le. A Monet-művet 1982-ben Daniel Wildenstein ajándékozta a gyűjtőnek, aki szépen vásárolt is a Wildenstein & Companytól. Így a kereskedőtől származik a rendezvény legnagyobb sikerének elkönyvelt van Gogh is, a Cabanes de bois parmi les oliviers et cyprès (Kunyhó az olajfák és ciprusok között) amelyért Londonból és Hongkongból is licitáltak - végül New York győzött, a teremben ült a 619-es tárcsát mutogató szerencsés, aki kimondta a 62 milliót, vagyis járulékkal együtt 71 millió dollárt fizetett. Ugyancsak övé lett egy másik van Gogh, a Meules de blé (1888) (Kazlak), amelyet a háború alatt a nácik raboltak el, azután a békeidőkben Ed Cox szerezte meg, most 35,8 millió dollárt ért. A Christie's már a rendezvény előtt tisztázta, hogy az eredeti tulajdonosok, Max Meirowsky és Alexandrine de Rothschild örököseivel kiegyezve került árverésre a sötét múltú mű. A harmadik van Goghot, a Jeune homme au bleuet (Fiatalember búzavirággal) című képet 46,7 milliós ajánlattal szerezte meg valaki, ami csaknem a tízszerese volt a minimum becsértéknek. A L'estaque aux toits rouges, Paul Cézanne műve 55,3 millióért talált vevőt.
A Cox-kollekció 332 millióval gyarapította a mérleget, amihez a XX. századi kiárusítás további 420 millió dollárral járult hozzá. Ez utóbbi kategóriában a zászlóshajó Andy Warhol Jean-Michel Basquiatról készített portréja volt. Az 1982-ben oxidációs technikával készült mű Peter Brant gyűjteményéből került a nyilvános piacra, s 40 millióért kelt el. Warholt egy másik „nehézsúlyú” alkotás is képviselte, a Muhammad Aliról készült szitanyomás megnégyszerezte becsárát, 18 millió dollárért talált vevőre. 20 millió dollárt adtak Ed Ruscha Ripe (Érett) című alkotásáért, a kép eladója a 2001-es emlékezetes Enron-botrány egyik szereplője, a műtárgyszakértővé avanzsált Lea Weingarten volt. Cy Twombly 1961-es cím nélküli alkotását 32 millió dollárért vették meg. Több Picasso is elkelt, az egyik, a Jacqueline 25 millióért. Egy New Jersey-i idegsebész gyűjteményéből 13 kortárs mű került kalapács alá, köztük Richard Prince, Cindy Sherman, Barbara Kruger és Christopher Wool alkotásai, összesen 36,5 millió dollárral gyarapítva a bevételt.
A második hét a Sotheby’s házé volt: rekordlistájára felkerült Frida Kahlo önarcképe, amely 35 millió dollárt ért, ez egyben latin-amerikai csúcs is, amit ez idáig Kahlo férje, Diego Rivera jegyzett 9,7 millió ért elárverezett művével. A nagy durranást azonban a Macklowe-gyűjtemény jelentette. Kivételes modern és kortárs művek, köztük Rothko, Picasso, Warhol, Giacometti alkotásai, szám szerint 35 tétel volt a portéka, s mind egy szálig el is keltek, a rendezvény zárásakor 676 millió dollárt számoltak el. Egyetlen estén még soha nem jegyeztek fel hasonló eredményt, és következik a folytatás, további 30 mű kerül jövő tavasszal kalapács alá. Így minden esély megvan a Rockefeller-gyűjtemény 2018-as értékesítésekor feljegyzett 835 millió dolláros árverési rekord megdöntésére.
Három esztendeje annak, hogy Laura Drager, New York-i bíró arra kötelezte a milliárdos gyűjtő, immár csak volt házaspárt, Harry és Linda Macklowe-t, hogy – miután nem tudtak megegyezni a vagyonfelosztásban – dobják piacra páratlan műtárgy-kollekciójukat. Az akkor 81 esztendős ingatlanmágnás és felesége válását 59 évnyi házasság után mondta ki a bíróság. A nyilvánosság 2016-ban értesült az ügyről, amikor Harry az egyik ingatlanjára kihelyezett óriásplakáttal tette nyilvánvalóvá, hogy félrelépett. A képen ő és új párja Patricia Landeau, egy francia üzletasszony volt látható, ami nem tette engedékenyebbé elvált feleségét. Az osztozkodás tétje számos ingatlan és jacht mellett a műtárgygyűjtemény volt, amelyet a Christie’s szakértői 937,5 millió dollárra értékeltek 2015-ben. A házaspár ismerői szerint Linda Macklowe volt a „szem”, és a piacra került áru java is az ő tulajdonát képezte. Keserédes a siker, amelynek állítólag a helyszínen tanúja volt a két érintett is, akik vélhetően másként képzelték el féltett értékeik sorsát. A 35 tétel biztonságos értékesítéséről egyébként pénzügyi garancia „gondoskodott”, 22 mű mögött pedig visszavonhatatlan ajánlat, biztos vevő állt, azaz nem sokat bíztak a véletlenre. A gyűjtemény előzőleg végigjárta a világ legnagyobb művészeti központjait, ezrek álltak sorban Hongkongban, Los Angelesben, Londonban és Párizsban, nem akarván elszalasztani az utolsó esélyt arra, hogy egyben láthassák a minden bizonnyal egyenként eltűnő műveket. A sztárdarab Mark Rothko 1951-es sárga, narancs, rózsaszín kompozíciója volt, amelyet élénk licit után végül is nagyjából becsértékén egy ázsiai vevő szerzett meg. A kalapács 77,5 milliónál csapott le, jutalékkal együtt 82,4 millió dollárt kellett érte fizetnie. Egy fekete-fehér Pollock 61,2 milliót ért valakinek, ami ezzel a művész legmagasabb áron elkelt alkotása lett. Picasso szokatlan, Guillaume Apollinaire emlékének szentelt, 1962-es fém alkotásáért pedig 26,3 milliót fizettek. Warhol két műve is szerepelt a választékban, az egyik modellje Marylin Monroe, a másiké Jackie Kennedy volt. Utóbbi, a Sixteen Jackies 33,8 millió dollárért talált vevőt, míg a Nine Marylins (1962) című fekete-fehér sorozat 47,3 millióért kelt el, de közben egy kis baki zavarta meg az eladást. A minimum 40 millióra becsült művet 42 milliónál leütötte Oliver Barker, így a teremben ülő műtárgytanácsadó, Jude Hess győztesnek hihette magát, ám néhány tétel eladását követően az árverésvezető bejelentette, újrakezdi a licitet a Warhol műért. Egyetlen 41 milliós ajánlat jött telefonon, ez 47,3 milliós vételárat jelentett. Az események magyarázatát kívülálló nehezen tudja értelmezni. Eszerint Hess vélhetően a garanciát vállaló harmadik felet képviselte, és az első menetben saját magával szemben licitált… (Lásd keretes írásunk)
Alberto Giacometti Le nez (Az orr) című szobra csalódást okozott, licit nélkül 68 millió dollárért Ázsiába került. Mint kiderült, a vevő Justin Sun, a TRON nevű kriptovaluta-platform tulajdonosa volt. A hongkongi üzletember tavasszal versenybe szállt Beeple 69 millió dollárt érő NFT-jéért is, de akkor alulmaradt. Justin Sun amúgy az új típusú vevőkör megtestesítője, úgy nyilatkozott, cége, az APENFT Foundation kapcsolatot, hidat épít a csúcson jegyzett művészek és a blockchain között, de elsősorban az NFT (non-fungible tokens) alkotók támogatását tűzte ki célul.
A novemberi aukciós krónika végére kívánkozik Mike Winkelmann, vagy ha úgy tetszik Beeple "HUMAN ONE, 2021" című műve, amely vélhetően a legtávolabbra mutató tétele volt a kéthetes aukció-sorozatnak. Mint emlékezetes az alkotó nevéhez fűződik az első nagy port felverő NFT, a Christie’s-nél tavasszal 69 millió dollárért elárverezett Everydays: The First 5000 Days. A művész ezúttal is a Christie’s-zel szövetkezett, a XXI. századi alkotások között bocsátotta áruba, állítása szerint valós alkotását. Még mielőtt bárki azt gondolná, hogy valami olyasmiről van szó, ami egy kellemes szalon megnyugtató dekorációjaként is szolgálhatna, le kell hűtenünk a reményeket. A Christie’s katalógusa kinetikus videó szoborként határozta meg a hét láb magas művet, amelyen a mahagóni fa keret valóban kézzel fogható, megérinthető az átlátszó burkolat, és látszik benne egy asztronautára emlékeztető figura is. A továbbiakban azonban elfelejthetjük egy műtárgy állandóságához kapcsolt elvárásainkat, az űrhajós ugyanis rendíthetetlenül vonul, a környezetét kivetítő LED-képernyő pedig véletlenszerűen, vagy az alkotó akaratának megfelelően változik, ő tudja ugyanis a trükköt, és távolról irányítja a műalkotást. Beeple szerint a világ történései inspirálják a beavatkozást, így a mű „örökké kortárs” marad. Volt aki értette miről van szó, négy haladó szellemű műértő ugyanis licitált a az opusra és a ráadásként adott NFT-re. Végül a győztes ajánlat stílszerűen online érkezett, a svájci Ryan Zurrer, a sokat megélt kripto-befektető 29 millió dollárt szánt lakása új díszére.
Amúgy Beeple maga is ott volt az árverésen, s hogy az eredmény minden képzeletét felülmúlta, azt Twitter-bejegyzésben tudatta a világgal: “HOLY FUCKKKKKK!!! INSANELY HONORED” (Szent ... !!! Esztelenül díjazva) Hát, ezt is kitehetjük a falra.
