Magunktól talán már nem jutna ilyesmi az eszünkbe. De mindig történik valami váratlan. Az ember nem talál semmi érdekeset a Netflixen, de hát sorozat nélkül végképp nem élet az élet, így csak rákattint valamelyik opuszra. Például egy portugál micsodára. Talán éppen azért, mert portugál: na, milyen egy portugál sorozat? Vagy azért, mert kémtörténet, hatvanas évek. A fene tudja, miért, jöjjön. Ez az, el fog telni vele az idő, mert ahogy a tankönyvekben, expozíció, konfliktus, kibontakozás… Akciók mennyisége megfelelő, csavarok, mellékszálak a helyükön. Lepereg egy rész, kettő, három, fogy a chips, majd azon kapjuk magunkat, hogy a fenébe is, ez érdekes. Mászik bele az idegekbe, a fejbe, és bár senki se kéri tőle, mert nincs rá idő, tűnődő mélabúba lassít, elgondolkoztat.
A Tiago Guedes rendezte Glória csupán néhány elemében tér el az efféle kém- meg akciósorozatok trendi formáitól, de szép lassan mégis rátekeredik a nézőre, és pár napra rajta is marad. Talán nem lesz bombasiker, megússza az újabb évadot, és nem hígul fel tíz részre komponált, kiérlelt világa. Az alapképlet nem sokat ígér, legfeljebb három-négy tisztes évadot: jóképű ügynök-főhős végzi a dolgát a CIA és a KGB szokásos perpatvarában, kicselezi, ártalmatlanná teszi, akit kell, megszerzi, amit kell, ért a nők nyelvén, amennyire a háttérben kell, közeg, akadálypálya a helyén. De a hangütés, ha nem is eredeti, mégis szokatlan. Tartózkodó tárgyszerűség, sajgó szenvtelenség jellemzi, olykor-olykor Antonioni Foglalkozása: riporterét idézi. A képi világ, a vágás kerüli a nagy mutatványokat, a kimértség plaszticitását és ritmusát keresi.
A kicsit különös, fülledt hangulat szinte észrevétlenül irányítja a figyelmet két olyan tartalmi mozzanatra, amely emlékezetessé teszi a sorozatot. Az egyik a korrajz. 1968-ban vagyunk, a portugáliai Glória do Ribatejo faluban, ahol egy nagy műsorszórót működtetnek az amerikaiak. Innen jutnak el a keleti tömbbe a Szabad Európa Rádió adásai is. Az időpont kritikus: szovjet bevonulás Csehszlovákiába, diáklázadások, vietnámi háború, hamarosan Nixon kerül hatalomra. Portugáliában Salazar diktatórikus, korporatív rezsimje, az Estado Novo (Új Állam) még stabil, gyarmati háborúkat vív, de ott is döccenést okoz, hogy a miniszterelnököt (Salazart) egy baleset következtében le kell váltani. A történetben az amerikaiak egy olyan állammal működnek együtt hidegháborús küzdelmükben, amelynek rendszerét elítélik, és az ellene harcoló afrikai gyarmatokat támogatják. Antikommunista propagandához keresnek eszközöket abban az országban, ahol a kommunista szervezetek a diktatúra ellen lépnek fel. Ez a képlet nagyon széles spektrumban ragadja meg a világpolitikai helyzet, a nemzeti és nemzetközi feszültségek kuszaságát. Olyannyira, hogy politikailag senkivel nem tudunk azonosulni a sorozatban. Leginkább a helyi kommunisták felé húznánk, de a rájuk telepedő KGB kíméletlen módszerei ezt az érzelmi szelepet is elzárják. Rezignáltan figyeljük, ki éppen kit, éppen miért, hogyan akar lenyomni ezen a terepen, és egyre csak sóhajtjuk, sóhajtjuk magunkba, hogy nagyon szar ez a világ.
A Glória a fentiekkel összhangban egyáltalán nem pszichologizál. Mégis izgalmas, elgondolkoztató képet fest a főhősről, Joãoról. Valahogy kapcsolódni tudunk hozzá, talán csak vonzó külseje miatt, de hidegen kiszámított cselekedeteiből, rezzenéstelen tekintetéből mintha kikacsintana egy csipetnyi romlatlanság. Elit családhoz tartozik, apja miniszter, harcolt Angolában, ami traumatizálta, az ösztönös szembefordulás depressziója pedig beleringatta a vörös mozgalmakba, a KGB-be. Az műsorszóró állomáson közvetve a szovjeteknek dolgozik, de apjának, a portugál kormánynak is szállít információkat az amerikaiakról. Nem remeg meg a keze, ha el kell roppantania egy torkot, vagy meg kell húznia a ravaszt. Ha a cselekmény valamelyik pontján éppen jobban kedveljük, próbáljuk elhinni, hogy lázad, megtévesztették, ki fog józanodni. De szerencsére ez nem következik be az első, s reméljük utolsó évadban sem. João nem változhat meg. Lehet, hogy egyszer kiábrándul a kommunistákból, de akkor majd másokat fog szolgálni. Mert ő egy született jó fiú. Tisztelettudó a szüleivel, alighanem mindmáig nem tudott leválni róluk. Megtette a kötelességét Angolában a súlyos lelki sérülések ellenére. Mérnöki munkáját tisztességgel elvégzi az adóállomáson. És tökéletesen, dicséretes hidegvérrel teljesíti új politikai megbízóitól kapott feladatait. Nem fog fellázadni, mert sokunkhoz hasonlóan képtelen önálló erővé érlelni személyiségét, és szembefordítania a világgal. Neki dicséret, elfogadás kell. Kapaszkodó, támasz. Kétségbeesetten tartozni akar valahova. Egy vérbe nevelt angyal.
