lemondás;mentelmi jog;gyanú;hivatali vesztegetés;Völner Pál;

2021-12-07 11:18:32

Völner Pál lemond posztjáról

Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, akivel szemben az ügyészség szerint vesztegetés gyanúja merült fel, tagadja a bűncselekmény elkövetését.

Nem követett el bűncselekményt, államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően végezte, azonban vállalja az ügy politikai következményeit és a mai nappal lemond államtitkári posztjáról Völner Pál államtitkár – közölte a politikust képviselő ügyvédi iroda kedden az MTI-vel.   

Mint azt kedd reggel megírtuk, a legfőbb ügyész Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését kérte, mert megalapozott gyanú merült fel arra, hogy Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott.

Völner Pál országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára, aki 2019 augusztusától a Magyar Bírósági Végrehajtói Karral kapcsolatos feladatokat ellátó miniszteri biztos is volt egyben.

A Legfőbb Ügyészség közleménye szerint a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel arra, hogy Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől jogtalan előny ellentételezéseként kapta az alkalmankénti 2-5 millió forintot. Az ügyészek szerint Völner – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően.   

 

Korábban a Népszava is beszámolt arról, hogy Hadházy Ákos kérdésével kényes témára tapinthatott rá, amikor a legfőbb ügyész megtagadta tőle a választ. Az ellenzéki képviselő azt szerette volna megtudni, folyik-e büntetőeljárás a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar valamely vezetője ellen.